Szabadidő

Buliztak a magyar filmesek Cannes-ban, kiszállt a rendőrség

Kiszállt a rendőrség Cannes-ban egy szlovák-magyar film premier utáni bulijához, és bilincsben vitte el a rendezőt, a producert és a hangmérnököt is, utóbbi karját el is törték az egyenruhások az intézkedés alatt.

Hétfő délután volt a bemutatója a cannes-i filmfesztiválon az Out című szlovák-magyar koprodukciós filmnek, amit a felvidéken született, de Miskolcon élő Kristóf György rendezett. A cannes-i bemutató után tartott partin kicsit elszabadult a hangulat, az Index szerint a 9 ezer euróba kerülő partinak a rendőrség vetett véget, miután a bulinak helyt adó Villa Schwepess előtt verekedés tört ki.

A rendező szerint a rendőrség később bevitte őt, a film szlovák producerét, Marek Urbant és a hangmérnököt, Jan Richtrt is, és három órán keresztül tartották bent őket. Állítólag az intézkedés alatt Richtrt kezét is eltörték az egyenruhások.

Az Outot ma is levetítik a cannes-i filmfesztiválon, egy szlovák apáról szól, aki a balti államokban keres új munkalehetőséget.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top