Szakértők - A legtöbb szakértő egy helyen

Keresés a szakértők között Vissza a szakértők főoldalára

Navigáció a szakértő oldalán

Fördős Bence
ékszertervező, ötvös
work

Hungary
Tel.: work 06/20-593-9104
http://www.design-jegygyuru.hu
Kedves Látogató!

2001-ben diplomáztam az akkor még Iparművészeti Egyetemnek hívott intézmény, formatervező karán, fémműves szakon. Az egyetem előtt és után szinte kizárólag ékszerekkel foglalkoztam, az iskola alatt kiterjedését tekintve nagyobb méretű darabokat is terveztem és készítettem….
De nem untatlak titeket száraz életrajzi adatokkal, inkább ízelítőt adok önmagamból s képet a tárgyakhoz fűződő viszonyomról.
Ha körülnézünk magunk körül, és ezt nem csak a szemünkkel, de a szívünkkel is tesszük, akkor láthatjuk, hogy szeretett tárgyainkhoz valójában valami megfoghatatlan dolog miatt ragaszkodunk. Imádjuk a fületlen, egyszemű száz éves plüssmacit, vagy a rozsdás gyertyatartót, amit még nagyapánk nagyapja talált a padláson. Ezek a tárgyak mesélnek nekünk, emlékeztetnek, kötnek minket valakihez, mert valami többletjelentéssel bírnak és egy láthatatlan szál összeköt bennünket. A tárgyaknak ezen „tulajdonságai” számomra épp olyan fontosak, mint formájuk, vagy használhatóságuk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen területen tevékenykedek, hiszen az ékszerek világa különösen megfelel magasabb ideák megjelenítésére. Természetesen vannak erre alkalmasabb tárgyféleségek. Közülük kedvenceim a karikagyűrűk. A téma eleve nemcsak hogy felkínálja, de meg is követeli, hogy ezt a láthatatlan szálat belevarázsoljam.
Szeretem, ha eljönnek hozzám az emberek, élvezem a velük való beszélgetést. Izgalmas dolognak tartom, hogy az engem meglátogatók vágyait, elképzeléseit, energiáit magamba szívhatom, érlelgethetem majd tárggyá formálhatom. A plusz ezen a folyamaton keresztül kerül a tárgyba. Lehet, hogy valakinél egyszerűen elég az a tudat, hogy nagyapja gyűrűjét használom fel az övéhez, másnál megjelenítek olyan szimbólumokat, melyek fontosak neki/nekik. Olyan ez, mint egy alkímiai folyamat. Legtöbbször idő kell hozzá, de előfordul, hogy az első találkozáskor már bevillan egy gondolat, mely jó alapanyag lehet egy végső tervhez. Boldogság tölt el az örömük láttán, amikor kézbe veszik az elkészült darabot, mely elkíséri őket és kifejezi összetartozásukat.
Engem ért a megtiszteltetés, hogy ékszer-jegygyűrű témában a Nők Lapja Cafe-n hozzám fordulhattok kérdéseitekkel. Ezt a lehetőséget kihasználva a magam módján szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy rátaláljatok önmagatokban s ez által a környezetetekben megjelenő Szépre. Szeretettel fogadok bármilyen kérdést és megkeresést a fenti témákban.
Motto: „…a dolgok formája az anyagból, lényege az anyagtalanból származik.”
1130435

Üzenőfal

  • 2012-04-27 - Fördős Bence
    Új darabok kerültek fel a honlapomra! www.design-jegygyuru.hu
« »
Kedvezményes ajánlatok
E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól

Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól

Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól

 

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01
21 (CD)
Adele :
Online ár:
4 274 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv