Szabadidő

Cannes-i Filmfesztivál: este vetítik Mundruczó Kornél filmjét

Hivatalosan pénteken este mutatják be Mundruczó Kornél alkotását a 70. Cannes-i Filmfesztiválon. A fesztivált csütörtökön a Szeretethiány című alkotással nyitották meg. Andrej Zvjagincev orosz rendező filmje igen erős társadalomkritikát fogalmaz meg.

A Leviatán című előző alkotásáért Andrej Zvjagincev 2014-ben a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte. A Szeretethiány a rendező ötödik filmje, meglehetősen keserű képet fest az értékvesztett Oroszországról. 

A film egy orosz házaspárról és eltűnt gyermekükről szól. A fiú keresését egyesület szervezi meg, amely a tehetetlen rendőrség helyett lép fel. A rendező szerint ezer önkéntes végez hasonló munkát Moszkvában, alkotásával az ő tevékenységüket követi nyomon.

Az amerikai rendező, Todd Haynes szintén visszatérő vendég a cannes-i fesztiválon. A Julianne Moore és Michelle Williams főszereplésével forgatott Wonderstruck két siket gyermek párhuzamos története ötven év különbséggel. 

Csütörtökön este az újságírók már megtekinthették Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotását, amelynek díszbemutatóját péntek este tartják a fesztiválon.

A teltházas sajtóvetítés után az újságírókat megosztotta a lélegzetállító és lenyűgöző látványvilágú, pergő tempójú kétórás akciófilm. Néhányan pfujoltak, mások ugyanakkor tapssal jutalmazták a magyar versenyfilmet. Mundruczó Kornél filmjének első kritikáját a The Guardian fogalmazta meg. A kritikus szerint nehéz a filmet műfajilag behatárolni. Nem egyértelmű, hogy az alkotás “a menekültellenes paranoia szatírája, vallási parabola a bűnről és megváltástörténet, vagy pedig a szuperhős-mítoszt feldolgozó szerzői film”. A kritikus ugyanakkor úgy gondolja, a Jupiter holdja “nem hibátlan film, de a csillagokba tör”.

Pénteken vetítik Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotását Cannes-ban
Pénteken vetítik Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotását Cannes-ban
(fotó: Wiki)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top