Szabadidő

A tetovált lánytól a Mission: Impossible-ig: Michael Nyqvist 5 legemlékezetesebb szerepe

Michael Nyqvist kedden, 56 éves korában halt meg. A svéd színész sosem volt sztár, ahhoz túl gyűrött, túl átlagemberszerű arca volt, és túl későn vált világhírűvé. Remek színész volt. Öt fontos szerepével emlékezünk rá.

A stockholmi születésű Michael Nyqvist először balett-táncosnak tanult, egy év után döntötte el, hogy inkább színésznek állna. Húszas évei közepétől sokat dolgozott színházban, majd tévéfilmes és kisebb mozis szerepek is megtalálták.

Svédországban Lukas Moodysson Együtt című filmje tette ismertté. A 2000-ben készült, Magyarországon viszont csak kilenc évvel később bemutatott dramedyben Nyqvist a hősnő erőszakos férjét alakítja, akit a felesége a történet elején otthagy, hogy beköltözzön egy kommunába. A férfi aztán rájön, hogy szeretné visszakapni a feleségét, de kénytelen rájönni, hogy a szabadabb élet megváltoztatta az asszonyt. Nyqvist figurája egyszerre volt ellenszenves és karizmatikus, frusztrációit meg lehetett érteni.

Michael Nyqvist az Együtt című filmben (forrás: Grant Film)
Michael Nyqvist az Együtt című filmben (forrás: Grant Film)

A kétezres évek közepén jött a Hétköznapi mennyország, minden idők egyik legnézettebb svéd filmje, amelynek köszönhetően világszerte egyre többen figyeltek fel Nyqvistre. Meghasonlott karmestert játszott, aki hazatér szülővárosába, és persze szerelmes lesz. A művészmelodrámát Oscarra is jelölték – Nyqvist ekkora a legtekintélyesebb svéd színészek közé emelkedett.

A tetovált lánnyal és két folytatásával aztán végképp világhírűvé vált. Tökéletes választás volt a kiégett, cinikus, mégis elhivatott és szenvedélyes oknyomozó újságíró karakterére. A krimiadaptációban Noomi Rapace-szal játszott együtt, a siker után mindkettejüket elhalmozták ajánlatokkal Hollywoodból. Sőt, A tetovált lánynak is elkészült az amerikai feldolgozása, amelyben Daniel Craig játszotta az újságírót. Őt is szeretjük, de Nyqvisthez jobban passzolt ez a figura.

A tetovált lány után új időszak kezdődött Nyqvist karrierjében. Számos amerikai filmben játszott, például az Európa-rejtély című független sci-fiben. Pont az ilyen beszélgetős, agyalós filmekben volt jó – ahogy az űrhajó legénységén szép lassan eluralkodott a pánik, Nyqvist figurája is egyre jobban becsavarodott.

Michael Nyqvist az Európa-rejtélyben (forrás: Wayfare Entertainment)
Michael Nyqvist az Európa-rejtélyben (forrás: Wayfare Entertainment)

Végül jöttek a nagy költségvetésű akciófilmek gonoszszerepei – egysíkú figurák, akikre egyedül Nyqvist karizmája miatt emlékezhetünk. A Mission: Impossible negyedik részében Tom Cruise-nak, a John Wickben Keanu Reevesnek gyűlik meg vele a baja. Mi az utóbbi filmet szeretjük jobban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top