Szabadidő

14 év után újra koncertezik a Fonográf

14 év után ismét koncertezik a legendás Fonográf zenekar. Bródy János és Szörényi Levente együttese jövő év februárjában lép fel a Sportarénában. Mindössze egyetlen alkalommal, így érdemes minél előbb megvenni a jegyeket.

“Mintha az idő múlásával újra felfedeztek volna minket” – mondta Szörényi Levente a zenekar szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte az Illés együttes a beat őserejét képviselte, a Fonográf pedig rendkívül cizellált és igényes zenét játszott, a hangszeres produkció mellett kristálytiszta vokállal.

A country and eastern stílust képviselő Fonográf zenekar (amelynek tagjai, Szörényi Levente – ének és gitár, Bródy János – ének, steel gitár, Tolcsvay László – ének, gitár, billentyűs hangszerek, Móricz Mihály – ének, gitár, Szörényi Szabolcs – ének, basszusgitár, Németh Oszkár – dob) 1974 és 1984 között hat stúdióalbumot készített, miközben számos dalt írtak a már 70 éves Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak. A Fonográf zenélt az István, a király című rockopera felvételén is. A zenekar legutóbb 2004-ben adott koncertet a Kisstadionban, a legendás Illés pedig 50 év után végleg búcsúzott.

A 2018. február 16-án megrendezésre kerülő Fonográf-koncert egyszeri esemény lesz, sem turnét, sem új lemezt nem tervez a zenekar. A dalokat az eredeti hangszerelésben, de egy picit modernebb változatban adják majd elő. Hogy fergeteges este lesz, az biztosra vehető.

14 év után ismét koncertezik a Fonográf zenekar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top