Jó lenne, ha szólna a hűtőd, hogy melyik kaját kéne belőle gyorsan kienni, ugye?

Az NLCafén is írtunk már többször az élelmiszerpazarlás jelenségéről és az ehhez kapcsolódó sokkoló számokról: még tavaly novemberben a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára mondta el egy szakmai konferencián, hogy a magyar háztartások évente mintegy százmilliárd forint értékű, el nem fogyasztott élelmiszert dobnak ki. Az Európai Parlament májusban kiadott infografikájáról pedig az derül ki, hogy a magyarok fejenként (!) 175 kilogrammnyi ételt pazarolnak el – ez egyébként azt is jelenti, hogy a teljes emberi fogyasztásra termelt élelmiszernek az egyharmada végzi éves szinten a szemétben.

Az Európai Unió egyik fontos célkitűzéseként jelölte meg az élelmiszerhulladék mértékének csökkentését, amelynek érdekében útjára indították a Strefowa-projektet. Az elnevezés egy betűszó, a STrategies to REduce and manage FOod WAste (stratégia az élelmiszerhulladék csökkentésére és kezelésére) szavakból áll össze. A kezdeményezés korábbi EU-s projektekre építve kíván tájékoztatást nyújtani a releváns tényekről, emellett gyakorlati tanácsokkal és további új projektekkel kíván fellépni az élelmiszer-pazarlás ellen.

Infografika: évente 175 kiló kaját dobsz ki a kukába. Igen, te is!

Ennek egyik eszközeként szeptember 28-29-én a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány különleges ötletbörzét, egy úgynevezett hackathont szervezett Miskolcon. A két napos rendezvényen 36 indulónak két nap állt rendelkezésére, hogy az élelmiszer-pazarlásnak gátat szabó legjobb ötleteket kidolgozzák. Ehhez előre meghatározott témaköröket jelöltek ki a szervezők: a pékségek kenyérhulladékának csökkentése, a szavatossági idejük vége felé járó termékek megvásárlásának ösztönzése, az online vásárlás ösztönzése az impulzusávásárlásból fakadó élelmiszerpazarlás megelőzésére, receptek és bevásárló-listák összeállítása ugyanebből a célból, az üzletek és a fogyasztók összekötése, gépi tanulási algoritmusok alkalmazása a fogyasztói viselkedés jobb megértése érdekében, mesterséges intelligencián alapuló „robotséf” kifejlesztése, hogy csak a kevésbé összetetteket említsük.

A miskolci Food Waste Hackathonon elsősorban az élelmiszerpazarlásnak gátat szabó ötleteket keresték (Fotó: Reducefoodwaste/Facebook)

A miskolci ötletverseny győztese a SmartOn nevű csapat lett, az ő vezetőjüket, Sajó Mártont kerestük meg, hogy meséljen róla, hogyan zajlik egy ilyen ötletverseny és milyen megoldások születtek.

„A versenyen nem már meglévő csapatok indultak, hanem a felvetett témákból lehetett kiválasztani, hogy ki, melyiken dolgozik – mesélte Sajó Márton, aki a Miskolci Egyetem logisztikai mérnök hallgatója. – Mi is ilyen felállásban kezdtünk dolgozni, egy egyetemista társammal, két gimnazistával és másokkal együtt dolgoztunk. A legtöbben valamilyen okostelefonos applikáción kezdtek dolgozni, jellemzően az élelmiszerektől, a különböző termékekből kiindulva. Mi viszont egy másik irányba indultunk el, egy olyan személyre szabható alkalmazást álmodtunk meg, amiben a felhasználóhoz viszonyított távolságra és különböző termékfajtákra szűrve lehet megnézni, hogy melyik közeli üzletben vannak olyan termékek, amelyeknek rövidesen lejár a szavatossági ideje.”

Miért vennénk nemsokára lejáró élelmiszert?

A SmartOn csapata azt a nemzetközi trendet lovagolta meg, amely arra bátorítja a közértek, szuper-, és hipermarketek vásárlóit, hogy válasszák az életciklusuk végén járó termékeket – illetve, például Franciaországban a „csúnya” zöldségeket – ezzel is hozzájárulva az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentéséhez.

A SmartOn által tervezett alkalmazás segítségével megtalálhatjuk a közelünkben nemsokára lejáró élelmiszereket (Fotó: SmartOn)

„Persze valamivel motiválni kell a vásárlókat, hogy ilyen termékeket válasszanak, ezért a mi megoldásunknál az is fontos tényezőnek bizonyult, hogy az alkalmazásban kereshető üzleteknek legyen valamilyen törzsvásárlói kártyás rendszere, programja – magyarázta Sajó Márton. – Így a lejáró termékeket könnyen lehet akciós termékként kínálni, vagy valamilyen szorzóval honorálni a törzsvásárlói kártyán azok választását.”

A csapat megoldásának talán a legelegánsabb része, hogy a felhasználóknak nem kell például azzal bíbelődniük, hogy a megvásárolt termékek lejárati idejét megjegyezzék, vagy például a telefonjuk segítségével lefotózzák.

„Többen gondoltak olyan megoldásra, hogy a lejárati dátumot lefotózva a rendszer ismerje azt fel és jelezze, ha közeledik a lejárat napja, de problémát jelentett, hogy a dátumok formátuma nem minden termék esetében egységes, így nehézkes azok nyomon követése – tette hozzá a győztes csapat vezetője. – Nekem jól jött, hogy logisztikai területen dolgozom, így jártas vagyok a vonalkódok rendszerében. Ezért, mi egy olyan megoldást választottunk, amely az úgynevezett GS1-128 vonalkód-szabványt veszi alapul. Ez nem olyan, mint amit ma a legtöbb helyen használnak, hanem több karaktert tud tárolni, ezért a dátum beépítése is lehetséges. Ráadásul, ehhez nem szükséges a jelenlegi leolvasórendszerek teljes cseréje, csupán egy modullal kell kiegészíteni azokat. Az élelmiszerek csomagolásán pedig a vonalkódot kell majd csak máshogyan nyomtatni. Első körben úgy gondoltuk, hogy ezt egy nagyobb üzletlánc saját márkás termékeivel lehetne alkalmazni, egy típusú terméket gyártó vállalat nem biztos, hogy elsőre meglépné ezt a változtatást, de a környezettudatos cégek bármikor tudnak csatlakozni ehhez a rendszerhez.”

A SmartOn csapata a miskolci Food Waste Hackathonon. Sajó Márton jobbról a második (Fotó: Reducefoodwaste/Facebook)

A SmartOn csapata felismerte azt a jelenlegi helyzetet, hogy a mostani vonalkódok nem különítik el az egyes ugyanolyan termékeket, a megoldásuk segítségével azonban nem csak a felhasználók, de az üzletek is jól járnak: a rendszer egyszerre képes kezelni a lejáró szavatossági időket, ugyanakkor a készlet nyilvántartásában is segít, így nem kell arra pazarolni a munkaerőt, hogy a boltban járva figyelje, hogy melyik termék mikor jár le.

2,7 milliárd kilónyi zöldséget és gyümölcsöt dobnak ki azért, mert csúnya

„Az általunk kitalált alkalmazás értesítéseket is tud küldeni, például beállíthatom, hogy a tejtermékek érdekelnek és így tudni fogom, hogy mondjuk 5 kilométeres körzetben melyik üzletben találok olyan tejterméket, ami nemsokára lejár – magyarázta Sajó Márton. – De arról is értesülhetünk, ha elvitték az üzletből az utolsó darabot, így nem megyünk oda hiába. Ráadásul így a felhasználók akár azt is nyomon tudják követni, hogy a hűtőjükben mi az, amit lassan meg kéne enni. Volt olyan ötlet, hogy ezt úgy is meg lehetne tenni, ha a felhasználó lefotózza a hűtőbe kerülő termékeket, de ez nagyon macerás, ezt a legtöbben nem csinálnák végig. Ezzel az alkalmazással viszont saját készletnyilvántartást kapunk a kezünkbe.”

A csapat gondolt a további fejlesztésre is, terveik szerint a megálmodott alkalmazást például egy olyan recept-modullal lehetne kiegészíteni, ami hűtőben lévő, illetve a környező boltokban kapható, rövidesen lejáró termékekből állít össze recepteket úgy, hogy azokhoz csak minimális mennyiségű „egyéb” hozzávalót kelljen megvásárolni.

Egyetemisták előnyben

„Több csapat esett abba a hibába, hogy egy teljesen működő alkalmazást csináltak, amit akár egyből piacra is lehetett volna dobni, azonban nem ez volt a hackathon lényege, hanem az ötletelés, az ötletek – tette hozzá Sajó Márton. – A mi megoldásunkat a vonalkód-rendszer emelte ki a többi közül, mert mi egy már rendelkezésre álló technológiára építettük a tervünket. A többiek jellemzően olyan ötletekkel álltak elő, amire vagy nem létezik még a technológia, vagy nagyon drága lenne annak a kifejlesztése.”

A Food Waste Hackathont nem csak Magyarországon rendezték meg, a miskolci rendezvényen kívül például Csehországban, Olaszországban, és Ausztriában is tartottak hasonló eseményeket. A győztes csapatok projektjei közül ezek után nemzetközi szinten választják ki azt, amelyiket meg is valósítanak majd.

„Az embereket ritkán lehet megfogni az élelmiszerhulladék témájával, azzal már inkább, ha ezt lefordítjuk anyagiakra, hogy mennyibe kerül – mondta Sajó Márton. – Nekem ismerős volt a terület, mert egyetemista vagyok, az öcsémmel élek együtt, ebben a korban szerintem mindenkivel előfordul, hogy a hűtő tartalma problémássá válik. Amióta elkerültem a szülői házból azóta viszont próbálok odafigyelni a tudatos vásárlásra, meg az egyetemisták egyébként is mindig próbálják faragni a költségeiket. Az viszont tényleg bosszantó, ha valamit kiveszünk a hűtőből és csak aztán jövünk rá, hogy már rég lejárt.”