Szabadidő

Gyászol a könyvszakma: meghalt Tamás Zsuzsanna

Meghalt Tamás Zsuzsanna filológus, a Balassi Kiadó főszerkesztője, a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon szerkesztője.

Számos szövegkiadás, több évtizednyi áldozatos és rendkívül precíz szerkesztői tevékenység, a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon teljes sorozatának egész embert kívánó szerkesztési munkálatai után 2016-ban Zsuzsa nagy lelkesedéssel fogott a Magvető megbízásából Heltai Jenő naplójának sajtó alá rendezéséhez. Súlyos betegséggel küzdve a nyár folyamán még a legutolsó lépéseket is lelkiismeretesen végigkísérte, és boldog volt, hogy a kötetet, egyévi munkája gyümölcsét a nyomdában tudhatja” – olvasható a Magvető Kiadó Facebook-oldalán

Tamás Zsuzsanna 1973-ban érettségizett a győri Révai Miklós Gimnázium francia tagozatán. 1973–1978 között az ELTE magyar–orosz szakán tanult Eötvös kollégistaként, 1978-ban szerzett magyar–orosz szakos középiskolai tanári oklevelet. 1978 és 1992 között a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa volt; 1993-tól a Balassi Kiadó főszerkesztőjeként, emellett 2013-tól az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársként dolgozott.

A Szépirodalmi Könyvkiadóban sajtó alá rendezte Jósika Miklós Abafi című regényét (1990); 1992-ben a Magyar Színházművészeti Lexikon számára írt szócikkeket; 2000-ben a Millenniumi Könyvtár sorozatban Heltai Gáspár Hálójának szöveggondozását végezte. 2000–2013 között folyamatosan dolgozott a 13 kötetben megjelent Magyar Művelődéstörténeti Lexikon szerkesztési, képszerkesztési és (2005 óta) szervezési munkálatain; emellett a lexikon számára maga is írt szócikkeket, végül elkészítette a mutatókat tartalmazó 14. kötetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top