Szabadidő

Újrakezdik a Charlie angyalait

2007 óta nem készült Charlie angyalai-mozifilm. Ez a helyzet most meg fog változni. Új angyalok is jönnek.

A kultikus hetvenes évekbeli sorozatból a kétezres évek elején készült nagyjátékfilmes adaptáció. A Cameron Diaz, Drew Barrymore és Lucy Liu (valamint Bill Murray!) főszereplésével készült csajos akciófilm sikeres is lett, 260 milliós nemzetközi bevétele után egyértelmű volt, hogy kell folytatás.

A 2007-es Charlie angyalai: Teljes gázzal viszont már kevésbé győzte meg a kritikusokat, és bár a bevétele elérte az első részét, a stúdió inkább nem vágott bele még egy folytatásba – nyilván összefüggésben azzal, hogy Diaz és Barrymore is kikopott szép lassan az élvonalból.

Egy ideje viszont már készen van a sorozatot újraindító film forgatókönyve, amit most Carlo Bernard és Drug Miro, a remek Narcos című sorozat szerzői fognak ráncba szedni. A rendező pedig az elsősorban színészként ismert Elizabeth Banks lesz, aki a Tökéletes hang 2. részével már rendezőként is szerzett tapasztalatot. Arról egyelőre nincs hír, hogy Banks az egyik angyalt is eljátssza-e, a produkció viszont szeretné, ha Janelle Monáe (Holdfény, A számolás joga) benne lenne a filmben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top