Szabadidő

Januártól éjjel-nappal nézhetik a mesecsatornát a gyerekek

2018-tól 24 órán át lesz adás a Minimaxon.

2018. január elsejétől éjjel-nappal, a nap 24 órájában sugároz majd műsorokat a Minimax. Ezt az AMC Networks, a Minimax médiaszolgáltatója jelentette be. Azt is közölték, hogy az NBCUniversal céggel kötött megállapodásnak köszönhetően az utóbbi évek legjobb animációs DreamWorks-sorozatai, valamint népszerű gyerektartalmai is láthatók lesznek náluk a Minimaxon és a JimJam csatornán. Az NBCUniversal tavaly vette meg a Shrek vagy a Madagaszkár sorozatokat gyártó Dreamworks stúdiót.

csizmás, a kandúr (forrás: AMC)

Csizmás, a kandúr – A sorozat (forrás: AMC)

Október közepétől a DreamWorks tartalmak támogatására marketingkampányt is indít a Minimax. Az első DreamWorks-sorozat november 11-én mutatkozik be. Összesen több mint 350 órányi DreamWorks mese érkezik a Minimaxra, köztük 20 egész estés Barbie-mesével vagy a Csizmás, a kandúr sorozatverziójával.

A Minimax 24 órás adása 2018. január elsején kezdődik. A műsoridő bővítése a nagyobb, iskoláskorú gyerekek számára jelent majd új alternatívát, mivel a tévécsatorna tulajdonosa szerint ők így este nyolc óra után is a csatornával maradhatnak majd. A változás azzal is jár, hogy a Minimax műsoridejét követően, este 8 óra után sugárzó C8 műsorfolyam 2018-tól megszűnik. (24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top