Szabadidő

Egyetlen számot sem játszottak le annyiszor az interneten, mint a Despacitót

Több mint 4,6 milliárdszor játszották le a Despacito című számot különböző streamingplatformokon, ezzel Luis Fonsi szerzeménye megdöntötte Justin Bieber eddigi rekordját.

Kiadójuk kedden jelentette be Kaliforniában, hogy a Puerto Ricó-i zenészek, Luis Fonsi és Daddy Yankee által előadott dal túlszárnyalta Justin Bieber 2015-ben megjelent Sorry című számának rekordját, amelyet 4,38 milliárd alkalommal játszottak le online zenei megosztókon.

Luis Fonsi és Daddy Yankee, a két sikeres jóbarát
Luis Fonsi és Daddy Yankee, a két sikeres jóbarát

A januárban kiadott Despacito hetekig vezette a Billboard 100-as listáját az első spanyol nyelvű szerzeményként 1996 óta – akkor a Los del Río Macarenája volt slágerlistás. A szám először Latin-Amerikában repült a toplisták élére, az igazi áttörést azonban akkor érte el, amikor Justin Bieber, aki egy klubban hallotta a dalt, megkérte Fonsit, hogy írhasson hozzá egy strófát. Ez a Bieber közreműködésével kiadott remixváltozat aztán meghódította az egész világot.

Fonsi közleményében hangsúlyozta, hogy a streaming segítette hozzá, hogy zenéje a világ minden sarkába eljusson. Daddy Yankee a Despacito sikerének is köszönhetően a közelmúltban Ed Sheerant megelőzve az első latin előadó lett, aki átvette a Spotify streaminglistájának vezetését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top