Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Dr. Rembeczki László
érsebész szakorvos
http://www.remart.5MP.eu
« »
  1. 2010-09-12 18:00:00 - Rembeczki László
    #30

    Harc a "seprűvénák" ellen. (3.)

    Mit tehetünk, ha mégis megjelentek a kis tágulatok?

    A seprűvénák eltüntetésére a legeredményesebb az injekciós kezelés, más néven a szkleroterápia és a lézeres kezelés.


    A szkleroterápiáról már az előzőekben részletesebben írtam, röviden csak annyit, hogy az  injekciós kezelése során egy olyan anyagot fecskendezünk a kitágult kiserekbe, amelynek hatására az érfal összetapad.


    Az olyan vékony, igen felületesen elhelyezkedő ereket, amelyek egészen sűrű hálózatot alkotnak, tűvel már nem lehet megszúrni. Ilyenkor a lézeres seprűvéna kezelés jön szóba, amely során a külsőleg alkalmazott  lézer fény áthatol a bőrön és szelektíven az érpályán belül keringő vér hemoglobinjában nyelődik el, ennek felmelegedését okozva. A keletkezett hő, a kezelt ér károsodását idézi elő, így az érfal úgyszintén összetapad, majd felszívódik.


    Sajnos, azt tudomásul kell venni, hogy a z injekciós és lézeres terápia csak tüneti kezelés - a seprűvénáknak oki kezelése nincs -, hatására átlagosan 60-70%-os javulás érhető el, és tekintettel a meglévő hajlamra, újabb tágulatok keletkezése várható.


    A kozmetikailag zavaró elváltozások kezelésére még egy új, bár oki kezelést szintén nem jelentő lehetőség adódik. Ez pedig nem más, mint egy olyan make-up, amely tökéletesen elfedi a lila pici erecskéket, pigment foltokat a lábon.


    Egy krémről van szó, amely könnyen kenhető, elasztikus állaga miatt egész napon át tartó, tökéletes fedést tesz lehetővé. Alkalmazható akár a problémás területre, vagy a teljes testtájékra is. 100%-ig vízálló, nem mázolódik el, fennmarad anélkül, hogy elzárná a pórusokat és anélkül, hogy „megtörne” vagy „csíkot hagyna” még szélsőséges körülmények között is (sportolás, úszás, szauna).  Több színárnyalatban létezik, hypoallergén, minden bőrtípusra ajánlott, akár mindennapos használatra.

  2. 2010-09-12 17:28:00 - Rembeczki László
    #29

    Harc a "seprűvénák" ellen. (1.)

    Lila, pici erecskék.

    A combon és a lábszáron megjelenő apró hajszálerek eleinte elsősorban esztétikai problémákat okoznak, ám egészségügyi szempontból is érdemes odafigyelni rájuk, hiszen komolyabb gondoknak is előjelei lehetnek.

    A seprűvénák kialakulása és láthatóvá válása nagyrészt genetikai, alkati hajlamtól függ, de elősegítheti jónéhány életmódbeli és fizikai tényező is.
    A bőr vastagsága, a bőr alatti zsírszövet állaga, a hormonháztartás, a fogamzásgátlók szedése, a keringési problémák, a hízás, a rendszeres gyantázás mind-mind erősítik a hajszálér-tágulatok megjelenését.

    Ezek az elváltozások arra utalnak, hogy az érintett végtag vénás és nyirokkeringése nem tökéletes. A pangó alsó végtagokban megnőtt nyomás egy idő után áttevődik a kiserekre, amelyek - miután kitágultak - már nem képesek összehúzódni. Túlzott mértékű hajszálértágulat esetén érdemes ultrahangos érvizsgálatot végeztetni, mert ezek a tünetek visszérbetegség előfutárai lehetnek főként, ha együtt járnak a lábak elnehezülésével, estére jelentkező duzzadásával, feszülésével.

    Sok nőnél a terhesség ideje alatt alakulnak ki a seprűvénák, vagy szaporodik meg azok száma.
    Egyrészt a terhesség komoly fizikai megterhelést jelent az alsó végtagok számára, és kedvezőtlenül hat a keringésükre. Másrészt ilyenkor a szervezet sokkal több ösztrogént termel, ami - főként, ha jelentős súlygyarapodással jár együtt -  gyengíti a vénafal szerkezetét, ezáltal elősegíti a hajszálerek megjelenését.

  3. 2010-09-12 00:00:00 - Rembeczki László
    #28

    Harc a "seprűvénák " ellen. (2.)

    Hogyan lehet megelőzni, csökkenteni az apró értágulatok kialakulását?

    A rendszeres mozgás, a lábszárizomzat aktív működése, mint egy perifériás szív segít visszapumpálni a pangó vért a vénákból, és a nyirokereket is megmozgatja.
    Aki ülőmunkát végez, annak érdemes időnként tudatosan felállnia és járkálnia néhány percig, vagy legalább rendszeresen tornáztatnia a lábfejét.
    Az alsó végtagok felpolcolása, az ágy lábfelőli végének néhány cm-rel történő megemelése, nyirokmasszázs, valamint a hideg-meleg váltózuhany is sokat segít.
    A rugalmas harisnyák kívülről megtámasztják a lábat, ezáltal jobb a vénás visszaáramlás. Fontos a kényelmes cipő is. A C-vitamin, illetve a ruténium a kiserek védelmét szolgálja.
    E mellett több olyan recept nélkül kapható készítmény van patikai forgalomban, melyek főként a „nehézláb" érzésen és a lábdagadáson segítenek.

  4. 2010-03-22 09:00:00 - Rembeczki László
    #27

    SYNCUMÁRT SZEDŐ BETEGEK DIÉTÁJA II.

    Az egyszerűség kedvéért a különböző tápanyagokat (ételeket) három csoportra osztottuk.

    Az első csoportban azok az ételek (tápanyagok) vannak, amelyek K vitamint tartalma nagyon alacsony, ezek fogyasztása nem befolyásolja az INR értéket, és ezáltal a Syncumar adagot sem. Ide tartoznak a húsfélék, hal, kenyér, burgonya, rizs, tésztafélék, sajt, tej.

    Második csoportban azok szerepelnek, amelyek közepes mértékben tartalmaznak K vitamint, ezeket a szokásos mennyiségben fogyaszthatják a Syncumart szedő betegek. Túlzott mennyiség fogyasztása esetén csökkenthetik az INR értéket, ezért az alvadásgátló gyógyszer adagjának növelése válhat szükségessé. Ilyen például a vaj, étolaj, répaféleségek, gomba, uborka, zöldbab, alma, narancs.

    Végül a harmadik csoportban vannak azok az ételek, amelyek fogyasztása mindenképpen korlátozandó (de nem teljesen eltiltott), mert magas a K vitamin tartalmuk. Ilyenek: a tojás, máj, saláta, spenót, karfiol, a málna, az eper, a paradicsom, a paprika, a brokkoli, a káposzta. Ezekre kell igazán odafigyelni. Még ennél is fontosabb, hogy a korlátozott fogyasztás is egyenletes leegyen. Ezekből az ételekből kerülni kell a napi 10 dkg-nál nagyobb adagok fogyasztását.

    Az alkohol fogyasztása nagymértékben befolyásolja a Syncumar hatását, ezért az alvadásgátolt beteg ne fogyasszon szeszes italt.

     Felhívjuk figyelmét arra is, hogy a diéta csak az egyik tényező, amire oda kell figyelni.
     

    A Syncumarral együtt szedett gyógyszerek is befolyásolhatják az alvadási viszonyokat, ezért új gyógyszer bevétele előtt mindig kérdezze meg az ellenőrzést végző orvost, hogy nem kell-e módosítani a Syncumar adagját!

    Különösen arra kell odafigyelni, hogy a rheuma gyógyszerek fokozzák a Syncumar hatást, ilyenek az Indometacin, Naprozyn, Voltaren, Aspiryn stb.
    Mivel a különböző gyógyszerek is különböző mértékben befolyásolják a Syncumar hatását, ezért a legbiztonságosabb az, ha az új gyógyszer szedésekor gyakoribbá tesszük az ellenőrzések számát.

    A fájdalomcsillapítók közül az Algopirin, a Demalgon nem befolyásolják a Syncumar szedését, mint ahogy bizonyos antibiotikumok sem.

    Jelen tájékoztató valóban csak tájékozató és nem szigorú előírás. Segíteni és nem elriasztani akarjuk az alvadásgátló gyógyszert szedő betegeket. A Syncumar rendszeres és jól ellenőrzött szedése olyan biztonságot jelent, ami mindenképpen megéri azt a kis odafigyelést amit összefoglalónkkal segíteni kívánunk.

     

  5. 2010-03-21 00:00:00 - Rembeczki László
    #26

    SYNCUMÁRT SZEDŐ BETEGEK DIÉTÁJA

    Ebben a diétás összefoglalóban egyszerű és rövid tájékoztatást nyújtunk Önnek a diéta szerepéről a Syncumar kezelés időszakában, hiszen az étkezés befolyásolja a hatékony védelmet biztosító, egyéni gyógyszer adagot.

    A dolog lényege, hogy a véralvadáshoz szükséges egyik fehérje, a „prothrombin” képződéséhez K vitamin kell. A Syncumar azonban gátolja a K vitamin hatását, ezért nehezebben alvad a vére, ha valaki Syncumart szed.
     Nyilvánvaló, hogy ha túl sok Syncumart szed valaki, akkor jelentős mértékben gátolt a vér alvadása, azaz veszélyesen vérzékennyé válik.  Amennyiben viszont túl keveset vesz be, akkor könnyen kaphat trombózist a nem kellő mértékű véralvadásgátló hatás miatt.

    Ezért a cél az, hogy meghatározott, elégséges mértékű alvadásgátlást hozzunk létre. Ezt úgy érjük el, hogy egyénileg kiválasztjuk azt a Syncumar adagot, amely megfelel 2,0-3,0 INR értéknek  (ez az eredeti prothrombin szint 20 és 30%-a). Ez a beállítás, amely megfelelő védelmet biztosít a trobózis ellen.
    Tapasztalat szerint a betegekben nagyon különböző az a Syncumar mennyiség, amivel ez elérhető. Van olyan beteg, akinek napi 1  tabletta Syncumart kell szedni ehhez, de van olyan is, aki napi 5 tablettára szorul.
    Ezt a különbözőséget több tényező okozza, de az egyik az, hogy az emberek különböző mennyiségben fogyasztanak K vitamin tartalmú élelmiszert. Mivel a Syncumar a K vitamin ellen hat, nyilvánvaló, hogy ha valaki olyasmit eszik, amiben sok a K vitamin, több Syncumart kell szednie.
    Amikor a kórházban beállítjuk az egyéni Syncumar adagot, akkor az a kórházi koszthoz viszonyítva megfelelő.  Ha a beteg otthonába távozik és megváltozik az étrendje, változik a Syncumar-szükséglete is.  Rendszerint emelni kell az adagot, hiszen odahaza általában több gyümölcsöt, paradicsomot, salátát fogyasztanak.

    Betegeink esetében is tapasztaljuk, hogy mennyire befolyásolja a diéta a Syncumar szükségletet.  Ha valaki egyszerre sok zöldséget vagy gyümölcsöt eszik (melyekben sok a K vitamin) csökken a vérvétel során meghatározott INR érték, és emelünk kellett a Syncumar adagját, hogy ismét a 2,0 és 3,0 közé kerüljön.                     
     

    Ezért rendszeresen figyelmeztetjük betegeinket, hogy kerüljék az egyszerre nagyobb mennyiségű zöldség-gyümölcs fogyasztását.

     A különböző életfolyamatokhoz mindenképpen szükséges bizonyos mennyiségű K vitamint a szervezetünkbe juttatni. Ennél a minimális szükségletnél (ami napi 20-40 mikrogramm) jóval többet (kb. 5-10 szeresét) tartalmaz a normális, napi táplálék.
     

    Az egyéni, napi Syncumar adag épp annyi, ami ezt a rendelkezésre álló K vitamin mennyiséget kellő mértékben ellensúlyozza. Ha csökken az INR érték, emelnünk kell a Syncumar adagot. Hogy ezt elkerüljük, hozzávetőleg tisztában kell lennünk az ételek K vitamin tartalmával.

  6. 2010-02-06 00:00:00 - Rembeczki László
    #25

    Milyen is az érszűkülethez vezető út?

    Kockázati tényezők.

    Az érsebészek munkaidejének döntő részét a verőérbetegek kezelése tölti ki. A verőerek főleg elzáródásos elváltozásait kezeljük, ezek között heveny (akut) és idült (krónikus) kórképek fordulnak elő.
    Mai ismereteink szerint az érelmeszesedés rizikó faktorai az alábbiak. A felsorolás egyben, megközelítően a kockázat sorrendjét is megadja:

     

    Nem befolyásolható Az egyén vagy az orvos által befolyásolható
    Életkor (kezdet 55-65 éves korban) Dohányzás
    Nem (férfiak veszélyeztetettsége durván háromszor nagyobb) Zsíranyagcsere zavar
    Családi halmozottság Magas vérnyomás
    Anyagcserezavarok (kezelhető) Cukorbetegség
    Köszvény
    Elhízás
    Mozgásszegény életmód
    Fogamzásgátló tabletta
    Stressz, lelki-, hangulati  tényezők

  7. 2010-01-09 21:00:00 - Rembeczki László
    #24

    A visszérbetegek 12 parancsolata.

    ●Rendszeresen kell hordani gumiharisnyát (kompressziós harisnyát). Különféle erősségű kompressziós harisnyák léteznek, melyeket az orvos minden betegére
    egyénileg méretezve ír fel.
    ●Javasolt véna támogató készítményeket szedni.
    ●Rendszeres lábmozgatás szükséges a vérpangás megelőzésére. Sok séta, kerékpározás, úszás javasolt.
    ●Csak keveset szabad mozdulatlan lábbal ülni, vagy egy helyben állni, ehelyett
    sokat kell feküdni vagy járni, futni.
    ●Éjjel a lábakat magasra kell fektetni.
    ●Meleg vízben való fürdés helyett zuhanyzás; külön hideg zuhany a lábra;
    ●Olyan sokat járjon mezítláb és szandálban, amennyit csak bír! Ez hihetetlen
    mértékben erősíti a lábizmokat.
    ●Rendszeresen ellenőrizze, és ha kell, csökkentse testsúlyát!  A túlsúly felesleges,
    elkerülhet ő megterhelés a keringés számára.
    ●Minden olyan betegségnél, ahol kénytelen ágyban maradni, a lábát különösen
    sokat mozgassa, és végezze a vérmozgató tornát a trombózis megelőzése
    érdekében!
    ●Kerülni kell a meleg vizű fürdőket,  az erős napozást és a szolárium használatot. Szaunázni csak nagy ritkán szabad, akkor is csak orvosa véleményét kikérve.
    ●Azonnal keresse fel orvosát, ha bokája vagy annak környéke megsérül! A gyors
    vérzéscsillapításon kívül ne kezdjen öngyógyításba, mert óvatlanul több kárt tehet,
    mint hasznot!
    ●Fogamzásgátló szedéséről értesítse kezelőorvosát! Visszérbetegségnél
    fogamzásgátló szedése mellett sose dohányozzék!

  8. 2009-10-28 10:00:00 - Rembeczki László
    #23

    Amit a visszér injekciós kezeléséről tudni érdemes.

    Mi is a HABOS KEZELÉS ?

    Az ijekciós kezelés során a tágult visszeret először egy kis tűvel megszúrjuk, majd a lábat magasra emeljük, a vénát ezzel kiürítjük, lehetőséget adunk a szklerotizáló anyagnak, hogy kifejthesse hatását és a szklerotizáló anyagot a tűn keresztül a vénába fecskendezzük. A beadott kémiai anyag a vénában kis steril gyulladást vált ki, ami a véna falait egymáshoz tapasztja, elzárja. Végül a lábra szorosan feltett rugalmas pólyát, vagy harisnyát helyezünk fel, amely a vénafalakat a gyógyulásig összetapasztva tartja. Így a vénák összehegesedve a későbbiekben felszívódnak. Kisebb erek – seprűvénák - elzárásakor az orvos fekvő betegen végzi a kezelést és nem mindig alkalmaz kompressziós kötést.
    Az úgynevezett „habos kezelés” annyiban különbözik a leírt formától, hogy az erre rendszeresített folyékony szklerotizáló anyag két fecskendő közötti ide-oda pumpálásával felhabosításra kerül. Ez a hab jobban tölti ki a rendelkezésre álló helyet, így beinjektálva a nagyobb vénák is jól kezelhetők. Ennél az eljárásnál ultrahang kontroll szükséges lehet.  A kezelések több lépésben történnek, addig kell ismételni, amíg minden tágult visszeret el nem zártunk.

  9. 2009-10-25 19:07:00 - Rembeczki László
    #22

    Amit a visszér műtétről tudni érdemes.

    A beavatkozás három lényeges eleme.

    A visszér műtét történhet regionális, gerincérzéstelenítésben és altatásban. A műtét előtt álló helyzetben bejelölésre kerül a problémát okozó, tágult vénás rendszer, azaz vetületét kirajzolják a bőrre. A műtét lényegi része a tágult vénák eltávolítása (1./ varicectomia). Amennyiben a fő felszínes gyűjtővénát, a vénatörzset is érinti a visszeresség, ennek a teljes eltávolítására, kihúzására is sor kerül (2./ stripping). Ehhez két metszés szükséges a lefutása mentén, a belboka felett, ahol indul és a lágyékhajlatban, a mélyvénába való beömlése helyén. A lágyékhajlati beömlést igen gondosan kell a műtét során ellátni, mivel közvetlenül a beszájadzás előtt kis oldalágak találhatók, amelyek kiirtása nélkül új tágulatok gyors jelentkezésére lehet számítani (3./ crossectomia).                
    A visszérműtét nyomai gyakorlatilag hegek nélkül gyógyulnak, mert a visszereket 2-3 mm-es metszéseken keresztül távolítják el. Az ilyen kis sebeket összevarrni sem szükséges. A kezelés után a lábra rugalmas pólyát helyeznek. Amint az érzéstelenítés típusa lehetővé teszi, rögtön szabad mozogni. Eseménytelen műtét utáni szakot követően még aznap, vagy másnap otthonába távozhat a páciens.

  10. 2009-10-05 17:00:00 - Rembeczki László
    #21

    A vénák kitágulásához vezető folyamat III.

    A véna belhártya funkciója.

    Érbelhártyának hívjuk azt a sejtréteget, ami minden eret belülről cserépszerűen befed. Normális működése akár csak a simaizmoké és a kötőszöveteké, elengedhetetlen az egészséges vénafunkcióhoz. Fő szerepe a simaizmok alapállapotú összehúzódásának, azaz a véna tónusának szabályozása. Károsodás esetén - amelyben egyre nagyobb szerepet tulajdonítunk a kitapadó fehérvérsejtek és a felszabaduló toxikus gyökök hatásának -  a simaizmok sem tudják ellátni feladatukat, elernyednek, végeredményben a véna kitágul, pangás következik be.  Bizonyos flavonoid gyógyszerek képesek a fehérvérsejtek belhártyához történő kapcsolódását megakadályozni és a károsító győkőket csapdába ejteni.

« »
E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-03-01
Olja
Robert Yugovich :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv