Szabadidő

Másfél millió ember nem tud majd telefonálni szombattól

Másfél millió embert hidegen hagy, hogy szombattól elnémul a telefonjuk. Ők azok, akik feltöltőkártyás mobilról telefonálnak, de még nem végezték el a kötelezővé vált adategyeztetést, pedig már csak három nap van hátra a határidőig.

Akár másfél millió mobiltelefon is elnémulhat szombaton, ha addig nem egyeztetik adataikat a szolgáltatóval a feltöltőkártyás SIM-kártyák tulajdonosai.

A 24.hu szerint nemcsak a feltöltőkártyások nemtörődömsége áll a dolog mögött, hanem az is, hogy az adatok ellenőrzésére szolgáló, a Belügyminisztérium által üzemeltetett adatbázis sokszor akadozik vagy leáll. A mobilszolgáltatók úgy vélik, a törvényben megszabott határidő szűkös, sokan lecsúsznak majd a regisztrációról.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pár hete még félmillióra becsülte azoknak a számát, akik nem fogják majd tudni határidőre elvégezni az adategyeztetést. A hatóság adatai szerint a négymillió feltöltőkártyás telefonszám mintegy hatvan százaléka esett át eddig az adategyeztetésen.

A 2017 előtt vásárolt feltöltőkártyás SIM-kártyák adategyeztetésére az előfizetőknek 3 napjuk maradt, ezt nemcsak személyesen, de online, telefonon és a Magyar Posta több száz kirendeltségén intézhetik.

Az online regisztrációt a szolgáltatók is támogatják:

A Vodafone július 8-tól 2 nap díjmentes beszélgetést ad a belföldről és az unióból normál magyar számok hívása esetén. Vodafonos feltöltőkártyások ezen az oldalon regisztrálhatnak.

A Telekomnál egy hétvége ingyenes belföldi beszélgetés más telekomosokkal a jutalma annak a dominósnak, aki ezen a linken egyeztet adatot.

A Telenor 500 MB ajándék adatforgalmat ad, és 20 percet, amit hálózaton belül beszélhetnek le az online regisztráló ügyfelek.

Aki nem végzi el az adategyeztetést szombatig, annak megszűnik a telefonszáma. Persze nincs minden veszve ekkor sem, az NMHH szerint nincs jogi akadálya a megszűnt szerződések újrakötésének, így bizonyos ideig a hívószámot és az egyenleget vissza lehet szerezni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top