Rovatok
- Ez van!
- Sztárok
- TV-sztárok
- Gasztro
- Szex & Más
- Valentin
- Trend
- Család
- Életmód
- Egészség
- Otthon
- Szabadidő
- Ezo
- Nők Lapja
-17°CLegújabb hozzászólás
Legfrissebb topikok
Legújabb válaszok
Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen
Keresés a szakértők között
Vissza a szakértők főoldalára
Navigáció a szakértő oldalán
- Dr. Rusznák Tamás
- életvezetési tanácsadó, mediátor
- Tel.: work 06-70-314-16-60
- kapcsolat@acoach.hu
- http://acoach.hu
- 201. kérdés:
- mariann
- 2012-01-11 10:49:39
- 201. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2012-01-11 23:02:25
- 200. kérdés:
- Bibi
- 2011-12-21 17:01:19
- 200. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-12-22 02:08:28
- 199. kérdés:
- Bibi
- 2011-12-19 23:48:17
- 199. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-12-20 21:39:34
- 198. kérdés:
- hajnuska
- 2011-11-20 20:50:09
- 198. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-11-20 22:12:23
- 197. kérdés:
- judyt11
- 2011-11-15 09:19:15
- 197. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-11-15 21:16:01
- 196. kérdés:
- Vica
- 2011-11-14 12:42:44
- 196. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-11-14 21:21:16
- 195. kérdés:
- Vica
- 2011-11-12 13:31:32
- 195. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-11-12 23:33:47
- 194. kérdés:
- gycsv
- 2011-09-24 16:10:01
- 194. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-09-25 22:19:22
- 193. kérdés:
- Nanu
- 2011-08-23 16:57:42
- 193. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-08-25 00:19:40
- 192. kérdés:
- Szandra
- 2011-08-20 13:47:01
- 192. válasz:
- Rusznák Tamás
- 2011-08-21 22:07:14
szokások
Kedves Tamás!
Arra szeretnék választ kapni, hogy miért van az, hogy bizonyos gyermekkori szokásoktól és tárgyaktól nem tudunk elszakadni még felnőttkorban sem? pl a plüssmaci, a kispárna, a vasárnapi húsleves, mind olyan tárgyak és szokások, amit gyermekként kaptunk és láttunk és felnőttként továbbvittük az életünkbe. Bzonyos érzelmi kötődés vagy biztonságérzés miatt?
Segítségét és válaszát előre is köszönöm!
Mariann
Arra szeretnék választ kapni, hogy miért van az, hogy bizonyos gyermekkori szokásoktól és tárgyaktól nem tudunk elszakadni még felnőttkorban sem? pl a plüssmaci, a kispárna, a vasárnapi húsleves, mind olyan tárgyak és szokások, amit gyermekként kaptunk és láttunk és felnőttként továbbvittük az életünkbe. Bzonyos érzelmi kötődés vagy biztonságérzés miatt?
Segítségét és válaszát előre is köszönöm!
Mariann
Kedves Mariann!
Saját tapasztalatokból is tudjuk, hogy a kisgyerekek milyen erősen ragaszkognak a kedvenc macihoz, a megszokott kispárnához, gyűrögetni, rágni való rongyhoz. Felnőtt korra a kisgyermekek nagyobb részére jellemző, valamely kedvenc tárgyhoz, (helyhez, helyzethez) való ragaszkodás, kötődés jelentősen csökken, és egyértelműen inkább a nőknél, mint a férfiaknál marad meg. Azonban sgyes külföldi vizsgálatok szerint a felnőttek közel harmada számol be arról, hogy játékállattal alszik vagy erősen ragaszkodik más, gyermekkori játékhoz, kedvenc tárgyhoz. Korábbi nézetek ezt a felnőttkori kötődést alapvetően károsnak vélték, azt feltételezve, hogy ebben az anyához való kötődés jeleni meg, tevődik át a tárgyra. Ráadásul azt gondolták, hogy ez a ragaszkodás az anya valamely hibája. A későbbi kutatások e feltevéseket nem igazolták. Félreértés ne essék, az anya szerepe óriási a gyermekkori kötődések, mindenekleőtt a személyekhez való kötődések kialakulásában, és ezek problámáiban is. A kötödlés pedig lehet túlzott, kóros is. Ami azonban a különböző tárgyakhoz való kötődések többségét illeti, inkább azt mondhatjuk, hogy a felnőttek gyermekkori tárgyakhoz való ragaszkodása jelentős részében nosztalgia (kellemes, boldog emlékeket idéz, a gyermekkor, a családi otthon egy darabját jelenti), az ilyen kötödés megélése, kielégítése pedig nyugtató és biztonságot adó. Jól látszik az is, hogy a kötődés a számunkra érzelmileg fontos tárgyhoz igen gyakran az érintés útján alakul ki.
A "kötödések" másik része nem is kötődés a szó igazi értelmében, hanem megszokás, egy tanult minta (mintázat) továbbvitele, alkalmazása, sokszor anélkül, hogy ez tudatos, szándékos lenne. Ezek mögött nem feltétlenül áll érzelmi viszonyulás. Azt persze igaz, hogy nagy szerepe van a megszokotthoz való ragaszkodásban, az ismétlésben a változástól, az ismeretlentől való félelemnek is.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
199 kérdés folytatása
Kedves Tamás!
akkor most megpróbálok válaszolni az Ön által feltett kérdésekre :)
igen, szoktunk beszélni ezekről a vitákról és konfliktusokról, csak ő vmiért igyekszik ezt elkerülni, például ha egyik este vitázunk (mondjuk ő a hibás vmi miatt) akkor másnap úgy tesz, mintha semmi se történt volna... de bocsánatot nem kér! mikor én újra felhozom, hogy ez attól nekem rosszul esik, akkor általában az a válasz,hogy csak cirkuszolok! viszont ha én bántom meg őt, akkor másnap ugyanúgy addig csinálja, amíg bocsánatot nem kérek tőle... csak közben rengeteg csúnya dolgot mond rám, amit elmondása alapján méregből tesz és másnap már meg is bán!
összességében sokszor leírom neki ilyen vita során, hogy mit szeretnék (figyelmet, szeretetet, kedvességet) tőle, és hogy mikor mivel bánt meg, és ő is le szokta írni, hogy mit vár el (szeretetet és kevesebb "lecseszést" és elégedetlenséget tőlem). De mindig azt mondja, hogy majd ha ő megkapja tőlem amit vár, akkor majd ő is megadja nekem amit várok tőle... meg hogy azt úgy "direkt" nem tudja megtenni....
ő is tudja, hogy ha ideges és mérges akkor csúnyán kirobban és kiabál, de a válasza erre mindig az, hogy ő ilyen... és ezt el kell fogadni! viszont ellenben rám mindig azt mondja, hogy én sosem fogok megváltozni... pedig nekem meg kéne változnom! Vhogy nem értem, hogy az ő hibája miért "elfogadott" és miért csak nekem kellene a hibáimon javítanom, hogy neki jobb legyen?
elhiheti, hogy már feltettem neki ezt a kérdést, csak ő ilyenkor sose válaszol, hanem azt mondja, hogy na ő most megy, mert ehhez nincs kedve.
már én is rájöttem, hogy valójában van vmi, ami nem tetszik neki és mindezek csak kifogások, de nem tudom hogy mi lehet az! ha így rákérdeznék, biztos hogy nem mondaná el, az is lehet, hogy ő maga sem tudja! Nincs vmi ötlete, hogy mi lehet ez?
kérem segítsen kitalálni vmit :)
tudja minden nap beszélni szoktunk, mindig tudjuk, hogy a másik mit csinál, ha ránézünk vmire tudjuk, hogy arról mi a másiknak a véleménye... és ez most úgy hiányzik... hogy nincs ott az üzenet tőle... mivel ő utoljára azt írta, hogy ne írjak neki, mert megfojtom és majd ír a héten ha akar, ezért azóta nem beszéltünk... én nem írtam neki! ez helyes döntés volt?
a minap ki is írt egy ilyen idézetet a közösségi oldalon, hogy: "ha szeretet van a szívünkben, az pótol ezernyi dolgot ami hiányzik."
ez mire vonatkozik? hogy én hiányzom neki? vagy hogy mivel kap szeretetet másoktól ezért nem hiányzom neki?
nekem ez azt mutatja inkább, hogy hiányzom neki, de kap elég szeretetet másoktól és az pótolja nála ezt a hiányt... (abban biztos vagyok, hogy rám vonatkozik, mert már ismerem annyira)
akkor meg tudná mondani, hogy mit tegyek? mert ez így nekem nagyon rossz sajnos :(
arra hogy valóban ennyire szükségem van rá, most úgy érzem, hogy igen... nincs másik ember, aki tudná azt adni nekem amit ő... aki annyira ismerne.. akivel úgy tudnék beszélgetni :(
mi lehet ennek a dolognak a megoldása, hogy ne veszítsük el egymást?
köszönöm előre is a segítségét! :)
akkor most megpróbálok válaszolni az Ön által feltett kérdésekre :)
igen, szoktunk beszélni ezekről a vitákról és konfliktusokról, csak ő vmiért igyekszik ezt elkerülni, például ha egyik este vitázunk (mondjuk ő a hibás vmi miatt) akkor másnap úgy tesz, mintha semmi se történt volna... de bocsánatot nem kér! mikor én újra felhozom, hogy ez attól nekem rosszul esik, akkor általában az a válasz,hogy csak cirkuszolok! viszont ha én bántom meg őt, akkor másnap ugyanúgy addig csinálja, amíg bocsánatot nem kérek tőle... csak közben rengeteg csúnya dolgot mond rám, amit elmondása alapján méregből tesz és másnap már meg is bán!
összességében sokszor leírom neki ilyen vita során, hogy mit szeretnék (figyelmet, szeretetet, kedvességet) tőle, és hogy mikor mivel bánt meg, és ő is le szokta írni, hogy mit vár el (szeretetet és kevesebb "lecseszést" és elégedetlenséget tőlem). De mindig azt mondja, hogy majd ha ő megkapja tőlem amit vár, akkor majd ő is megadja nekem amit várok tőle... meg hogy azt úgy "direkt" nem tudja megtenni....
ő is tudja, hogy ha ideges és mérges akkor csúnyán kirobban és kiabál, de a válasza erre mindig az, hogy ő ilyen... és ezt el kell fogadni! viszont ellenben rám mindig azt mondja, hogy én sosem fogok megváltozni... pedig nekem meg kéne változnom! Vhogy nem értem, hogy az ő hibája miért "elfogadott" és miért csak nekem kellene a hibáimon javítanom, hogy neki jobb legyen?
elhiheti, hogy már feltettem neki ezt a kérdést, csak ő ilyenkor sose válaszol, hanem azt mondja, hogy na ő most megy, mert ehhez nincs kedve.
már én is rájöttem, hogy valójában van vmi, ami nem tetszik neki és mindezek csak kifogások, de nem tudom hogy mi lehet az! ha így rákérdeznék, biztos hogy nem mondaná el, az is lehet, hogy ő maga sem tudja! Nincs vmi ötlete, hogy mi lehet ez?
kérem segítsen kitalálni vmit :)
tudja minden nap beszélni szoktunk, mindig tudjuk, hogy a másik mit csinál, ha ránézünk vmire tudjuk, hogy arról mi a másiknak a véleménye... és ez most úgy hiányzik... hogy nincs ott az üzenet tőle... mivel ő utoljára azt írta, hogy ne írjak neki, mert megfojtom és majd ír a héten ha akar, ezért azóta nem beszéltünk... én nem írtam neki! ez helyes döntés volt?
a minap ki is írt egy ilyen idézetet a közösségi oldalon, hogy: "ha szeretet van a szívünkben, az pótol ezernyi dolgot ami hiányzik."
ez mire vonatkozik? hogy én hiányzom neki? vagy hogy mivel kap szeretetet másoktól ezért nem hiányzom neki?
nekem ez azt mutatja inkább, hogy hiányzom neki, de kap elég szeretetet másoktól és az pótolja nála ezt a hiányt... (abban biztos vagyok, hogy rám vonatkozik, mert már ismerem annyira)
akkor meg tudná mondani, hogy mit tegyek? mert ez így nekem nagyon rossz sajnos :(
arra hogy valóban ennyire szükségem van rá, most úgy érzem, hogy igen... nincs másik ember, aki tudná azt adni nekem amit ő... aki annyira ismerne.. akivel úgy tudnék beszélgetni :(
mi lehet ennek a dolognak a megoldása, hogy ne veszítsük el egymást?
köszönöm előre is a segítségét! :)
Kedves Bibi!
A kérdéseim nehezebb részére még nem válaszolt, de ez érthető is. Nem könnyű. Nem is kell feltétlenül itt válaszolnia. A mai leveléből is az derül ki, hogy a baráti kapcsolatuk nem kiegyensúlyozott, és nem is egyenrangú felek kapcsolata.
Nincs és ennyiből nem is lehet ötletem, hogy a barátnőjének mi a problémája, ezt kívülről nem lehet kitatlálni. (Tippelgetni lehet, de nem érdemes.)
A szükségleteinket, igényeinket fontos megfogalmazni (a magunk számára is), de ha a másik nem akar vagy nem tud ezek kielégítésében segíteni, akkor bizony alaposan el kell gondolkoznunk a kapcsolat jövőjén.
Azt gondolom, hogy helyes döntés, hogy nem kereste most a barátnőjét, ahogy írtam, lehet, hogy túl szoros a kapcsolatuk. Mindenkinek szüksége van személyes térre, egyedüllétre.
Attól mindenképpen óvnám, hogy a barátnője Facebook bejegyzéseit próbálja értelmezni, főleg az effajta velősnek látszó általánosságokat.
Mit tegyen? Ha a korábbi kérdéseimre igazán válaszol (önmagának), szerintem lépésről-lépésre közelebb jut a megoldáshoz.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
gondok
Tisztelt Tamás!
A legjobb barátnőm és én egyetemisták vagyunk mindketten, én már a negyedik évemet kezdtem az egyetemen, ő most lett elsős. Már egy éve előfordult, hogy sokszor vitázunk, én úgy érzem, hogy azóta nem változtam meg, hogy az indokolná a vitákat, talán arra tudok gondolni, hogy ő nehezen tudja kezelni a tanulással járó stresszt (érettségi, felvételi, első vizsgaidőszak) (de nem biztos hogy valójában így van, csak nem tudok másra gondolni).... nem csak velem viselkedik így, az anyukájával is kiabálni szokott időnként... csupán az a különbség, hogy tőle bocsánatot kér, tőlem meg nem igazán. Az elmúlt időszakban jobban viseltem ezt a viselkedését, akkor is bocsánatot kértem tőle, mikor nem én voltam a hibás, csak mert nem akartam tovább vitázni vele, nem akartam rosszban lenni vele, mert szerettem. De mostanra már nem tudom ezt megtenni... egyszerűen már felgyülemlett bennem (lehetséges ez?) az a sok sérelem, ami miatt nem kért bocsánatot tőlem... azok a szavak amiket kimondott, azok a dolgok amikkel megvádolt... a legutóbbi vitánk csütörtökön este volt egy félreértés miatt, ugyanis egyik aggódó levelemet félreértette és csúnyán "lecseszett"... utána szintén vitáztunk, már olyanokat is mondott, hogy nem a legjobb barátnője vagyok, hanem mint már az ellensége, és hogy mennyire bosszúálló vagyok, hogy most karácsonykor inkább ne is ajándékozzunk, mert hogy az a szeretet ünnepe.... pedig én nem érzem ezt így, úgy érzem mindent megteszek kettőnkért! bármikor szüksége volt rám én ott voltam neki, azonnal segítettem, még ha tanulnom kellett volna is, vagy késő este is! minden vitás helyzetet rám ken, mindenért engem okol (pl. miattam nem tud tanulni, nem tud aludni->szerintem inkább az érzéstől, amit okoz neki ez a vita, de ő ezt nem vallaná be!), másokat mindig dicsér, de engem sosem, az érzelmeit sem fejezi ki úgy felém, sokszor gondolom azt, hogy nem is vagyok fontos neki, hogy nem is szeret. Csütörtök óta rengeteget sírok, ahogy az elmúlt egy évben is... most nem igazán ettem, már fogytam is a gyomorgörcstől... szorít a mellkasom, annyira fáj mindez ami történik. Amikor próbáltam a kedvében járni dolgokkal, pl. adventi utazás Bécsbe, akkor úgy reagált, hogy minek strapálom magam... vagy amiért előtte leszidott dolgok pont az ellenkezőjét tettem, akkor meg az volt a baj (pl. hogy sose dicsérem meg a ruháit, egy hónappal később megdicsértem azt a kardigánját, ami valóban tetszik, a válasza az volt, mit kell így dicsérgetni?!) (vagy egy másik eset, nem írtam neki egész nap és nem kérdeztem meg, hogy hogy sikerült a vizsgája...kiakadt rajta, most csütörtökön írtam neki mindezek miatt... msot ezért voltam a hibás, hogy itt elégedetlenkedem és nem vártam meg, hogy ő írjon!) Amikor nagyon mérges és így kirobban mindig olyanokat mond, ami nagyon bántó, viszont másnap már ő is megbánja ezeket, de én akkor már nem tudom ezt elfelejteni... :( Őszintén már fogalmam sincs, hogy mi a valódi baja... nem tudom elképzelni, hogy miért csinálja ezt.. mikor beszéltem ezekről másoknak, akikben megbízom, azt mondták, hogy csak játszik velem és én engedem... lehetséges, de úgy érzem nem tudnék nélküle meglenni... annyira jól meg tudunk beszélni dolgokat, annyira jól elvagyunk, ha éppen nincs vita :SS
Máskor már azt is mondta rám, hogy idegbeteg vagyok és pszichológushoz kellene mennem... már olyanokat mond, hogy minden önbizalmam elmegy tőle... de igazából nem akarom elveszíteni!!
mit gondol, mit tegyek? a legutóbbi levelében a vita végén azt írta, hogy majd a jövő héten keres, ne írjak neki, mert már megfojtom... viszont akkor meg jó vagyok, ha segítség kell!
Kérem segítsen, hogy mi történhetett vele és velünk? mit tegyek? Egy dolgot tudok, hogy még mindezek ellenére is szeretem őt és nem akarom elveszíteni, mint a legjobb barátnőmet!
Előre is köszönöm a segítségét!
A legjobb barátnőm és én egyetemisták vagyunk mindketten, én már a negyedik évemet kezdtem az egyetemen, ő most lett elsős. Már egy éve előfordult, hogy sokszor vitázunk, én úgy érzem, hogy azóta nem változtam meg, hogy az indokolná a vitákat, talán arra tudok gondolni, hogy ő nehezen tudja kezelni a tanulással járó stresszt (érettségi, felvételi, első vizsgaidőszak) (de nem biztos hogy valójában így van, csak nem tudok másra gondolni).... nem csak velem viselkedik így, az anyukájával is kiabálni szokott időnként... csupán az a különbség, hogy tőle bocsánatot kér, tőlem meg nem igazán. Az elmúlt időszakban jobban viseltem ezt a viselkedését, akkor is bocsánatot kértem tőle, mikor nem én voltam a hibás, csak mert nem akartam tovább vitázni vele, nem akartam rosszban lenni vele, mert szerettem. De mostanra már nem tudom ezt megtenni... egyszerűen már felgyülemlett bennem (lehetséges ez?) az a sok sérelem, ami miatt nem kért bocsánatot tőlem... azok a szavak amiket kimondott, azok a dolgok amikkel megvádolt... a legutóbbi vitánk csütörtökön este volt egy félreértés miatt, ugyanis egyik aggódó levelemet félreértette és csúnyán "lecseszett"... utána szintén vitáztunk, már olyanokat is mondott, hogy nem a legjobb barátnője vagyok, hanem mint már az ellensége, és hogy mennyire bosszúálló vagyok, hogy most karácsonykor inkább ne is ajándékozzunk, mert hogy az a szeretet ünnepe.... pedig én nem érzem ezt így, úgy érzem mindent megteszek kettőnkért! bármikor szüksége volt rám én ott voltam neki, azonnal segítettem, még ha tanulnom kellett volna is, vagy késő este is! minden vitás helyzetet rám ken, mindenért engem okol (pl. miattam nem tud tanulni, nem tud aludni->szerintem inkább az érzéstől, amit okoz neki ez a vita, de ő ezt nem vallaná be!), másokat mindig dicsér, de engem sosem, az érzelmeit sem fejezi ki úgy felém, sokszor gondolom azt, hogy nem is vagyok fontos neki, hogy nem is szeret. Csütörtök óta rengeteget sírok, ahogy az elmúlt egy évben is... most nem igazán ettem, már fogytam is a gyomorgörcstől... szorít a mellkasom, annyira fáj mindez ami történik. Amikor próbáltam a kedvében járni dolgokkal, pl. adventi utazás Bécsbe, akkor úgy reagált, hogy minek strapálom magam... vagy amiért előtte leszidott dolgok pont az ellenkezőjét tettem, akkor meg az volt a baj (pl. hogy sose dicsérem meg a ruháit, egy hónappal később megdicsértem azt a kardigánját, ami valóban tetszik, a válasza az volt, mit kell így dicsérgetni?!) (vagy egy másik eset, nem írtam neki egész nap és nem kérdeztem meg, hogy hogy sikerült a vizsgája...kiakadt rajta, most csütörtökön írtam neki mindezek miatt... msot ezért voltam a hibás, hogy itt elégedetlenkedem és nem vártam meg, hogy ő írjon!) Amikor nagyon mérges és így kirobban mindig olyanokat mond, ami nagyon bántó, viszont másnap már ő is megbánja ezeket, de én akkor már nem tudom ezt elfelejteni... :( Őszintén már fogalmam sincs, hogy mi a valódi baja... nem tudom elképzelni, hogy miért csinálja ezt.. mikor beszéltem ezekről másoknak, akikben megbízom, azt mondták, hogy csak játszik velem és én engedem... lehetséges, de úgy érzem nem tudnék nélküle meglenni... annyira jól meg tudunk beszélni dolgokat, annyira jól elvagyunk, ha éppen nincs vita :SS
Máskor már azt is mondta rám, hogy idegbeteg vagyok és pszichológushoz kellene mennem... már olyanokat mond, hogy minden önbizalmam elmegy tőle... de igazából nem akarom elveszíteni!!
mit gondol, mit tegyek? a legutóbbi levelében a vita végén azt írta, hogy majd a jövő héten keres, ne írjak neki, mert már megfojtom... viszont akkor meg jó vagyok, ha segítség kell!
Kérem segítsen, hogy mi történhetett vele és velünk? mit tegyek? Egy dolgot tudok, hogy még mindezek ellenére is szeretem őt és nem akarom elveszíteni, mint a legjobb barátnőmet!
Előre is köszönöm a segítségét!
Kedves Bibi!
Nem tudom, mert arról nem írt, hogy a Barátnője és az Ön között most már egy éve rendszeresen ismétlődő konfliktusok okáról, (okairól) szoktak-e egymással őszintén beszélgetni, és ha igen, mi az eredménye ezeknek a beszélgetéseknek. El szokta-e mondani a barátnőjének, hogy Ön hogy éli meg ezeket a vitákat, "lecseszéseket", szokott-e arról beszélni, hogy hogyan szeretné megváltoztatni a kapcsolatukat? Tud-e arról, hogy a barátnője mit vár (várna) Öntől? Így kívülről, a leírtak alapján jelenleg nem tűnik igazán kiegyensúlyozott és egyenlő baráti kapcsolatnak (de persze én most csak az egyik fél véleményét olvasom). Persze van, aki kifejezetten szereti ezt a "se vele, se nélküle" állapotot.
Bárhogy is, azon mindenképpen érdemes lenne elgondolkodnia, hogy valóban nem tudna-e a barátnője nélkül meglenni!? Megéri-e a sok sérelem, feszültség, sírás, gyomorgörcs, áldozatvállalás azt, hogy amúgy jól elvannak, ha éppen nincs vita... Azt hiszem, legalább egy kis "távolság", külön töltött idő mindkettejüknek jót tenne.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
segíts
Kérlek segíts! 35 éves inteligens karrierista magányos nó vagyok. Az exem kicsinált. Xanaxon és pálinkán élek. Félek elveszítem a munkám amit szeretek.Egyre inkáb úgy érzem meg akarok halni. Ma felvágtam az ereimet de nem sierült. Tudod mi a vicces? Hogy állítólag mindenki ilyen gyonyörű és mmagsa kvaliofikát nőr vágyik. Mi abaj velem? Kérlek írj! lovaszhajni@vipmail.hu
Kedves Hajnuska!
Kérlek, mielőbb keress a neten egy pszichológust, aki hasonló krízishelyzetekkel foglalkozik, és személyesen tud meghallgatni, segíteni! Abban a rendkívül elkeseredett állapotban, amiben most vagy, személyes, közvetlen, gyors segítség kell. Erre ez a fórum sajnos nem alkalmas. Az életed érték, úgy min Te: egyszeri és megismételhetetlen! Bármit tett is az exed, azt ő tette, róla szól, ne legyen oka annak, hogy bármilyen módon is magad ellen fordulj. A Xanax és a pálinka nagyon nem jó kombináció, de ezt Te is tudod. Tehát: tényleg kérj személyes segítséget, hogy kijussál ebből a kritikus helyzetből! Azonnali telefonos leki elsősegélyt kaphatsz pl. a 06-80/505-505-ös telefonszámon.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
?
Kedves Tamás!
Nagyon magam alatt vagyok,nem tudom mit rontok el de ha megismerkedem egy férfival egy pár találkozás után szó nélkül "eltünnek".Sosem kérdeztem mi a bajuk azt hiszem féltem a választól,hagytam menjenek akkor.Én nem érzem úgy ,hogy olyan "rossz" lennék.Most nagyon meg tetszett valaki,ritkán futunk össze mindig nagyon kedves ,úgy vettem észre én is tetszem neki de inkább tartom a távolságot,félek megint elrontanám.A mai világban mit vár el a férfi egy nőtől?Én már nem értem a férfiakat ,mi kell nekik.Ha tudna nekem valami tanácsot adni,hogyan viselkedjem velük,hogy ne rontsam el már az elején.Köszönöm !Judit
Nagyon magam alatt vagyok,nem tudom mit rontok el de ha megismerkedem egy férfival egy pár találkozás után szó nélkül "eltünnek".Sosem kérdeztem mi a bajuk azt hiszem féltem a választól,hagytam menjenek akkor.Én nem érzem úgy ,hogy olyan "rossz" lennék.Most nagyon meg tetszett valaki,ritkán futunk össze mindig nagyon kedves ,úgy vettem észre én is tetszem neki de inkább tartom a távolságot,félek megint elrontanám.A mai világban mit vár el a férfi egy nőtől?Én már nem értem a férfiakat ,mi kell nekik.Ha tudna nekem valami tanácsot adni,hogyan viselkedjem velük,hogy ne rontsam el már az elején.Köszönöm !Judit
Kedves Judyt!
Szíves örömest válaszolnék, ha tudnék! Sajnos, ha Ön soha sem kérdezi, hogy miért tünnek el, már pedig oka nyilván van, akkor én látatlanban hogyan tudnám azt kitalálni?!Ha belegondol abba, hogy hány oldalon lehetne sorolni azt, hogy "egy nő mit vár el egy férfitől", akkor rájön arra, hogy megválaszolhatatlan találós kérdéseket adott fel nekem. Ráadásul nincs két egy forma nő, ahogy nincs két egyforma férfi sem. Tehát: gyűjtse össze a bátorságát, és kérdezze meg a nagyon kedves férfit!
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
Hogyan tovább?
Kedves Tamás!
Köszönöm a 195. kérdésre adott válaszát.
Úgy érzem, mindent megpróbáltam, hogy a lányaimmal javuljon a kapcsolatunk. El is jutottunk egy szintre, de ettől közelebb nem engednek magukhoz. Ami évekkel ezelőtt történt főleg a volt férjem és köztem, már nem lehet megváltoztatni. A házasságunk megromlott, én akartam válni, és ezt nem tudják nekem megbocsájtani.
A környezetemben nincs senki, akivel párkapcsolatot alakíthatnék ki. Interneten próbálkoztam, már túl sok kudarc ért. Három csoport van: 1.Már a találkozás előtt kiköti, hogy csak akkor jön el a randira, ha nálam alhat. 2.A randi 5-30. percében közli, hogy akkor feljön hozzám. 3.A pénzem is kell. Hozzám költözik, és tartsam el. Vagy én költözöm hozzá, miután eladtam a lakásomat, és az árát nekiadtam. Azt inkább nem írom le, mit feleltek, mert nem voltam ezekre hajlandó. Két napja abbahagytam, nem bírtam tovább. Újsághirdetésekre is válaszoltam: a telefonban közölték, már nagyon sok a jelentkező. Felhív, ha esetleg egy se válna be. De bevált.
Igen, igaza van, nem akarom a magányt. De abban már nem hiszek, hogy csak úgy jön valaki, aki velem képzeli el az életét.
Arra kérem, legalább abban segítsen, hogy ezt a pillanatnyi állapotot elfogadjam. Vagy abban, hogyan változtassak rajta.
Köszönöm.
Köszönöm a 195. kérdésre adott válaszát.
Úgy érzem, mindent megpróbáltam, hogy a lányaimmal javuljon a kapcsolatunk. El is jutottunk egy szintre, de ettől közelebb nem engednek magukhoz. Ami évekkel ezelőtt történt főleg a volt férjem és köztem, már nem lehet megváltoztatni. A házasságunk megromlott, én akartam válni, és ezt nem tudják nekem megbocsájtani.
A környezetemben nincs senki, akivel párkapcsolatot alakíthatnék ki. Interneten próbálkoztam, már túl sok kudarc ért. Három csoport van: 1.Már a találkozás előtt kiköti, hogy csak akkor jön el a randira, ha nálam alhat. 2.A randi 5-30. percében közli, hogy akkor feljön hozzám. 3.A pénzem is kell. Hozzám költözik, és tartsam el. Vagy én költözöm hozzá, miután eladtam a lakásomat, és az árát nekiadtam. Azt inkább nem írom le, mit feleltek, mert nem voltam ezekre hajlandó. Két napja abbahagytam, nem bírtam tovább. Újsághirdetésekre is válaszoltam: a telefonban közölték, már nagyon sok a jelentkező. Felhív, ha esetleg egy se válna be. De bevált.
Igen, igaza van, nem akarom a magányt. De abban már nem hiszek, hogy csak úgy jön valaki, aki velem képzeli el az életét.
Arra kérem, legalább abban segítsen, hogy ezt a pillanatnyi állapotot elfogadjam. Vagy abban, hogyan változtassak rajta.
Köszönöm.
Kedves Vica!
Ami a lányaival való kapcsolatát illeti, bizony gyakori, hogy a gyerekek csak nagyon nehezen tudják megbocsátani a válást. Olyan azonban a valóságban soha sincs, hogy "mindent megpróbáltam". Ez nem több, mint a belenyugvó önfelmentés kifejezése. Ugyanez igaz a párkeresésre is. A pillanatnyi állapot, hogy Ön összeszedett egy csomó rossz tapasztalatot, és most fáradt, keserű, kiábrándult, és ezek miatt egységesen sötéten látja a világot. De a világ bármilyen is, nem egyszínű, nem fekete. Első lépésként tartson "szünetet", pihenjen kicsit, kényeztesse magát örömet adó, kellemes dolgokkal! Tervezzen, csináljon érdekes, jó programokat, szerezzen magának pozitív élményeket! Idézze fel a lehető legpontosabban, részletesebben életének szép pilanatait! Töltse tehát fel az energia-tartályait! Ez ad majd alapot a jelenlegi helyzetének elfogadásához, vagy akár a megváltoztatásához. (Ami az Ön döntése...)
Abban pedig igaza van, hogy "csak úgy" valóban nem jön senki...
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
Magány
Kedves Tamás!
50 éves nő vagyok, kérem, segítsen magamban rendet tenni.
8 éve ért véget a házasságom, két felnőtt lányom van. Ők két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy az édesapjukhoz költöznek. Kapcsolatunk van, de ….szóval nem túl intenzív, inkább csak formális. Csak távoli rokonaim élnek, minden értelemben. Velük egy-egy telefon erejéig tartjuk a kapcsolatot. 5 éve beteg lettem, azóta nem dolgozom. Ez nem okoz megélhetési problémát, inkább a hasznos tevékenység, munkahelyi társaság hiányzik. Próbálkoztam önkéntes munkával, ami tetszett volna, oda nem feleltem meg. Vannak barátnőim, járok társaságokba. Ez szerintem kb. átlagos. Rendezett körülmények között élek, van segítségem azokra a munkákra, amiket nem tudok elvégezni. Volt két párkapcsolatom, 15 hónapja vagyok egyedül. Azóta keresek, eredmény semmi. Sőt, egyre rosszabbak jönnek, lassan feladom. Belefáradtam. Többen - köztük pszichológus is – vélekednek úgy, hogy ebben a korban már nem találok párt. A problémám a magány. Nagyon sokat vagyok egyedül. Ezt kellene elfogadnom, sőt felfedezni az előnyeit, de nem megy. Belátom, hogy jobb, mint egy rossz házasság. Ha eljárom még néhány helyre, az csak „felületi” kezelés. Mit tegyek, hogy „belülről” tudjam elfogadni ezt a helyzetet? Sőt, örülni neki?
Köszönettel várom válaszát.
50 éves nő vagyok, kérem, segítsen magamban rendet tenni.
8 éve ért véget a házasságom, két felnőtt lányom van. Ők két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy az édesapjukhoz költöznek. Kapcsolatunk van, de ….szóval nem túl intenzív, inkább csak formális. Csak távoli rokonaim élnek, minden értelemben. Velük egy-egy telefon erejéig tartjuk a kapcsolatot. 5 éve beteg lettem, azóta nem dolgozom. Ez nem okoz megélhetési problémát, inkább a hasznos tevékenység, munkahelyi társaság hiányzik. Próbálkoztam önkéntes munkával, ami tetszett volna, oda nem feleltem meg. Vannak barátnőim, járok társaságokba. Ez szerintem kb. átlagos. Rendezett körülmények között élek, van segítségem azokra a munkákra, amiket nem tudok elvégezni. Volt két párkapcsolatom, 15 hónapja vagyok egyedül. Azóta keresek, eredmény semmi. Sőt, egyre rosszabbak jönnek, lassan feladom. Belefáradtam. Többen - köztük pszichológus is – vélekednek úgy, hogy ebben a korban már nem találok párt. A problémám a magány. Nagyon sokat vagyok egyedül. Ezt kellene elfogadnom, sőt felfedezni az előnyeit, de nem megy. Belátom, hogy jobb, mint egy rossz házasság. Ha eljárom még néhány helyre, az csak „felületi” kezelés. Mit tegyek, hogy „belülről” tudjam elfogadni ezt a helyzetet? Sőt, örülni neki?
Köszönettel várom válaszát.
Kedves Vica!
A legfőbb problémája a magány, mégis belenyugszik, hogy rossz a kapcsolata a lányaival, és néhány rossz tapasztalatra, no meg másokra hallgatva feladná a társkeresést. Ahhoz kér segítséget, hogy segítsek elfogadni azt, amit nem akar elfogadni. Én inkább arra biztatnám, hogy ne adja fel, még akkor sem, ha az egyedüllétnek is vannak előnyei. Elfogadni a megváltoztathatatlant kell... Az egyedüllét előnyeit felfedezheti, elfogadhatja úgy is, ha közben nem mond le arról, hogy előbb-utóbb párt találjon.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
féltem a férjem
Kedves Tamás!
Férjemmel komoly párkapcsolati problémák sorozatát éljük meg.Jövöre leszünk 30 éves házasok.
Mind a ketten elég erős egyéniségek vagyunk. Mindíg is voltak konfliktusaink, de tudtuk őket kezelni és túl jutottunk rajta.
Tavaly szőrnyű évet zártunk. Én 6 hónapig ápoltam a lebénult Édesanyámat, pelenkáztam néztem, ahogy előttem megy tönre és felemészti testét a kegyetlen betegsége. Szőrnyű volt ezt látni megélni, hogy nem tehetek semmit. Júliusban tavaly meghalt.
Augusztusban elmentünk férjemmel 1 hétre és barátokkal, hogy majd kicsit feltöltődünk a szőrnyű hónapok után én eléggé ki voltam borulva. Ekkor férjem szívinfarktust kapott és meg kellett műteni. Azt hittem ezt már nem lehet kibírni. Kibírtam.
Fél évig nagyon jó volt minden . Most már szerencsére jól van gyógyszereket kell szednie, de dolgozik nincs semmi baj. Látszólag, mert belül a lelkében valószínű nagy nyomot hagyot benne az infarktus.
Elmentünk együtt nyaralni két nagy fiúnkkal ( 20 és 27 éesek). Nyaralás alatt is összevesztünk. Kisebb fiúnk most érettségizett nem vették fel ahova jelentkezett elment dolgozni, de nem olyan munkát kapott, amit a férjem szeretett volna mert, örültünk, hogy ez is van és állandóan veszekszik vele. Meg hogy ő ingyen élő mert nem ment el dolgozni rögtön érettségi után hanem rajtunk élősködöt meg ilyenekl. Olyan köztük a helyzet, mint még sosem volt. Veszekszünk a 20 éves gyerekünkön, aki már fél lábbal kilépett az életbe, hogy ahogy én gondolom az nem jó úgy amit ő mond azt én nem fogadom el stb.
Sajnos nem egy az érdeklődési körünk van a férjemmel. Én partner vagyok neki az ő hobbyjában ő viszont nem akar velem eljönni ahova én szeretnék menni,és ez mostanra jobban kiéleződött.
Karácsonykor eléggé kiborultam a történtek miatt sokat sírtam kértem menjünk el szilveszterezni valahova. Hát nem mentünk ő nem akart.
Attól félek ha elkezdünk külön utakon járni és nem lesznek közös élményeink eltávolodunk egymástól. Sokszor hívom menjünk ide vagy oda, de a válasz, hogy őt hagyham békén neki nincs kedve ehhez vagy más programja van.
Nagyon szeretek táncolni, de ő nem szeret. Ezt azonban csak ketten lehet, régen eljött velem 1 évben 1x egy bálba. Most már odasem. Erről is mondjak le? Régen ez nem így volt, mIndenhova együtt mentünk. Esetleg sok unszolásomra eljön velem. Ezt semmiképpen nem akarom, hogy könyörögni kelljen neki. Szóval félek elkezdeni az úgymond "külön utakat" félek, hogy úgy maradna.
És fogalmam sincs, hogy a közös gyerekünkkel hogyan békítsem ki őket. Fiam most ki akar menni külföldre. Ilyen helyzetben hogyan merjem kiengedni. Neki is rossz ez a helyzet, de ő most elég felnőttesnek gondolja a döntéseit. Azt mondja már őt annyit bántotta az apja az állandó ész osztásával, hogy most már elég belőle.
Sajnos a helyzetünk fordulatot vett férjem elköltözik az Édesanyám lakásába, ami egy udvaron belül van.
Azt mondta sírva, hogy kudarcot vallot nem sikerült pedig megpróbálta. Azt nem írtam, hogy férjem kezdeményezésére eljártunk párkacsolati terápára. Ott is mentek a viták aztán mikor külön mentünk mind a ketten el tudtuk mondani külön a problámánkat. Nekem mindíg is csak annyi volt a bajom vele, hogy ne akarjon állandóan bekeményíteni és azt mondani, hogy ebben a házban az lesz majd amit ő mond. Kértem hagyja meg nekem a döntés jogát, hogy melyik műsort nézem a tv-ben vagy milyen zenét hallgatok. Ő akarta megmondani mindenkinek, hogy milyen legyen a világnézete.
Mikor a terepauta szembesítette vele a problémánkkal összeomlott. Akkor jött az elhatározás, hogy elköltözik.
Fiam is volt a terepautánál ő is elmondta ugyan ezeket, hogy nem engedi nekik, hogy elmondják a véleményüket, mert csak mindíg neki lehet igaza, meg amíg az ő házába laknak a gyerekek, addig nem tudja egyenrangú partnerként kezekni őket. Nehogy már ők mondják meg neki, hogy ő hogy viselkedjen. Meg, ha ő azt mondja, hogy fehér az akkor is fehér, ha mindenki másnak fekete.
Férjem most gyűlöli a női nemet, mert szerinte minden válás a nők miatt történik. Azt mondja én fel tudtam nézni az Édesanyámra, de ő nem tud felnézni az ő Anyukájára, akikkel igazán nem tartja a kapcsolatot, pont azért, mert az Apja ugyan úgy viselkedett, mint most ő és ez nem tettszett neki akkor ezért is menekült el otthonról. Csak nem értem miért nem tanult a rossz példából?
Látja és mondta nekem, hogy jobb lesz, ha elköltözik, hiszen egyedűl maradt mindenki ellene van. Nem tudom mikor lesz képes belátni, hogy változtatni kellene a hozzáállásán. Az Anyukája is azt mondja neki, hogy ne legyen agreszív hiszen tudod Apád is ilyen volt és mennyi veszekedés volt.
Hallottam olyan pszichológusról, aki szívinfarktus utáni emberek lelkével foglalkozik. Esetleg tud ilyet ajánlani?
Most tudom, hgy hagyni kell, ami nagyon nehéz, tudom neki a legnehezebb. Azt hiszem amíg saját maga nem jön rá, hogy változtatni kell az elvein nézetein, addig nem lehet vele mit tenni. Próbáltam megsimogatni kérdezni, hogy hogy van, de félre húzodott nem fogadta el a közeledésemet.
Csak annyi kellene tőle, hogy bocsi hibáztam nem jó úton járok és akkor mindenki a nyakába ugrana és elfelejtenénk mindent, de erre mos még képtelen. Fiam is a 20 éves azt mondja, hogy ha azt mondaná gyere üljünk le beszéljük meg a problémákat máris jobb lenne. A 27 éves fiam pedig nem szól semmit neki. Nekem úgyan úgy elmondja a véleményét az Apjáról, hogy nem érdemes vele leállni vitatkozni hiszem mindíg csak neki lehet igeza. Ezért ő inkább nem is szól. Én biztatom, hogy meg kell neked is mondani a véleményed még ha nem is fogadja el nem hallgathatsz állandóan. Persze ez is azért alakult ki mert mikor megmondta rögtön letorkollta.
Félek és féltem őt is nehogy tönkre menjen bele.Szeretnék neki segíteni, de hogyan?
Ebbe a helyzetbe már nem csak lelkileg, de fizikálisan érzem összeomlok.
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Üdvözlettel:
Kabóca
Férjemmel komoly párkapcsolati problémák sorozatát éljük meg.Jövöre leszünk 30 éves házasok.
Mind a ketten elég erős egyéniségek vagyunk. Mindíg is voltak konfliktusaink, de tudtuk őket kezelni és túl jutottunk rajta.
Tavaly szőrnyű évet zártunk. Én 6 hónapig ápoltam a lebénult Édesanyámat, pelenkáztam néztem, ahogy előttem megy tönre és felemészti testét a kegyetlen betegsége. Szőrnyű volt ezt látni megélni, hogy nem tehetek semmit. Júliusban tavaly meghalt.
Augusztusban elmentünk férjemmel 1 hétre és barátokkal, hogy majd kicsit feltöltődünk a szőrnyű hónapok után én eléggé ki voltam borulva. Ekkor férjem szívinfarktust kapott és meg kellett műteni. Azt hittem ezt már nem lehet kibírni. Kibírtam.
Fél évig nagyon jó volt minden . Most már szerencsére jól van gyógyszereket kell szednie, de dolgozik nincs semmi baj. Látszólag, mert belül a lelkében valószínű nagy nyomot hagyot benne az infarktus.
Elmentünk együtt nyaralni két nagy fiúnkkal ( 20 és 27 éesek). Nyaralás alatt is összevesztünk. Kisebb fiúnk most érettségizett nem vették fel ahova jelentkezett elment dolgozni, de nem olyan munkát kapott, amit a férjem szeretett volna mert, örültünk, hogy ez is van és állandóan veszekszik vele. Meg hogy ő ingyen élő mert nem ment el dolgozni rögtön érettségi után hanem rajtunk élősködöt meg ilyenekl. Olyan köztük a helyzet, mint még sosem volt. Veszekszünk a 20 éves gyerekünkön, aki már fél lábbal kilépett az életbe, hogy ahogy én gondolom az nem jó úgy amit ő mond azt én nem fogadom el stb.
Sajnos nem egy az érdeklődési körünk van a férjemmel. Én partner vagyok neki az ő hobbyjában ő viszont nem akar velem eljönni ahova én szeretnék menni,és ez mostanra jobban kiéleződött.
Karácsonykor eléggé kiborultam a történtek miatt sokat sírtam kértem menjünk el szilveszterezni valahova. Hát nem mentünk ő nem akart.
Attól félek ha elkezdünk külön utakon járni és nem lesznek közös élményeink eltávolodunk egymástól. Sokszor hívom menjünk ide vagy oda, de a válasz, hogy őt hagyham békén neki nincs kedve ehhez vagy más programja van.
Nagyon szeretek táncolni, de ő nem szeret. Ezt azonban csak ketten lehet, régen eljött velem 1 évben 1x egy bálba. Most már odasem. Erről is mondjak le? Régen ez nem így volt, mIndenhova együtt mentünk. Esetleg sok unszolásomra eljön velem. Ezt semmiképpen nem akarom, hogy könyörögni kelljen neki. Szóval félek elkezdeni az úgymond "külön utakat" félek, hogy úgy maradna.
És fogalmam sincs, hogy a közös gyerekünkkel hogyan békítsem ki őket. Fiam most ki akar menni külföldre. Ilyen helyzetben hogyan merjem kiengedni. Neki is rossz ez a helyzet, de ő most elég felnőttesnek gondolja a döntéseit. Azt mondja már őt annyit bántotta az apja az állandó ész osztásával, hogy most már elég belőle.
Sajnos a helyzetünk fordulatot vett férjem elköltözik az Édesanyám lakásába, ami egy udvaron belül van.
Azt mondta sírva, hogy kudarcot vallot nem sikerült pedig megpróbálta. Azt nem írtam, hogy férjem kezdeményezésére eljártunk párkacsolati terápára. Ott is mentek a viták aztán mikor külön mentünk mind a ketten el tudtuk mondani külön a problámánkat. Nekem mindíg is csak annyi volt a bajom vele, hogy ne akarjon állandóan bekeményíteni és azt mondani, hogy ebben a házban az lesz majd amit ő mond. Kértem hagyja meg nekem a döntés jogát, hogy melyik műsort nézem a tv-ben vagy milyen zenét hallgatok. Ő akarta megmondani mindenkinek, hogy milyen legyen a világnézete.
Mikor a terepauta szembesítette vele a problémánkkal összeomlott. Akkor jött az elhatározás, hogy elköltözik.
Fiam is volt a terepautánál ő is elmondta ugyan ezeket, hogy nem engedi nekik, hogy elmondják a véleményüket, mert csak mindíg neki lehet igaza, meg amíg az ő házába laknak a gyerekek, addig nem tudja egyenrangú partnerként kezekni őket. Nehogy már ők mondják meg neki, hogy ő hogy viselkedjen. Meg, ha ő azt mondja, hogy fehér az akkor is fehér, ha mindenki másnak fekete.
Férjem most gyűlöli a női nemet, mert szerinte minden válás a nők miatt történik. Azt mondja én fel tudtam nézni az Édesanyámra, de ő nem tud felnézni az ő Anyukájára, akikkel igazán nem tartja a kapcsolatot, pont azért, mert az Apja ugyan úgy viselkedett, mint most ő és ez nem tettszett neki akkor ezért is menekült el otthonról. Csak nem értem miért nem tanult a rossz példából?
Látja és mondta nekem, hogy jobb lesz, ha elköltözik, hiszen egyedűl maradt mindenki ellene van. Nem tudom mikor lesz képes belátni, hogy változtatni kellene a hozzáállásán. Az Anyukája is azt mondja neki, hogy ne legyen agreszív hiszen tudod Apád is ilyen volt és mennyi veszekedés volt.
Hallottam olyan pszichológusról, aki szívinfarktus utáni emberek lelkével foglalkozik. Esetleg tud ilyet ajánlani?
Most tudom, hgy hagyni kell, ami nagyon nehéz, tudom neki a legnehezebb. Azt hiszem amíg saját maga nem jön rá, hogy változtatni kell az elvein nézetein, addig nem lehet vele mit tenni. Próbáltam megsimogatni kérdezni, hogy hogy van, de félre húzodott nem fogadta el a közeledésemet.
Csak annyi kellene tőle, hogy bocsi hibáztam nem jó úton járok és akkor mindenki a nyakába ugrana és elfelejtenénk mindent, de erre mos még képtelen. Fiam is a 20 éves azt mondja, hogy ha azt mondaná gyere üljünk le beszéljük meg a problémákat máris jobb lenne. A 27 éves fiam pedig nem szól semmit neki. Nekem úgyan úgy elmondja a véleményét az Apjáról, hogy nem érdemes vele leállni vitatkozni hiszem mindíg csak neki lehet igeza. Ezért ő inkább nem is szól. Én biztatom, hogy meg kell neked is mondani a véleményed még ha nem is fogadja el nem hallgathatsz állandóan. Persze ez is azért alakult ki mert mikor megmondta rögtön letorkollta.
Félek és féltem őt is nehogy tönkre menjen bele.Szeretnék neki segíteni, de hogyan?
Ebbe a helyzetbe már nem csak lelkileg, de fizikálisan érzem összeomlok.
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Üdvözlettel:
Kabóca
Kedve Kabóca!
Mindenekelőtt köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Nagyon sok problémáról írt, a válasz nem biztos, hogy belefér egy levélbe.
Mindenekelőtt, sajnos nem ismerek olyan pszichológust, aki kifejezetten szívinfarktus után lévő férfibetegekkel foglaltkozik, de annak alapján, amit ír, meggyőzősésem, hogy a férje problémái alapvetően nem is az infarktusból fakadnak. (Noha nyilván hozzájárulnak.)
A párterápia - és ezt gondolom, a terapeuta is mondta - nem csodaszer. A kapcsolat javításához két elkötelezett fél szükséges, és még ez sem ad garanciát, csak növeli az esélyt. Ha azonban a férje összeomlott attól, amivel a terápián szembesült, ez nem a kapcsolat javtásának, az együtt maradásnak az esélyét növeli. Különösen, ha a férje külön is költözött. Segíteni csak azon lehet, aki ezt maga is akarja. Ha a férje nem akarja elfogadni a segítséget, ezért Ön nem felelős.
Érthető, hogy félti a férjét, de Ön mindenekelőtt saját magáért, és a gyerekeiért felelős. Ha Ön is öszseomlik, ezzel senkin sem segít, a férjén sem. Bármennyire is nehéz és fájdalmas, el kell fogadni, hogy nem minden kapcsolat menthető, a legjobb szándékkal sem. Persze, az is előfordul, hogy valakinek több idő kell a kapcsolati kudarc (kudarcok) feldolgozásához, mint ahogy az is előfordul, hogy valaki idővel sem tud igazán ezen túllépni. Önek el kell tudnia dönteni - akár külső segítséggel - hogy az önök esetében melyik "varációról" van szó, és ennek megfelelően lépni.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
Néma?!
Kedves Tamás!
Szeretnék Öntől tanácsot kérni egy, úgy érzem alapvetően kommunikációs problémával kapcsolatban.
Először a párkapcsolatomban tűnt fel a dolog, de ott még nem volt olyan zavaró, hogy a páromnak "nagyobb a hangja". Viszont,dolgozom egy művészeti csoportban, és ott már égbekiáltó, hogy szó szerint úgy érzem, nem hallható a hangom. Néha, bár normál női hangom-hangerőm van, többször is meg kell kérdezzek valamit, hogy választ kapjak. Sokszor előfordul, hogy jó ötleteim megjelennek később mások munkáiban, akik ezzel sokkal nagyobb elismerést aratnak, mint én, vagy hogy mondok valamit, lehurrognak, és 10 perc múlva egy másik kolléga szájából ugyanaz már hatalmas ötlet... egy ideig még úgy éreztem, jó, hát van ilyen, de mivel magasan képzett kreatív szakembernek tartom magam (nem önhittség, rengeteg tanulás, küzdés és szakmai tapasztalat alapján írom ezt),és sok más szempontból sem vagyok szürke kisegérnek mondható, már borzalmasan zavar a dolog. Vajon mi lehet ennyire rossz a kommunikációmban?
Köszönettel várom tanácsát!
Szeretnék Öntől tanácsot kérni egy, úgy érzem alapvetően kommunikációs problémával kapcsolatban.
Először a párkapcsolatomban tűnt fel a dolog, de ott még nem volt olyan zavaró, hogy a páromnak "nagyobb a hangja". Viszont,dolgozom egy művészeti csoportban, és ott már égbekiáltó, hogy szó szerint úgy érzem, nem hallható a hangom. Néha, bár normál női hangom-hangerőm van, többször is meg kell kérdezzek valamit, hogy választ kapjak. Sokszor előfordul, hogy jó ötleteim megjelennek később mások munkáiban, akik ezzel sokkal nagyobb elismerést aratnak, mint én, vagy hogy mondok valamit, lehurrognak, és 10 perc múlva egy másik kolléga szájából ugyanaz már hatalmas ötlet... egy ideig még úgy éreztem, jó, hát van ilyen, de mivel magasan képzett kreatív szakembernek tartom magam (nem önhittség, rengeteg tanulás, küzdés és szakmai tapasztalat alapján írom ezt),és sok más szempontból sem vagyok szürke kisegérnek mondható, már borzalmasan zavar a dolog. Vajon mi lehet ennyire rossz a kommunikációmban?
Köszönettel várom tanácsát!
Kedves Nanu!
Sajnos a magas képzettség, de még a magas IQ sem eredményez magas asszertivitást, jó szociális készségeket. A kommunikáción, amelynek csak kisebb hányada a verbális kommunikáció, elkerülhetetlenül átüt a személyiség, a lelki- vagy az érzelmi állapot, az önbizalom adott foka. Önnek a leírtak szerint, nagy valószínűséggel nem kommunikációs problémája van, hanem az önismeretén, önképén, az asszertivitásán kellene fejleszteni. Ezt sokféle formában megteheti, személyes és/vagy csoportos tréningeken.
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
Anyaságból elégtelen
Kedves Tamás!
39 éves 2 gyermekes édesanya vagyok, problémám a nagyobbikkal, a 20 éves fiammal kapcsolatos. amíg a gyerekek kicsik voltak, a férjemmel megegyeztek a nevelési elveink,kamaszkorig semmi probléma nem is volt. Mikor a fiam 12 éves lett, olyan munkahelyen dolgoztam, ahol állandóan túlórázni kellett, sőt,sokszor éjszakákat is bent töltöttünk a kollégáimmal. A gyerek nem sportolt (duci volt és szégyellte magát), délutánonként haverokkal csatangolt, rossz társaságba került, a csellengő lakótelepi bandába. Sem erőm, sem időm nem volt komolyabban beavatkozni, mindazonáltal reméltem, hogy "kinövi", mert nem tanult rosszul. Felvették egy jó nevű informatikai középiskolába és beütött a mennykő: előbb dohányzás, ital, majd nagymamája halála után szinte már be sem járt, reggel elindult rendesen, de nem ért be az iskolába. Jött a fenyegetés, kérés, könyörgés, a hegyi beszéd, beszéltek vele rokonok, ismerősök, szociális munkás, semmi nem használt. Kitalálta, hogy a választott szakmájának nincs jövője, nem tudja, mit akar, de másik iskolába sem akart menni, kezelhetetlen lett. 18 éves koráig folyt a küzdelem, nagyon megromlott a kapcsolatom vele, mert én voltam az, aki örökké számon kértem, sírtam, üvöltöttem. Pedig 4 évvel ezelőtt magam is beiratkoztam egy iskolába, hogy példát mutassak, hogy igenis lehet munka mellett is tanulni...A férjem pedig, mint a birka, minden hazugságát elhitte, minden stiklijét, lopását elnézte, pont ő, aki talán mintaként a legtöbbet tehette volna, de nem tette. A férjem soha sem volt az az ambiciózus fajta, ha el nem is fogadtam, de beletörődtem, nekem ő volt az első kapcsolatom, mellette nőttem fel. (Ő 8 évvel idősebb)Mi ketten jól megvagyunk, de a gyerek miatt állandóan veszekszünk. A fiam most 20 éves, kb. 4 hónapig dolgozott az iskola óta (takarított egy irodaházban), aztán rájött, hogy őt az irodisták lenézik, nehéz a munka és teljesítményt is elvárnak a csekélyke fizetésért, örült, amikor kirúgták. Azóta akkora a feszültség itthon és olyanokat megenged magának, hogy volt, hogy kirúgtuk itthonról, volt, hogy magától ment, mindenét elhagyta, a húgom is kirúgta, pedig nem hitt nekem, mindig a gyerek pártját fogta. Ő pedig mindent otthagy, ahová éppen lerakta, büdös, lop, csal, hazudik, de valahonnan mindig szerez pénzt a hétvégi "partyzásra". Itthonra nem ad haza semmit de úgy él, mint a király, a neki tetsző ételeket maradék nélkül kizabálja a hűtőből, a mozdítható kisebb dolgokat (mp3, telefonok, töltők, hajvágó...)eladogatta, a személyes okmányait,és számolatlan mennyiségű lakáskulcsát elhagyta, visszabeszél, üvöltözik velem, egyszer olyan mozdulatot is tett, mintha le akarna fejelni!!! Két napja az apja is kiborult és elzavarta, összeszedte a maradék motyóját, erre tegnap éjjel hazajött a gyerek és közölte, hogy elhagyta a táskáját az összes ruhájával... Nincs pénzünk, képtelenek vagyunk eltartani úgy, hogy a húga még tanul és egyszerűen nem tudom, hogy mit tehetnénk... Teljesen kétségbe vagyok esve, nincs eszközöm már a probléma kezelésére, pszichológusra nincs pénzem és nem is tudnám 20 évesen rávenni. Neki szent meggyőződése hogy a szülők dolga őt eltartani és erőn felül segíteni...
Tudna írni nekem-nekünk valami biztatót?
Üdvözlettel: Szandra
39 éves 2 gyermekes édesanya vagyok, problémám a nagyobbikkal, a 20 éves fiammal kapcsolatos. amíg a gyerekek kicsik voltak, a férjemmel megegyeztek a nevelési elveink,kamaszkorig semmi probléma nem is volt. Mikor a fiam 12 éves lett, olyan munkahelyen dolgoztam, ahol állandóan túlórázni kellett, sőt,sokszor éjszakákat is bent töltöttünk a kollégáimmal. A gyerek nem sportolt (duci volt és szégyellte magát), délutánonként haverokkal csatangolt, rossz társaságba került, a csellengő lakótelepi bandába. Sem erőm, sem időm nem volt komolyabban beavatkozni, mindazonáltal reméltem, hogy "kinövi", mert nem tanult rosszul. Felvették egy jó nevű informatikai középiskolába és beütött a mennykő: előbb dohányzás, ital, majd nagymamája halála után szinte már be sem járt, reggel elindult rendesen, de nem ért be az iskolába. Jött a fenyegetés, kérés, könyörgés, a hegyi beszéd, beszéltek vele rokonok, ismerősök, szociális munkás, semmi nem használt. Kitalálta, hogy a választott szakmájának nincs jövője, nem tudja, mit akar, de másik iskolába sem akart menni, kezelhetetlen lett. 18 éves koráig folyt a küzdelem, nagyon megromlott a kapcsolatom vele, mert én voltam az, aki örökké számon kértem, sírtam, üvöltöttem. Pedig 4 évvel ezelőtt magam is beiratkoztam egy iskolába, hogy példát mutassak, hogy igenis lehet munka mellett is tanulni...A férjem pedig, mint a birka, minden hazugságát elhitte, minden stiklijét, lopását elnézte, pont ő, aki talán mintaként a legtöbbet tehette volna, de nem tette. A férjem soha sem volt az az ambiciózus fajta, ha el nem is fogadtam, de beletörődtem, nekem ő volt az első kapcsolatom, mellette nőttem fel. (Ő 8 évvel idősebb)Mi ketten jól megvagyunk, de a gyerek miatt állandóan veszekszünk. A fiam most 20 éves, kb. 4 hónapig dolgozott az iskola óta (takarított egy irodaházban), aztán rájött, hogy őt az irodisták lenézik, nehéz a munka és teljesítményt is elvárnak a csekélyke fizetésért, örült, amikor kirúgták. Azóta akkora a feszültség itthon és olyanokat megenged magának, hogy volt, hogy kirúgtuk itthonról, volt, hogy magától ment, mindenét elhagyta, a húgom is kirúgta, pedig nem hitt nekem, mindig a gyerek pártját fogta. Ő pedig mindent otthagy, ahová éppen lerakta, büdös, lop, csal, hazudik, de valahonnan mindig szerez pénzt a hétvégi "partyzásra". Itthonra nem ad haza semmit de úgy él, mint a király, a neki tetsző ételeket maradék nélkül kizabálja a hűtőből, a mozdítható kisebb dolgokat (mp3, telefonok, töltők, hajvágó...)eladogatta, a személyes okmányait,és számolatlan mennyiségű lakáskulcsát elhagyta, visszabeszél, üvöltözik velem, egyszer olyan mozdulatot is tett, mintha le akarna fejelni!!! Két napja az apja is kiborult és elzavarta, összeszedte a maradék motyóját, erre tegnap éjjel hazajött a gyerek és közölte, hogy elhagyta a táskáját az összes ruhájával... Nincs pénzünk, képtelenek vagyunk eltartani úgy, hogy a húga még tanul és egyszerűen nem tudom, hogy mit tehetnénk... Teljesen kétségbe vagyok esve, nincs eszközöm már a probléma kezelésére, pszichológusra nincs pénzem és nem is tudnám 20 évesen rávenni. Neki szent meggyőződése hogy a szülők dolga őt eltartani és erőn felül segíteni...
Tudna írni nekem-nekünk valami biztatót?
Üdvözlettel: Szandra
Kedves Szandra!
Nem érhető el, ton igazán tudom, milyen biztatót vár tólem. Ilyen sok éve gyűlő, halmozódó, igen csak összetett és súlyos problémahalmazt csak nagyon sok és nagyon kitartó, elkötelezett munkával lehet, jól-rosszul megoldani. Ez bizony szakértő, külső segítő nélkül nagy valószínűséggel nem fog menni. De pszichológus, családterapeuta nem csak magánúton érhető el, tehát nem kell erről a lehetőségről lemondani, mielőtt megpróbálták volna igénybe venni. Egy biztos, érdemi segítség, és az Ön (Önök) igen kitartó munkája nélkül csak tovább fog rosszabbodni a helyzet. Nézzen, nézzenek utána az interneten, hogy hol foglalkoznak a lakóhelyükhöz közel ilyen problémákkal, és annak alapján mielőbb kezdjenek el személyesen is segítséget keresni!
Üdvözlettel,
dr. Rusznák Tamás
Navigáció a szakértő oldalán
Kedvezményes ajánlatok
Hirdetés Nyereményjáték
Nők Lapja Café
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-03-01
További
könyvajánlatok:
-
Kettészakadt Magyarország
Börcsök Mária
Online ár: 1 920 Ft -
A szőlővirág illata
Schaffer Erzsébet
Online ár: 1 490 Ft -
A Bankár
Frei Tamás
Online ár: 2 974 Ft
Gyorslinkek
Rovatok
Szolgáltatások
Partnereink
Magazinok
Tippek
RSS
Add a
Startlaphoz
- impresszum |
- médiaajánlat |
- hirdetésszervezés |
- közönségszolgálat |
- felhasználási feltételek |
- adatvédelem
Nők Lapja Cafe
(c) 2012 Sanoma Media Zrt.
Superbrands
2008 díjas termék