Szabadidő

Elolvad a szívünk Abigailtől, a fejpántos pitbulltól

Először azért kapta a cuki kiegészítőket, hogy eltakarják súlyos fejsérülését, amibe Abigail kis híján belehalt.

„Néhány hónapja még abban se lehettünk biztosak, hogy Abigail megéri a következő napot. Most pedig itt vagyunk egy olyan eseményen, ahol Amerika hősének koronázzák őt” – mondta a Today.com amerikai hírmagazinnak Abigail örökbe fogadó gazdája, Megan Steinke, miután az utcáról mentett kedvence megkapta azt a díjat, amellyel azokat a kutyákat jutalmazzák, amelyek emberfeletti dolgokat vittek véghez.

Mint kiderült, Abigailt tavaly novemberben találták Miami belvárosában, az utcán. Megan elárulta, a kutyus rettenetes állapotban volt: az egyik füle és a fején lévő bőr egy része is hiányzott. Miután egy jószívű állatmentő egyesület kimentette őt az utcáról, Abigail a Pets First Wellness Centerbe került, ahol életmentő operáción esett át. Orvosa, Thomas Jackson elmondta, a kutya sérüléseiből arra lehetett következtetni, hogy előző „gazdái” kutyaviadalokon indították.

Miután Abigailt megoperálták, jó ideig fejpántot kellett hordania a sérülése miatt. Örökbefogadó gazdája végül úgy döntött, Abigail különös ismertetőjelévé teszi a kiegészítőt. „A színes pántok ma már a remény és az optimizmus szimbólumává váltak” – mondja a gazdi, aki büszke rá, hogy kedvence ma már azoknak segít történetével, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Olvass még többet az állatmentésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top