Szabadidő

Miért nem tud a gyerek problémát megoldani? Ez a könyv választ ad

Hogyan változtassuk meg a tanulással és a tanítással kapcsolatos szemléletmódunkat, hogy a gyerekünk ügyesebben oldjon meg problémákat, feladatokat? Erre próbál választ adni egy most megjelent, ingyenesen letölthető, angol nyelvű kötet.

A magyar gyerekek problémamegoldó gondolkodása gyenge – kongatják a kutatók már egy ideje a vészharangot. Pedig egyre többet tudunk arról, hogy miképpen lehetne a helyzeten javítani, csak ehhez meg kellene változtatni a tanulással kapcsolatos szemléletmódunkat, és jelentősen át kellene alakítanunk a tanítási módszereinket.

Ezt próbálja hangsúlyozni és ezt a problémakört igyekszik körbejárni egy nemzetközi szerzőgárda abban az új, innen ingyenesen letölthető kötetben, amelynek elkészültében egy magyar kutatóhely játszott vezető szerepet. A The Nature of Problem Solving címmel megjelent könyv az OECD gondozásában készült, és Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet és az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport vezetője, valamint német kollégája, Joachim Funke szerkesztette.

 A könyv szorosan kötődik a PISA keretében végzett problémamegoldás-felmérésekhez.

“Sok érdekes eredmény született a PISA-felmérést követően is, amit később majd nemzetközi felmérésekben is lehet alkalmazni. Új lehetőségeket nyitott meg például a log-file elemzés. A számítógépes problémamegoldás során végzett minden tevékenységet, billentyűleütést, klikkelést rögzíteni lehet, és ezek az adatok esetleg többet elmondanak a feladatot megoldó diákról, mint maguk a hagyományos értelemben vett eredmények” – mondta az mta.hu-nak Csapó Benő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top