Szabadidő

Pénteken kezdődik a tihanyi Levendulafesztivál

Péntektől vasárnapig tart a tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, kézműves kirakodóvásár, a levendula jegyében szervezett játszóház várja az érdeklődőket. Szuper program, ne hagyjátok ki!

 A 13. Tihanyi Levendulafesztivál pénteki nyitónapján, 23-án a hagyományápolás jegyében néptáncosok és népzenészek szórakoztatják majd a közönséget. Fellép mások mellett az Echo Citerabanda és a Tihanyi Asszonykórus, valamint a Városok, Falvak Szövetsége által szervezett tábor mintegy 170 néptáncosának műsorát láthatja a közönség a Mádl Ferenc téren.

Szombaton kézműves kirakodóvásár várja a látogatókat és a Tihanyi-félsziget természeti kincseit bemutató, valamint az Öreg-Levenduláshoz induló gyalogtúrához is lehet csatlakozni, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei vezetnek. A nap zárásaként vándormutatványosok szórakoztatják a közönséget és lámpás felvonuláson lehet majd részt venni.

Pénteken kezdődik a tihanyi Levendulafesztivál

A Kávészünet zenekar koncertjét követően az estet Rakonczai Imre zenés műsora zárja a Mádl Ferenc téren. Vasárnap a Belső-tó partján magyar népi hangszerekkel lehet megismerkedni, a Portéka Színpad vásári komédiája kerül színre, és népi játékpark várja a legkisebbeket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top