Szabadidő

Grace Kelly: 35 éve hunyt el a 20. század legszebb asszonya

Grace Kelly Oscar-díjas amerikai színésznőre, Monaco egykori hercegnéjére emlékezik ma a világ, 35 évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon hunyt el a világszerte ünnepelt színésznő. Archív képekkel emlékezünk.

 

 A 20. század kétségkívül egyik leggyönyörűbb asszonya Philadelphiában született 1929. november 12-én, az ír-amerikai John Kelly és a német Margaret Katherine Maier negyedik gyermekeként. (Grace Kelly a cannes-i filmfesztiválon 1955-ben – Fotó: Getty Images)

Apja, aki evezősként három olimpiai aranyérmet nyert, önerőből lett milliomos. Grace annak ellenére imádta, és felnézett apjára, hogy az mindig kis vakaréknak nevezte, vékony, a többi testvértől eltérően cseppet sem sportos alkata, gyenge egészsége miatt. Szigorú római katolikus neveltetésben részesült, balettozott, színiiskolába járt, babázott, egyszóval senki sem várt tőle semmit sem. (Grace Kelly 1978-ban Kaliforniában – Fotó: Getty Images)

Grace, aki diákkorában csak a színpadon érezte jól magát, szülei érdektelen legyintése mellett New Yorkba ment színészetet tanulni. Gyönyörű fiatal lánnyá érett, szappant, cigarettát, még egy fogyókúrás gépet is reklámozott az idő tájt. (Grace Kelly a  Fourteen Hours című filmben – Fotó: Getty Images)

A tehetséges lányra hamarosan Hollywood is felfigyelt: 22 évesen szerepelt az első filmjében, a Tizennégy órában, majd a Délidőben, a nála jóval idősebb Gary Cooper oldalán. „Más, mint a többiek. Olyan üde, friss és tiszta. És ez ritkaság. Különösen a mi mesevilágunkban, ahol minden olyan mesterkélt. Úgy nézett ki, mintha jéghideg lenne. De ahogy lekerült róla a bugyi, máris robbant” – mondta róla nem éppen úriemberhez méltó módon Cooper, akivel Grace viszonyt kezdett, annak ellenére, hogy a férfi nős volt. (Cary Grant oldalán – Fotó: Getty Images)

Grace visszavonhatatlanul szupersztár lett. Olyan versenytársakkal, mint Marilyn Monroe, Audrey Hepburn, Ava Gardner, Judy Garland, Liz Taylor. Mégis, valahogy kitűnt közülük, mondogatták is akkoriban: a férfiak Marilyn Monroe-val töltenének el szívesebben egy éjszakát, de feleségül Grace Kellyt vennék. (Grace Kelly A vidéki lány című filmben 1954-ben – Fotó: Getty Images)

Monaco hercegnője – Fotó: Getty Images

Alfred Hitchcock rendező rajongott Grace-ért, legszívesebben minden filmjét vele forgatta volna. A kapcsolat azonban szigorúan kollegiális és baráti maradt egy életen át. Három filmet fogattak, ezek: a Gyilkosság telefonhívásra, a Hátsó ablak és a Fogjunk tolvajt! (Cary Grant, Grace Kelly és Alfred Hitchcock a Fogjunk tolvajt! forgatásán – Fotó: Getty Images)

Grace Kelly a Legjobb női főszereplőnek járó Oscarral, amit A vidéki lányban nyújtott alakításáért kapott – Fotó: Getty Images

James Stewart és Grace Kelly a Hátsó ablak című filmben – Fotó: Getty Images

John Williams, Rene Blanchard és Grace Kelly a Fogjunk tolvajt! című Hitchcok-filmben – Fotó: Getty Images

Grace Kelly és Alfred Hitchcock – Fotó: Getty Images

Az 1955-ös cannes-i filmfesztivál alatt a Paris Match egy fotósorozatot szervezett Grace-nek és Monaco uralkodójának, III. Rainiernek. A híres képeken a herceg körbevezette a színésznőt a palotája kertjében, megnézték a magánállatkert tigriseit… és Grace ismét szerelembe esett. (Fotó: Getty Images)

1956 áprilisában pedig Rainier feleségül vette Grace Kellyt, akinek ezután már soha többé nem volt más férfi az életében, csak az ő hercege. (Grace Kelly, James Stewart és Alfred Hitchcock – Fotó: Getty Images)

Grace 1953-ban Afrikában, a kenyai dzsungelben forgatta a Mogambo című filmet. A mozi egy szerelmi háromszögről szól Grace Kelly, Clark Gable és Ava Gardner között. Az Elfújta a szélből ismert Gable és Kelly között a kamerák mögött is folytatódott a viszony, melyről Grace jóval később ezt mondta: „Mi mást tehet az ember lánya, ha egyedül van egy sátorban Afrika közepén Clark Gable-lel?” (Ava Gardner, Clark Gable és Grace Kelly a Mogambo című filmben – Fotó: Getty Images)

Grace Kelly a Délidő című filmben – Fotó: Getty Images

Cary Grant és Grace Kelly – Fotó: Getty Images

A 20. század egyik leghíresebb szerelme 1982. szeptember 13-án ért véget. Grace hercegnő autóbalesetet szenvedett egy Monaco fölötti szerpentinen, egy nappal később pedig elhunyt a róla elnevezett kórházban. Mindössze 52 éves volt. (Férje oldalán Londonban 1959-ben – Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.