Szabadidő

Spielberg alvó felesége és egy vidra adta a hangját – 35 éves az E.T., a földönkívüli

Gyerekkorom kedvence volt a totyogó, rekedt hangú földönkívüliről szóló film, de ezzel szinte mindenki így volt akkoriban. A moziban halálra izgultuk magunkat a megható történeten, de a forgatáson a kulisszák mögött még izgalmasabb események zajlottak.

A rendező Steven Spielbergben már 1960-ban megfogalmazódott a film ötlete, a szülei válása után. Vágyott egy olyan kis lényre, aki a képzeletbeli barátja lehet, aki átsegíti őt e nehéz perióduson. 20 évvel később jött el a pillanat, amikor a személyes történetből mozifilm lett, nem is akármilyen.

Az E.T., a földönkívüli című sikerfilmet 1982. június 11-én mutatták be Amerikában, azonnal minden gyerek és felnőtt kedvence lett világszerte. Spielbergnek saját bevallása szerint azóta is ez a kedvenc filmje, hiszen mindig aktuális a mondanivalója. Azt üzeni, hogy mindegy, milyen különbségek vannak ember és ember, vagy éppen ember és másfajta lények között, legyünk nyitottak és segítőkészek, mert a barátság minden akadályt legyőz.

A film egyik legjellegzetesebb képkockája, a nyolcvanas évek egyik jelképe (Fotó: Getty Images)
A film egyik legjellegzetesebb képkockája, a nyolcvanas évek egyik jelképe (Fotó: Getty Images)

A történet szerint egy idegen bolygóról űrhajó érkezik a Földre, egy kaliforniai kisvárosba. A földönkívüli lények az erdőben vannak, amikor az odaérkező rendőrök miatt menekülni kényszerülnek. Űrhajójukkal elrepülnek, de egyiküket, E. T.-t az erdőben felejtik. A totyogó, fura lény a kisvárosba rohan a rendőrök elől, ahol találkozik Elliottal. A tízéves kisfiú testvéreivel a házukban rejti el E. T.-t, akivel mindenféle bonyodalomba keverednek, de a kis földönkívüli az emberek segítségével végül visszajut saját otthonába.

Hónapokon át készült, egy vagyonból

Az E.T.-t a mai napig minden idők egyik legnézettebb filmjeként tartják számon. E.T. megfelelő “megteremtése” kulcskérdés volt a siker érdekében. Négyféle fejet alkottak meg, hogy az apró lény minden érzelemnyilvánítása tökéletes legyen. Szemeinek elkészítése is nagy feladat volt, számos verzióval kísérleteztek, mire kialakult a végső megoldás. E. T. jelmezét hárman öltötték magukra felváltva, attól függően, milyen jelenetről volt éppen szó.

A jelmez úgy volt kialakítva, hogy a színészek feje valójában E. T. mellkasa táján helyezkedett el, és a kis lény feje jóval az övék felett volt. E. T. tulajdonképpen három hónap alatt “született meg”, és megalkotása másfél millió dollárba került. A kialakításánál szempont volt, hogy a földönkívüli ugyan különösen nézzen ki, de ne legyen annyira csúnya, hogy megrémissze a gyerekeket, hanem inkább szimpátiát váltson ki belőlük. És a terv bejött. A gyerekek az első pillanattól kezdve imádták őt.

Spielberg alvó felesége és egy vidra adta E.T. hangját

E. T. hangját hosszasan keresték és “hozták létre”. A hangot Pat Welsh kölcsönözte számára, aki állítása szerint napi két doboz cigarettát szívott el, hogy olyan rekedtséget tudjon produkálni, ami végül a filmben hallható. Majdnem fél napon át vették fel E. T. hangját, amiért közel 400 dollárt kapott. A felvételeket aztán 16 másik ember és állat hangjával is kiegészítették egyes jelenetekben. Így például felhasználták Spielbergét, az alvó feleségéét, aki éppen meg volt fázva, így elég különös hangokat produkált, de felhangzik olykor egy mosómedve és egy vidra hangja is.

Steven Spielberg, az E.T. rendezője a 2002-es jubileumi bemutatón (Fotó: Getty Images)
Steven Spielberg, az E.T. rendezője a 2002-es jubileumi bemutatón (Fotó: Getty Images)

A filmzenéjét komponáló John Williams is nagy kihívással nézett szembe, hiszen a dallamok, hangok által kellett szimpatikussá tennie a nézők számára ezt a furcsa lényt, de sikerrel vette az akadályt. Williams modern zenei hatásokat alkalmazott, amelyekkel misztikussá és álomszerűvé tette a jeleneteket. A különleges hangzások eléréséhez alkalmazott például zongorát, hárfát és ütős hangszereket is.

Titkosították a forgatásokat, hogy ne koppintsák le a sztorit

Az E.T. ötletét és a film forgatását hétpecsétes titok övezte. A résztvevőket titoktartásra kötelezték. A filmet álcímmel forgatták “Egy fiú élete” elnevezéssel, mert Spielberg nem akarta, hogy bárki is ellopja a témát. A színészek csak zárt ajtók mögött próbáltak, a forgatási helyszínekre pedig kizárólag a személyazonosság igazolásával léphetett be mindenki.

Drew Barrymore Gertie szerepében (Fotó: Getty Images)
Drew Barrymore Gertie szerepében (Fotó: Getty Images)

A legtöbb forgatással ellentétben ennél a filmnél nagyjából időrendi sorrendben haladtak a jelenetek felvételével, hogy megkönnyítsék a gyerekszínészek munkáját, és segítsék őket abban, hogy igazán át tudják élni a történetet. Néhány mai sztárszínész is dobbantott az E.T.-ben, Drew Barrymore például e filmbeli alakítása által indult el a világhírnév felé.

Spielberget E.T. győzte meg az apaságról

A filmbemutató után rögtön beindult az E.T. imádat, amely végigsöpört az egész világon, és évekig tartotta lázban a kicsiket és nagyokat egyaránt. Mindenki E.T.-s matricát gyűjtött, E.T.-s pólót és sapkát hordott, E.T.-s bögréből ivott. A film mondanivalója még a sztárokat és a közéleti személyiségeket is mélyen megérintette. Ronald Reagan amerikai elnök áradozott róla, Diana hercegné pedig könnyekben tört ki, amikor megnézte.

Drew Barrymore karrierjét az E.T. állította orbitális pályára (Fotó: Getty Images)
Drew Barrymore karrierjét az E.T. állította orbitális pályára (Fotó: Getty Images)

Spielberg egyébként ettől a filmtől személyes pluszt is kapott. Annyira élvezte ugyanis a gyerekekkel közös munkát, hogy a forgatás végére általuk eljutott arra a pontra, hogy késznek érezte magát az apaságra.

E.T. lenyomta a Csillagok háborúját

A kétórás filmet négy hónapon át forgatták. Elkészítése 10 millió dollárba került, de megérte, mert minden idők egyik legnagyobb rekordbevételét, 800 milliót hozott a készítőknek. 11 éven át tartotta a rekordbevételű filmek első helyét, felülmúlta még a Csillagok háborúja sikerét is, amíg a szintén Spielberg által rendezett Jurassic Park végül le nem körözte 1993-ban. Négy Oscar-díjat nyert, bezsebelte a legjobb vizuális effektusok, a legjobb hangeffektusok, a legjobb hang, és a legjobb eredeti filmzene kategória díját. Két Golden Globe-díjat is kapott, a legjobb film és a legjobb eredeti filmzene kategóriában.

A filmet 2002-ben újra bemutatták digitálisan felújított változatban, azokkal a részekkel együtt, amelyek az eredeti verzióból anno kimaradtak. Ezek közé tartozik például az a jelenet, amikor E.T. fürdik. A film másodszor is hatalmas sikert volt, de Spielbergnek örök kedvence maradt az eredeti, és arra biztat mindenkit, hogy inkább az eredeti verziót nézzük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top