Szabadidő

Jessica Chastain a női szerepek miatt rágott be Cannes-ra

A zsűri tagját felzaklatta, ahogy a nőket ábrázolták a versenyfilmekben.

Vasárnap osztották ki az idei cannes-i filmfesztivál díjait, majd a Pedro Almodóvar vezette zsűri tagjai is értékelték a versenyprogramot. Jessica Chastain kiemelte, hogy furcsának találta és felzaklatta őt, ahogy az Arany Pálmáért versenyző filmek a női karaktereket ábrázolták. 

Jessica Chastain és Pedro Almodóvar Cannes-ban. Forrás: Tumblr
Jessica Chastain és Pedro Almodóvar Cannes-ban. Forrás: Tumblr

Most először néztem meg 20 filmet 10 nap alatt, és kialakult bennem egy kép arról, hogyan látjuk a nőket a mai világban. Alaposan felzaklatott a dolog. Meglepett, hogyan ábrázolják a nőket ezek a filmek” – mondta a színésznő a díjkiosztó utáni sajtótájékoztatón. A versenybe került 19 film közül hevenyészett számolásunk alapján mindössze öt dolgozott női főhőssel. Will Smith hozzátette, hogy a feketéket is nagyítóval kellett keresni a versenyprogramban.

A zsűri végül nőket is díjazott: Sofia Coppolának adták a rendezői díjat, a legjobb forgatókönyv díját pedig megosztva kapta Lynne Ramsay.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top