Szabadidő

Létrejön Rihanna és az Oscar-díjas Lupita Nyong’o filmje, amelyet a netezők találtak ki

Szűk egy hónappal ezelőtt előkerült egy régi fotó a két sztárról, egy twitteres poénnak köszönhetően pedig megvalósult, amit sokan szerettek volna elérni: leforgatják a rajongók által kitalált filmet.

Még áprilisban történt, hogy egy @blaquepink néven twitterező felhasználó posztolta az alábbi fotót, amely egy pár évvel ezelőtti divatbemutatón készült. Ezután az @1800SADGAL nevű másik netező odaírta, hogy Rihanna és Lupita Nyong’o úgy néznek ki a képen, mintha gazdag férfiakra vadászó szélhámosnők lennének.

A tökéletes leírást persze felkapta a Twitter közössége, így a fotó és a szöveg végül eljutott Lupita Nyong’o monitorára is, aki azt mondta, ha Rihanna hajlandó szerepelni egy ilyen filmben, akkor ő is ott lesz. A barbadosi énekesnőnek sem volt ez ellenére, a buliba pedig jó érzékkel beszállt Ava Duvernay rendező is, aki jelezte, hogy szívesen dolgozna a két sztárral.

A twitterezők álma ezen a héten valósult meg, a még most is zajló cannes-i filmfesztiválon, ahol a Netflix képviselői a hírek szerint a konkurenciát bőségesen felülígérve megkaparintották a film jövőbeni jogait. A forgatókönyvet író Issa Rae szóvivője meg is erősítette az Entertainment Weekly értesüléseit.

Amellett, hogy csodálatos korban élünk, amikor egy viccesnek szánt megjegyzésből várhatóan szuper film születik majd, a dolog egy sor kérdést is felvet, például, hogy az ötletadó twitterező(k) részesülnek-e a bevételekből, és ha igen, milyen formában.

A forgatás várhatóan 2018-ban kezdődik, a készítők pedig annyi ígéretet már tettek, hogy az érintett twitterezők biztosan felkerülnek majd a film stáblistájára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top