nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Mondjuk ki végre: a Despacito egy tök jó szám!

Hétfőn volt Luis Fonsi koncertje Magyarországon, megtelt a Budapest Park, a Puerto Ricó-i sztár pedig kötelességtudóan kompenzálta a középszerű dalokat azzal, hogy kétszer is lement a kattintásrekorder Despacito című slágere. Ez remek ürügy, hogy meditáljunk egy sort a jelenségen, megpróbáljuk megfejteni a titkát (hárommilliárdos nézettség a YouTube-on!!!), kudarcot valljunk, de közben döbbenetes és tanulságos megállapításokat tegyünk.
Neményi Márton
f Ajánlom

Nem szeretném részletezni a saját magánéletem, maradjunk annyiban, hogy augusztus második hetében, amikor a YouTube-klip már hárommilliárd megtekintés felett járt, és minden országos rádió kötelességének érzi, hogy óránként többször lejátssza, derült ki: egy olyan emberrel élek együtt évek óta, aki még egyáltalán nem hallotta a Despacitót. Nem (félreértelmezett) sznobságból, tiltakozásból, önkísérletként vagy egyéb elhatározásból: egyszerűen elkerülték egymást.

Amellett, hogy büszke voltam, kultúrmissziós jelleggel, szertartásosan meg kellett hallgatnunk üstöllést. (Kiderült: még csak arról sem volt szó, hogy hallotta, csak nem nem esett le neki, hogy ez az; tényleg nem volt ismerős.) Így szerencsére nekem is muszáj volt tiszta fejjel, amennyire lehet, objektíven végighallgatni és végignézni – a szépen kamerázott, de fájóan közhelyes – videót. Érdemes volt. Mielőtt belemegyünk, valamit ugyanis a lehető leghatározottabban tisztáznunk kell:

Despacito egy buta, szórakoztató, korrektül összerakott popszám,

egy kicsit jobb, de semmiképpen sem rosszabb, mint a nyári slágerek nagy átlaga. Ha valami konkrétat kellene mondanom, van olyan jó, mint a Lean On Major Lazertől, és hát az is egy teljesen jó dal, nem?!

 Ha tehát valaki látványosan szidja, és úton-útfélen hangoztatja, hogy mennyire szenved tőle, az bizony gizda, fárasztó álsznob. Ez alól természetesen kivételt képeznek azok, akik munkájukból kifolyólag kénytelenek óránként legalább 1,3-szor meghallgatni (fodrászok, árufeltöltők, talponállók személyzete), esetükben teljesen érthető a csömör. 

A Despacito egyetlen bűne – mert bűn ez Magyarországon, ahol valamit magára adó kultúrembernek gyanús és büdös a siker –, hogy iszonyatosan népszerű. Nagyon sokan leírták már, hogy hogyan történt ez, azt azonban még senki sem, hogy miért. A kérdés természetesen költői: még soha senki sem tudta megmondani biztosan előre, melyik számból lesz sláger; ha erre képesek lennénk, tele volnánk dúsgazdag producerekkel, és nem lenne válságban a lemezipar. Így azonban legfeljebb utólag okoskodhatunk. Tegyünk hát így.

Először is: az ekkora siker nem példátlan, még spanyol nyelvű dal esetében sem. A kilencvenes években hasonló utat járt be a – lássuk már be, szintén nagyszerű! – Macarena, csak akkor még nem volt YouTube-klikk. Ha lett volna, most valószínűleg nem ájulnánk el a Despacito hárommilliárdján.

Zeneipari szakik szerint a siker feltétele a különböző stílusok ötvözete. 2017-ben (meg egyébként is) a népszerű zene ugyanis globális és multikulti, bármi is jusson eszünkbe egyébként ezekről az amúgy ártalmatlan szavakról. Azaz: minél több műfajjal és zenei hagyománnyal képes beoltani magát (persze nem túltolva) egy előadó, annál nagyobbat megy a dala. Luis Fonsinak sikerült: a Despacito egyszerre hagyományos latin gitárzene, reggaeton (amely maga is műfaji ötvözet) rapbetéttel és hagyományos popszerkezettel, brutálisan fülbemászó dallammal.

Mondjuk ki végre: a Despacito egy tökjó szám!

Utóbbi fontosságát egyébként szokás túldimenzionálni; sokat segít, persze, de ha csak ezen múlna, a SMRGL együttes Ronda nő című száma is világsláger lenne, hiszen az is fülbemászó. Mégsem lett az, bandát alkotó negyvenes punkok legnagyobb örömére.

Ezen a ponton emlékezzünk meg a szövegről, amelyet a közönség töredéke ért, ami nagy baj, mert ilyenekről szól:

Levetkőztetlek csókjaimmal lassan,
Ott hagyom a nevem labirintusod falain,
Egész tested kézirattá válik,
tekerd fel, tekerd fel, tekerd fel, tekerd fel!

Oké, túl sok, túl nyálas, de mikor hallottunk utoljára rádióbarát magyar slágerben ilyen finom szövésű metaforákat? (A rettenetes magyar feldolgozásban biztosan nem!) Na ugye!

A sikerhez kell még persze az előadók ismertsége, ami esetünkben szintén stimmel. Bár a magyarok többsége – megkockáztatom – a Despacito kapcsán hallott először Luis Fonsiról, de ettől még ő és a rapbetétet szállító Daddy Yankee évek óta a latin zene hatalmas sztárjai, és ebbe a teljes spanyol ajkú lakosságot beleértjük, azaz több százmillió emberről beszélünk. Ehhez tett hozzá Justin Bieber és az őt övező sajtó, beleértve a remixet, a közös fellépéseket és a botrányokat is: például azt, amikor egyszerűen elfelejtette a dal eredeti szövegét egy koncerten, és az egyik sor helyett azt énekelte, hogy “abbahagyom a cigit”, egy másik helyett pedig szimplán azt, hogy

Bla-bla-bla-bla-bla-bla!

Enyhén lekezelő gesztus, főleg, hogy ő vette a szárnyai alá a számot és – ami a nemzetközi hírnevet illeti – Fonsiékat. (Tegyük hozzá, a dal már egymilliárd megtekintésnél járt, amikor Bieber kezelésbe vette – nagyon sokan a mai napig nem is tudnak a kanadai sztár szerepéről.)

Ez azonban még mindig nem magyarázat a hárommilliárdra – ez legfeljebb tized- vagy ötödennyire lenne elég. A titkot pontosan még senki nem fejtette meg, a zeneipari szakik egyelőre csak próbálkoznak, hogy visszafejtsék a titkos képletet. Még az sem igaz, hogy a Despacito mindenféléhez alkalmas háttérzene lenne: mély basszusok, intenzív gitár, közhelyes, mégis fülledt szöveg (amit persze nem kötelező érteni), szóval eltereli a figyelmet. Sokat elárul, hogy több mint háromszázezren osztottak meg egy videót, amelyben egy cuki kislány mindent eldob, bárhol is van (boltban, étteremben, utcán), hogy táncoljon rá. (Tényleg édes videó, mindenképpen nézzétek meg, már csak ezért is megérte az egész felhajtás!)

Az egyetlen “titkos” összetevő, amit találtak, az – sosem találnátok ki –

a szex,

de nem csak úgy, ahogy Miley Cyrus, Rihanna, Nicky Minaj vagy – hogy extrém példát is hozzunk – a Major Lazer korai videói szexik. A Despacitóból ugyanis árad az erotika, nem a képekből és nem (csak) a szövegből, hanem magából a zenéből: tuskó, de pontosan eltalált üteme gyakorlatilag fegyvert szorít a homlokodhoz, hogy táncolj, és amíg hallod, egyszerűen kénytelen vagy a napsütésre, a tengerpartra és mindenféle izzadó emberi testekre gondolni. Még akkor is, ha eleged van, és már utálod az egész Despacito-őrületet.

Megosztás Facebookon