nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Utcai pulykabandák terrorizálják Massachusetts államot

A vadpulykák támadásai már régóta problémát jelentettek az államban, de tavaly állítólag nagyon megugrott a szárnyasok által megtámadott emberek száma.
NLCafé
f Ajánlom

A Massachusettsben élő pulykák a környező erdőkből szoktak a városba a több élelem reményében, azóta pedig már „városi pulykákként” is emlegetik őket. Csakhogy a békés egymás mellett élés helyett ezek a madarak inkább terrorizálják a helyieket – gyakran bandákba verődve: elcsenik a fényes tárgyakat, akadályozzák a közlekedést, de simán rá is támadnak az emberekre.

Ez elsőre talán nem hangzik olyan tragikusan, de a szakértők is figyelmeztetnek rá, hogy a pulykák erős, gyors és kifejezetten agresszív állatok – különösen a kakasok. Csak az elmúlt két évben 137 pulykatámadást jelentettek, ebből öt alkalommal a madarak annyira agresszívek voltak, hogy a rendőrségnek kellett beavatkoznia, pedig normális esetben ők sem bánthatják a vadpulykákat.

A helyzet persze ismét az emberi mulasztáshoz vezethető vissza: a massechusettsi nagyvárosok lakói könnyelműen eldobálták, vagy kimondottan etetés céljából kitették az ételmaradékot, nem is számítva rá, hogy ez odaszoktathatja a madarakat.

Pulykatámadás esetében egyébként a legjobb, amit tehetünk, ha kihúzzuk magunkat, lengetjük a kezeinket és ordibálunk, mint egy idióta. A pulykák legtöbbször csak a dominanciaharc miatt támadják az embert, de könnyen le lehet őket szerelni, ha határozottan lépünk fel!

 

OddityCentral

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon