Szabadidő

Meghalt Tarján Tamás

Szenvedélyesen szerette az irodalmat és a színházat, irodalomtörténészként főleg a kortárs magyar irodalommal és drámával foglalkozott.

Életének 69. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel meghalt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg – közölte kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a honlapján.

Tarján Tamás 1949-ben született Budapesten. Huszonnégy évesen kezdett tanítani a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken, és haláláig a tanszék oktatója maradt. Az irodalmat és a színházat életanyagaként szenvedélyesen szerette. Ez a szenvedély sugárzott belőle minden pillanatban, amikor a katedrán állt, vagy a szemináriumi teremben a hallgatókkal beszélgetett.

Irodalomtörténészként főleg a kortárs magyar irodalommal és drámával foglalkozott, és rendszeresen írt színházi és filmkritikákat is, melyek önálló kötetekben is megjelentek.

1986-ban József Attila-díjat kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Utolsó kötete A Nyugat égtájai – avagy: Vigasz az irodalomban? címmel 2016-ban jelent meg a Pont Kiadónál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top