Szabadidő

Különös hangokra lett figyelmes, majd ez a látvány fogadta az ablaka alatt

Igencsak meglepődött az amerikai Tim Newton, amikor nem közönséges házi macskák nyávogtak az ablaka alatt múlt kedden reggel. Cuki hiúzkölyköket talált a verandán, és még le is tudta őket fotózni.

Anchorage egyik lakosa, Tim Newton múlt héten arra ébredt, hogy valami vagy valamik motoszkálnak az ablaka alatt. Kinézett, és elsőre azt hitte, hogy macskát lát, de figyelmesebben megnézve feltűnt, hogy az előtte álló négylábúnak szőrpamacs van a fülén, és sokkal nagyobb tappancsa is van az átlagos cicákénál. Akkor esett le neki, hogy bizony hiúzkölyköt lát az udvarán. 

Több fiatal hiúz is feltűnt az ablaka alatt, amelyek nem ijedtek meg annyira Newtontól, hogy elszaladtak volna a gyorsan a fényképezőgépéhez nyúló ember elől. A férfi így remek fotókat készített a kis hiúzokról, amelyeket a Facebook-oldalán is megosztott. 

A férfi a Channel 2-nek nyilatkozva elmondta, hogy a ház másik oldalán megpillantotta a kölykök anyját is, így összesen 8 hiúzt tudott lencsevégre kapni. Tim Newton biztonságban volt, mert üvegen keresztül fotózta a hiúzcsaládot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top