Szabadidő

Ismerd meg Lujzát, a bajnok tehenet!

A XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében megrendezett Nemzeti Holstein Show 2017. évi nagydíját a komáromi Solum Zrt. tehene, Lujza érdemelte ki a nemzetközi zsűritől.

Lujza a 7. osztályban, a 42–48 hónap közötti életkorú egyedek között, az úgynevezett intermediate korosztályban versenyzett. Győzött, sőt a kategóriagyőztesek között is az elsőnek választották. 

A kiállítás végén minden Champion, illetve  Reserve Champion holstein-fríz tehén közül is őt választotta a bíró, így lett Lujza a kiállítás Grand Championja. Ezzel a teljesítményével mintegy 2 millió forintot gyűjtött a komáromi székhelyű társaságnak, amely nevezte az állatot. Első laktációjában 305 nap alatt 12 190 kg tejet termelt. Jelenleg, második ellése után a tőle fejt tej mennyisége meghaladja a napi 70 litert. Emellett a küllemi bírálatakor is igen magas, 88-as végpontszámot kapott.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

“A komáromiak bíznak abban, hogy lányai  tovább öregbítik mind termelési eredményeikben, mind pedig az esetleges kiállításon való szereplésükkel anyjuk és a Solum Zrt hírnevét is” – zárja büszke beszámolóját a Kemma.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top