Szabadidő

Miklós Edit augusztusban síelhet ismét

"Jól érzem magam, a rehabilitáció jól halad, most már van olyan nap, amikor kétszer edzek. Ez a felépülés azon időszaka, amikor rohamosan fejlődök" – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik helyezett sportoló, aki azzal érzékeltette a javulást, hogy egyik héten még csak negyvenkilós súllyal guggolt, a következőn pedig már ennek duplájával.

A csíkszeredai születésű Miklós Edit elárulta, várhatóan augusztus közepén állhat ismét lécre. A sportoló tavaly egy-egy hetet síelt júniusban és júliusban, azaz két hét sízés marad ki a mostani felkészüléséből.

“A tévében követtem a sívilágkupa és -világbajnokság eseményeit. Nagyon fáj, hogy a sérülésem miatt nem próbálhattam ki a phjongcshangi ötkarikás pályát, ennek ellenére úgy érzem, jó lesz nekem. Februárra már százszázalékos állapotban leszek, és addigra a versenyrutint is visszaszerzem” – jelentette ki a 29 éves síző. “A sérülés a sport velejárója. A magánéletben is vannak botlások, amelyekből fel kell állni. Hiszek magamban, ezért nagyon várom, hogy ismét lécre álljak.”

Miklós Edit a legjobb 15 között indulhat majd visszatérése után (Fotó: Getty Images)
Miklós Edit a legjobb 15 között indulhat majd visszatérése után (Fotó: Getty Images)

Svájci edzője, Stefan Abplanalp arról beszélt, hogy tanítványa fizikálisan ugyanolyan erős, mint az olimpiai bajnok Lindsey Vonn. Szerinte a rehabilitáció jól halad, és nekik dolgozik az idő. A tréner azt is kifejtette, hogy sérülése miatt egyfajta védettséget kapott Miklós Edit, így a következő idényben a rajtszámok kiosztásánál nem érinti őt hátrányosan, hogy az előző szezon végére visszacsúszott, a specialitásának számító leggyorsabb szakágban, lesiklásban ugyanúgy a legjobb 15 között indulhat majd.

A szövetség jövő csütörtöki elnökválasztásával kapcsolatban Miklós Edit úgy fogalmazott, a tisztújítás abban nem befolyásolja a felkészülését, hogy miként erősít, de elszomorítja, hogy azokat támadják, akik őt személy szerint nagyban segítették, egyúttal olyan programot dolgoztak ki, amely nemzetközi színvonalú. A sportoló szerint a fiatalok ennek a struktúrának köszönhetően jobb eredményeket érnek el, mint ő ugyanebben az életkorban. Kálomista Gábor május 29-én mondott le elnöki posztjáról, ezért volt szükség a tisztújító közgyűlés összehívására.

Miklós Edit – aki kétszer állt már dobogón világkupaversenyen – január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett verseny előtti edzésen sérült meg.

Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok. Egy Innsbruck melletti magánklinikán még aznap megoperálták.
Az alpesi sízők világkupa-sorozata október végén rajtol, de november végén rendeznek először gyors számokat, míg az ötkarikás játékok jövő február 9-én kezdődnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top