Szabadidő

Nyoma veszett Áronnak, a háromlábú kutyusnak – segíts megtalálni!

A sokat megért, kis testű kutyus vasárnap szökött el a Róna utcából. Hétfő reggel a Váci úti Tescónál látták, ám mostanra ismét nyoma veszett.

Áron egy három év körüli, menhelyről mentett, kis testű kutya, amelynek szürkés a színe és rövid a szőre. Tegnap délután, nagyjából egy óra körül szökött meg a Róna utcában, és bár azóta több helyütt is látták Zuglóban (többek között a Szőnyi út/Ógyalla köz környékén), megfogni eddig még nem sikerült.

 
Áron gazdája, Illés Csaba a Facebookon közzétett posztjában elmondta, Áron nagyon félénk, ami részben annak tudható be, hogy borzasztó nehéz sorsa volt eddig. Hozzátette, a kutyus halálra van rémülve, a beszámolók szerint a három lába ellenére is úgy szalad, mintha puskából lőtték volna ki.

A poszt, amelyben Csaba a facebookozók segítségét kérte, néhány óra alatt ezernél is több megosztást kapott. És mára már a véleményvezér négylábúak is Áront keresik: így Erzsébet Fenevadova és Demény, a kötsög is. Segíts te is, hogy Áron minél hamarabb hazajuthasson a meleg és biztonságos otthonába!

 

 

A legfrissebb információk szerint a rémült kiskutyát legutoljára – hétfő reggel hét órakor – a Váci úti Tesco parkolójában látták. Azóta viszont ismét nyoma veszett.

Olvass még többet a kutyákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top