Szabadidő

Merényletre figyelmeztetnek az egyiptomi követségek

Számos nyugati ország nagykövetsége figyelmeztette egy lehetséges merényletre Egyiptomban tartózkodó állampolgárait.

Előre bejelentette egyiptomi támadási szándékát a Telegram című internetes újságban a Haszm nevű terrorszervezet. Részletekbe nem bocsátkoztak, de azt elmondták, hogy szerdán este hét órakor várható támadás.

Egyiptom fél percben

A nyugati országok nagykövetségei komolyan vették a fenyegetést, és arra kérték Egyiptomban tartózkodó állampolgáraikat, hogy kerüljék a környékbeli kormányzati épületek, a rendőrségi és katonai ellenőrzőpontok, és a főváros, Kairó forgalmasabb belvárosi részeinek környékét: ezek ugyanis azok a helyszínek, ahol a Haszm általában merényleteket szokott végrehajtani.

Nem ez volt az első eset, hogy a szervezet merénylettel fenyegetett volna. Legutóbb januárban harangozta be előre a támadást, ám akkor a meghirdetett órában csak egy videót tettek közzé korábbi merényleteikről.

Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmának megdöntése óta sorozatosan támadják a katonákat és a rendőröket Egyiptomban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top