Szabadidő

Megható videó: így örült egymásnak az elefántborjú és az anyja

Három és fél évig nem látták egymást.

Me-Bait, a thaiföldi elefántborjút pici korában rabolták el az anyja mellől. Egy kegyetlen idomítótáborba vitték, ahol megbilincselve tartják és gyakran verik az elefántokat, míg meg nem törik a lelküket. A “kiképzés” után eladták egy szórakoztató-központnak, ahol turisták jó pénzért lovagolhattak a hátán.

A kiselefánt három és fél évet töltött rabszolgaságban, miközben pedig még jócskán az anyja mellett lett volna a helye. Depresszióba esett és felhagyott az evéssel. Végül már annyira lesoványodott, hogy nem érte meg tovább tartani, így nyugdíjba küldték.

Szerencsére állatmentőkhöz került, akik egy elefántparkba vitték, hogy fizikailag és lelkileg is meggyógyítsák. Az egyik gondozója lenyomozta azt is, hogy az elefánt anyja, Mae Yui egy nagyjából 100 kilométerrel arrébb található táborban él. Megegyeztek a tulajdonosokkal, hogy engedélyeznek egy látogatást a borjúnak az anyaelefántnál.

Amikor Me-Bai és Mae Yui újra találkoztak, mindketten sokkot kaptak, és fél órán át csendben figyelték egymást, aztán elkezdtek “beszélgetni”.

Az állatmentőknek végül sikerült elérniük, hogy az anyaelefántot is elengedjék a tulajdonosok, így a borjút és az anyát közösen rehabilitálhatják. Abban bíznak, hogy a megfelelő felkészítés után szabadon engedhetik majd őket, és visszatérhetnek a vadonba, ahová tartoznak.

Forrás: The Dodo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top