Szabadidő

41 év után lelép az olimpiák főszponzora

Felbontja főszponzori szerződését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal a McDonald’s. 1976 óta volt főszponzor.

A tervezettnél három évvel korábban, már most felbontotta főszponzori szerződését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) a McDonald’s.

A gyorsétteremlánc egyike volt annak a 13 főtámogatónak, amelynek szerződése volt a 2018-as pjongcsangi téli és a 2020-as tokiói nyári játékokra, amelynek alapján a négyéves ciklusban több mint egymilliárd dollárral segítette az olimpiai mozgalmat.

    
A multinacionális vállalat 1968 óta támogatta az ötkarikás játékokat, 1976 óta pedig egyik főszponzora volt. A jövő évi, dél-koreai téli olimpián ugyanakkor nemzeti együttműködő partnerként jelen lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top