Szabadidő

Nemzeti Vágta: Csemő lovasa nyerte a viadalt

Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován nyerte a 10. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.

Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Vicces hátára győzelmi takarót terítettek.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Nemzeti Vágta döntőjében másodikként befutó Kun Ferenc, Füzér lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300-300 ezer forintot vihetett haza.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, melynek győztese Kína lovasa, Patö Pajier (Bate Bayier) lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Suriname lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Üzbegisztán és Csehország versenyzője végzett.

Összesen 12 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Törökország, Szlovénia, Mongólia, Szlovákia és Románia lovasa versenyzett a nemzetközi futamon. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A kishuszár vágtán idén Viszus Viktória, Fülöpháza lovasa aratott győzelmet Fanni nevű pónilován.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top