Kedves Tea,

 

gondold el egy pillanatra csak, hogy látsz egy filmet, amiben a női szereplő a Te leveledben lévő mondatokat mondja a barátnőjének, és a barátnő éppen szóra nyitja a száját. Vajon, Te mit vársz, mit fog mondani a barátnő? …

…

 

Nos, először is sajnálom, hogy ilyen igen szomorú állapotban vagy, és remélem, hogy sokat tartózkodsz a tavaszi napfényben, hogy életörömöt gyűjts.

Az az én meglátásom, hogy bárki le tudja írni egy-egy időszakát, vagy az eddigi életét úgy, hogy kiemeli a számára nehezen elviselhetőket, és ezeket összegezve valóban majdnem megroppan a súly alatt. És úgy gondolom, hogy ugyanez a valaki képes ugyanazt az időszakot más színben is feltüntetni, akár rózsaszínben is, azzal, hogy a számára kellemes dolgokat szedi össze.

Az egyik összegezés sem az igazság. Ugye ebben egyetértünk. Mindenkivel történnek számára könnyebben és nehezebben elviselhető dolgok is.

 

Menjünk most teljesen máshova. Képzeld el, hogy egy tavaszi koraeste megy az utcán egy hölgy, és a vele szembejövő férfi rámosolyog. Ez a nő, ha jó kedélyállapotban van, biztosan picit elpirul, és kellemes bizsergés járja át, észreveszi, hogy felkeltette a férfi érdeklődését. Ugyanez a nő, ha kimerült, magába roskadva vonszolja magát, lehet,  hogy ahogy felpillant és meglátja a férfi mosolygós arcát, megijed, hogy egy szatír közelít felé. Rögtön meggyorsítja a lépteit, és nem érti, miért ilyen vele az élet, hogy a sok gondjához még egy ilyen perverz alakot is küld.

 

Talán érted, mire szeretnélek rávezetni.

Azok a dolgok, amik az életedben történtek, mind olyan színezetet kaptak, amilyennek abban a pillanatban értékelted őket. A leveled szerint az első 18 évedet úgy, hogy a szüleid nem szerettek. Lehet. És az is lehet, hogy szerettek, csak ezt nem tudták úgy tenni, ahogy Te szeretted volna. És az is lehet, hogy volt egy olyan történés, amitől Te nagyon megbántódtál, és emiatt azt mondod, hogy 18 év summázata az, hogy a szüleid nem szerettek.

 

Azt kérdezed a leveled végén, hogy benned volt-e a hiba. Nem. Sem benned, sem a világban, így a szüleidben sincs – az én nézőpontomból – hiba. Mindazt, amit a szüleid tettek, és ahogy tették, feltételezem, a legjobb tudásukkal, a legjobb szándékukkal tették. És ugyanezt feltételezem Rólad is. Amit gyerekkorodban tettél, az akkori tudásoddal, akkori világszemléleteddel tetted. Úgy értelmezted a körülötted történő dolgokat, ahogy éppen képes voltál rá.

Most viszont, hogy felnőtt vagy, megteheted, hogy megnézed, hogy azon kívül, ahogy eddig értelmezted, hogyan lehet még? Találhatsz például a gyermekkorodban olyan mozzanatokat, amelyre szívesen emlékszel. Elmerenghetsz édesanyád fényképét nézve, hogy mennyire hasonlítasz rá. Elmehetsz azokra a helyekre, ahol a gyermekkorodat töltötted, hogy emlékeket csalj elő magadból, és megengedd magadnak, hogy lásd mindazt a kellemeset is, ami veled történt.

 

Azt is írod, hogy „vagy nekem ez az élet jutott”. Igen, neked ez az élet jutott, mindenkinek a magáé. De gondolom, itt Te azt érted ez alatt, hogy az életed szörnyű, és ilyen is marad.
Vajon mit mondanál a fiadnak, amikor szomorú, vagy kiábrándult, és így foglalná össze az eddigi életét? Talán elkezdenéd sorolni azt, aminek örülhetne, amire emlékezhetne. Érdemes neked is ezt tenned. Kiegészíteni a képet, amihez olyan nagyon ragaszkodsz most, más színekkel. Meggyőződésem, hogy úgy teljesebb lesz, Te pedig mosolygósabb.

 

Szóval, Tea, igen, ki lehet lépni. Te tudsz kilépni. Egyszer beleléptél ebbe az örvénybe. Most pedig, ha elhatározod magad, ki fogsz lépni.

Egy egyszerű gyakorlatot írok ide. Ha van kedved, kipróbálod. Egy naptárba vagy naplóba minden este írj le egy dolgot, ami aznap megörvendeztetett. Az első héten ez elég. A másodikon minden este 2 ilyen dolgot írj. Egészen konkrétakat. Például, ma reggel előre köszönt a házmester. Vagy ma este az a sor haladt a leggyorsabban a közértben, amelyikbe én álltam be. A harmadik héten minden nap három ilyen dolgot írj, majd három eseménnyel folytasd tovább. Nagyon hamar azt fogod észrevenni, hogy nem az a nehéz, hogy egy vagy két ilyen eseményt találj, hanem az, hogy melyiket válaszd ki a tízből, százból.

 

Drukkolok Neked!

Kálmán Hédi

 

Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
Mottó

Kedves Barbi,

azt kérdezi, hogy mi a normálisabb? Olyant tenni, mint amit a többség tesz, vagy olyant, amit kevesebben.

A "normális" szó azt jelenti, hogy: szabványos, szokásos, elfogadott, átlagos, az elvártnak megfelelő.

Tehát arra a kérdésére, hogy: "Nem lenne normálisabb, hogy akkor ..." - az a válaszom, hogy de, igen. Az a normálisabb, amit többen tesznek.

De egy kicsit menjünk messzebbre. A Közép-európai nők átlagos magassága 160 cm. Ez azt is jelenti, hogy egy normális közép-európai nő 160 cm magas(?). Ha igen, akkor én, aki 180 cm magas vagyok, nem vagyok normális, vagy legalábbis kevésbé, mint például egy 165 cm magas nő, aki normálisabb nálam, a szó szoros értelmében.

Talán érti, mire akartam kilyukadni.

A világon sok minden van, és a sok mindenből mindaz, ami hasonlít egymásra, az is számtalan variációban létezik. És milyen csodálatos ez! Képzelje csak el, ha minden "normális", azaz átlagos, szabályszerű lenne ...

Ha egy kicsit elgondolkodik, talál olyan tulajdonságot, adottságot, szokást Barbi saját magában, ami eltérő, mint a többségé. Ez egy különlegesség. Ugyanolyan helye van a világban, mint azoknak, akik jobban hasonlítanak az átlagosra. Egyetértünk? Lehet, hogy nem, de ez is azt mutatja, hogy különböző véleményeknek is helye van a világban.

Ha Barbihoz az, amiről olvasott, nem áll közel, akkor választhat, hogy mint érdekességet, tudomásul veszi, vagy talán el sem olvassa.

Az én véleményem - összefoglalva - az, hogy van számtalan dolog, amit én nem teszek az életemben, sőt, olyan is, amit kerülendőnek tartok. És bizonyára van számtalan olyan is, amit én teszek, és más tartja kerülendőnek. Az én nézőpontomból "átlagos" nem létezik, csak különleges, egyedi. És ez azt jelenti, hogy a nézőpontomból mindenki inkább a kevésbé "normális" kategóriába tartozik.

Minden jót Önnek,

Kálmán Hédi


Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
Mottó

Kedves Anna,

köszönöm a kedves szavakat. És örülök, hogy ezt az egyébként igen kényes témát felvetette.

Önnek is hasonló jókat!

Kálmán Hédi

Kedves Anna,

örülök, hogy így látja. Sokak számára nem el-, illetve befogadható az első megközelítésből, hogy egyrészt nem tehetnek semmit más érdekében, másrészt beavatkozásnak hat, amikor "segíteni próbálkoznak".

Ez a nézőpont azonban a családfelállításon mindenkinél változik - abba a másikat megtisztelő irányba, amit Ön ír. Ha visszaolvassa a levelem, gyakorlatilag ugyanezt tartalmazza.

Az oldó mondatok egyébként minden állításnál a kliens és a rendszeréből megjelenített személyek képviselői szájából is elhangoznak. Így a szülő, amikor állítást kér, és az állításában képviseletet kap a gyermeke, illetve az ő szülője (vagy bármelyik más tag a családi rendszeréből), kimondja a saját mondatait, hogy ne avatkozzék bele, a korábban érkezettek sorsába, ugyanakkor kimondja az utána érkezőknek, hogy a saját sorsát vállalja, és nincs szüksége "segítségre". Ez a gyermeke számára feloldás.
A szülők mindegyike azonban nincs teljesen tisztában azzal, hogy mi az, ami rá, és mi az, ami a gyermekére is tartozik, ezért ha a gyermek képviselője is kimondja azt, hogy meghagyja neki, ami rá tartozik, az még egy lépés ahhoz, hogy a helyén lehessen mindenki. Ez ismételt erősödés a szülőnek, és következményként oldódás a gyereknek.

Még valami, amit Ön szintén ugyanúgy lát, mint én. Azt írja, hogy: "... nem gondolom, hogy hatásos lenne". A foglalkozások alatt megjelenő képek az objektív valóságnak azok a részei, amelyek ránk az életünket befolyásoló hatást gyakorolnak. Felismerést az szerezhet, aki már abban az állapotban van, hogy képes valami új meglátására, és ezzel a változásra is. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlévő felismerése elsősorban és legerősebben rá van hatással. A hatás továbbgördülését a felismerő változása okozza, és csak arra tud továbbgördülni, amerre nyílt útja, befogadó készség van.

Megítélésem szerint semelyikünknek nincs módja más sorsába beavatkozni - sem az ő saját kérésére, sem a kérése nélkül. Az erre való kísérletek nagyon gyorsan visszahatnak a kezdeményezőre.

Üdvözlettel

Kálmán Hédi

 

Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
S e g í t e n i ...

Kedves Anna,

mennyi idős pontosan a gyermek?
És mi az a nehézség, ami miatt családfelállítás szükséges?

Valóban van egy körülbelüli korhatár az állításon való részvételhez. Ez körülbelül a 18. életév. Ugyanakkor mindannyiunk számára világos, hogy van 17 éves felnőtt, és van 21 éves gyermek. És ezek nem szélsőséges értékek. A korhatárnál inkább az a döntő, hogy a gyermek önálló-e már.

Áttérve a kérdése másik részére.
Szülő, vagy nagyobb testvér kérhet állítást a gyermek nehézségeivel kapcsolatban.
Ilyenkor az állítás alatt a gyermeknek nem a szülő a képviselője, hanem egy idegen a csoportból (mintha a gyermek saját maga is jelen lenne). Az oldó mondatokat is a képviselő mondja ki. A gyermeknek nem kell jelen lenni.

Hozzáteszem, a gyermekek érdekében történő állításoknál azért is előnyös, ha a szülő vagy szülők vannak jelen, mert a gyermekek nagy részben olyan terheket is visznek, ami a szülők, vagy még korábbi generációk terhe. Tehát a szülő saját állítása (ha nem a gyermeke érdekében határozza el magát családfelállításra) is nagy megkönnyebbülést hoz a gyermekeinek is.

Hozzánk többször érkeztek gyermekük nehézségeivel szülők. Ilyenkor mindkét szülő külön állít (akár ugyanazon a foglalkozáson, akár külön napokon). Ezzel a szülők számára is világossá válik, hogy mi az, amit nem vettek eddig észre, és a gyermekük a betegségével, tetteivel, viselkedésével igyekszik felhívni rá a figyelmüket.
Az állítások eredményeként a szülőpár is tisztább kapcsolatba kerül egymáshoz, és a gyermek is állhat a maga helyén.

Természetesen az is lehetséges, hogy a szülők közül csak az egyik jön el.

Sok részletkérdés van, amitől speciális egy-egy családban a helyzet. Ha van további kérdése írjon, vagy hívjon, szívesen veszem.

Minden jót Önöknek

Kálmán Hédi


Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
H e l l i n g e r terápia - Családállítás

Kedves Hajnal,

valóban megrendítő az a "sor", amit leírt.

És valóban hatalmasak ezek a mozgatóerők.
Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy önmagában ez a felismerése is oldottabbá tette - írja is, hogy: "a mostani felismerésig".

Megteheti, hogy ezt a felismerést tovább ápolja, növeszti az oldó erejét azzal, hogy többször gondol rá. Lehet, hogy először még több fájdalom és félelem kerül elő, de ahogy ezek az érzelmek helyet kapnak, be tudnak töltődni tisztelettel és szeretettel.

Említi a gyermekeit, akik valóban, tudattalanul is érezték az Ön félelmeit. Beszéljen nekik ezekről a történetekről. Képzeljék magukban el együtt, hogy milyen lehetett az a szerelem, amelyik erősebb volt a családi köteléknél, felvállalta, hogy kitagadás jár a szökésért. Képzeljék el, milyen lehetett annak a férfinak, és annak a "nagynéninek". Aztán beszélgessenek az örökbeadásról, arról az elszakadásról. Majd így tovább.

Elmondhatja a gyerekeinek, hogy milyen érzések vannak Önben ezekkel kapcsolatban. És azt is, hogy az első testvérük nem tudott megszületni.

Ezekkel a beszélgetésekkel mindezeket a történeteket és a bennük szereplő személyeket újra befogadják a családba.

Ez megnyugvás lesz Önnek is és a gyermekeinek is.

Köszönöm, hogy mindezt megosztotta velem.

Szép tavaszt, kedves Hajnal!

Kálmán Hédi

Kedves Enzsike,

a praxisunkban többféle módon felvetődött már baba vállalással kapcsolatos nehézség.
A családfelállítási tapasztalataink között is többféle van.
- Vannak olyan boldog klienseink, aki családfelállítás foglalkozás után, néhány napon, illetve héten belül fogant természetes módon. Előtte számtalan, mesterséges út is sikertelennek bizonyult.
- Vannak olyan klienseink is, akiknek a foglalkozás utáni beültetése vált sikeressé.
- És vannak olyan klienseink is, akik (a családfelállítás módszert is alkalmazó) tréningünkre jártak gyermekvállalási céllal, és a tréning alatt, illetve közvetlenül utána lettek várandósak.

Tehát a kérdéseire a válaszom: igen. Azt persze nem tudom, hogy Önben milyen gátak vannak. A felismerései (nagyon meg kellene változtatnom ...) és a változtatásra való elhatározása segít!

Ha van még kérdése, szívesen állok rendelkezésére, hívhat telefonon is!

Kálmán Hédi


Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
H e l l i n g e r terápia - Családállítás
TRÉNING

Kedves Monika,

abban az esetben, ha a férje kéri, hogy menjen el egy családfelállításra, amelyik alkalmával az ő életét is megnézi, akkor igen. Egyébként semmiképpen sem tanácsolom, hogy a férje dolgait Ön igyekezzék rendezni.
Ez beavatkozás lenne az ő életébe. Tartsa őt inkább tiszteletben.

Viszont a saját és a lánya békessége érdekében (ez természetesen a férje helyzetén is könnyíteni fog) megteheti. Hogy nincs mindenki a "helyén", az valószínű. Feltételezhető, hogy a lánya valaki nevében veszekszik az Ön férjével.

Szükséges lenne ezért először a saját helyét tisztáznia (milyen viszonyban van például a gyermekek édesapjával?), illetve a gyermekei helyét tisztáznia Önhöz képest, és a gyermekek apjához képest. Ha ott rend van, könnyebben léphetnek közelebb, együtt a férjéhez.

Tanácsolom, hogy az állítás után, amikor Önben már rendeződtek a dolgok, beszélje meg a férjével, hogy mi nem volt rendben. És kezdjenek új lapot.

Tegye meg, Monika!

Kálmán Hédi


Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
Alaptörvény - az odatartozás joga

Kedves Gabriella,

pont a kettővel ezelőtti levélre írtam válaszul egy kérdezőnek, hogy a családfelállítás módszer gyakorlatilag minden nehézség okát képes feltárni. Azokat az okokat, amelyek a családrendszerben vannak. Hogy a két probléma oka ugyanaz-e, az állítás során tud kiderülni. Lehetséges. És az is, hogy nem. Én az egyiket, a feszítőbbet állítanám fel, és a hatásból egyértelműen kiderül majd, hogy az ok ugyanaz volt-e.

Kérdezi még, hogy kineziológia vagy családállítás. A saját tapasztalatom az, hogy két, bár hasonló rendszerben dolgozó módszerről van szó, nem felcserélhetők. Meglátásom szerint a kliens hozzáállása, beállítódása az, ami a legfontosabb egy-egy módszer kiválasztásánál. Érdemes megkérdeznie a kineziológus szakértőt is, hogy hogy látja ezt:
http://www.nlcafe.hu/szakertoi_oldalak/1307825/

Mielőbbi felismerést és továbblépési lehetőséget kívánok Önnek!

Kálmán Hédi


Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
H e l l i n g e r terápia - Családállítás

Kedves Péter,

a leveled elején túlságosan virágnyelven írsz a történetetekről, ezt én, természetesen, nem értem.
Gondolom, a történetnek az a része a fontos, hogy elakadtatok, és Te úgy látod, hogy tudnátok továbblépni úgy, hogy a kapcsolat megmaradjon, a kedvesed pedig, mintha nem ezen az állásponton lenne.

De térjünk át a kérdésedre.
Nézzük először azt, hogy mi történik akkor, amikor egy párkapcsolatban az egyik fél elkezdi keresni a saját magával kapcsolatos kérdéseire a válaszokat, és önismereti munkába kezd. Ez az ember, a személyiségfejlődésében olyan nagyságú lépéseket tesz, ami önismereti munka nélkül nem, vagy csak sokkal hosszabb idő alatt lenne lehetséges.
Vegyük most a példa kedvéért úgy, hogy a párja "otthon marad", és ez alatt én azt értem, hogy nincs önismereti munkában. Mi fog történni ezzel a kapcsolattal? Attól függ, hogy a kiinduló helyzet mi volt. És most még jobban egyszerűsítsük le a képet. (Az emberi személyiség és a kapcsolatok a valóságban ennél sokkal - sokkal bonyolultabbak!) Vegyük úgy, hogy a kapcsolatban jelenleg a két személy egymás mellett áll. Az egyik elkezd nagyobb lépésekkel, gyorsabban haladni. Értelemszerűen úgy hagyja el a másikat, hogy neki a lassabban haladáshoz, tehát, hogy egymás mellett tudjanak maradni, vissza kell (kellene) fognia magát. Ez lehetséges. Valamennyi ideig. Tehát, valószínű, hogy a kapcsolat szét fog szakadni.

Ugyanakkor, ha a pár két tagja eddig nem egymás mellett állt, illetve a haladásuk nem volt közel egyforma tempójú, és a lassabban haladó elkezd egy önismereti munkát, akkor nagy valószínűséggel, a munka következtében nagyobbakat és sűrűbben fog tudni lépni. Ez azt is jelenti, hogy az önismereti munka elkezdése nélkül a kapcsolat szakadásra volt ítélve, a munka hatására viszont harmonikussá tudott válni.

Remélem, érthető voltam. Tehát, azzal a megállapításoddal, hogy "borulnak olyan kapcsolatok is, aminek nem kellett volna", több szempontból nem tudok azonosulni.

Egyrészt soha nem tudjuk, hogyha valami nem úgy történt volna, ahogy történt, akkor mi történt volna.
Másrészt. Amennyiben elfogadjuk, hogy az önismereti munka hatására borulnak kapcsolatok, azt is el kell fogadnunk, hogy az önismereti munka hatására alakulnak is kapcsolatok. Újak is, és már meglévők is. Sőt, korábban borulásra ítélt kapcsolatok válhatnak működőképessé.

Továbblépve. Kérdezed, hogy "a pszichodráma segíthet-e abban, hogy erőt adjon a másik félnek is ahhoz, hogy lehetőséget adjon?
Igen a válaszom. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy az önismereti munkának jó esetben nem egy másik személyen keresztüli a célja. Egyértelműen a saját erők, lehetőségek megismerése a cél. És a hozomány az, hogy a kapcsolatok tisztábbak, érthetőbbek, kiegyensúlyozottabbak lesznek. Ez minden esetben így történik.

Úgy érzem, rendkívül nagy a félelmed attól, hogy a kedvesedet elveszítheted. Ez hallatszik abban a mondatodban is, hogy: "sok rosszat hallottam ..." Értelek. Nem egyszerű dolog olyan munkára vállalkozni, ami biztosan változást hoz. Félelmetes. A számomra is, minden alkalommal, amikor még többet tudok meg magamról. Benne van a pakliban, hogy olyan dolog változik meg körülöttem, amire nem számítok.

Végezetül, összefoglalásul: a pszichodráma módszer rendkívül jó. Az én egyik legnagyobb kedvencem. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki bátor. Olyan hozománya van, amiről eddig én még csak olyan visszajelzést hallottam, hogy nem cserélné el az, aki átélte, semmire. Magam is ezt mondhatom a sajátélményű munkámról.

A mi tréningjeinkre is szoktak párok jelentkezni. Természetesen ezek a párok külön csoportba járnak. Mindketten lépést váltanak, és a kapcsolatuk tisztul.

Ha pedig egy időben, egy helyen szeretnétek a kapcsolatotokban lévő szerepetekre ránézni, közösen, akkor egy családfelállítás foglalkozásra gyertek el. (Természetesen lehet ezt is külön - külön.)

Sok erőt a döntéshez!
Hívhatsz, természetesen telefonon is!

Kálmán Hédi


Válaszhoz tartozó blogbejegyzések:
Mottó