Szabadidő

Több mint 30 év után megelevenedik a legendás Ifipark

Újra szólni fog a magyar beat a Várkert Bazár színpadán. Az egykori Budai Ifjúsági Park helyén június 15-től augusztus 26-ig a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago adnak koncertet.

“A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött Budai Ifjúsági Park a magyar beat-, majd rockzene egyik legfontosabb helyszíne volt, itt mindenki fellépett, aki számított” – fogalmazott Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón.

Gyutai azt mondta, hogy a tavalyi Volt egyszer egy Ifipark című kiállítás, valamint az itt tartott Omega-koncert sikerét látva döntötték el, hogy a hely legendáját fel kell éleszteni, és vissza kell hozni a ma is koncertező ikonikus bandákat a felújított Várkert Bazárba.

Több mint 30 év után megelevenedik a legendás Ifipark

Június 15-én a Piramis évek elnevezésű produkcióval lép fel Révész Sándor és Závodi János; fiatalabb zenésztársaikkal régi Piramis-dalokat adnak majd elő. Aztán augusztus 6-án a Beatrice, augusztus 12-én a Mini és a P. Mobil, augusztus 25-én a Skorpió, 26-án pedig a Karthago koncertezik ugyanitt.

Az Ifipark valóban legendás helyszín volt nemcsak a közönség, de a zenekarok életében is, a Piramis például 1979-ben itt rögzítette egyik meghatározó lemezét, A nagy bulit. 

A Beatrice 39 évvel ezelőtt lépett fel ugyanitt, az első Mini-bulit pedig 1969. augusztus 6-án rendezték meg. Akkor a tagok – elmondásuk szerint – autóstoppal jöttek fel a Balatonról, és nyolcezer néző előtt játszottak. Tíz évvel később, 1979-ben itt volt a Mini tizedik születésnapi koncertje is – idézi az MTI Török Ádám énekest.

A P. Mobil több vendéget hív a két és fél órásra tervezett mostani koncertjére: köztük van Bergendy István, aki csaknem ötven éve meghívta játszani a P. Mobil ősét, a Gesarolt, de eljön Tunyogi Bernadett, a  P. Mobil néhai frontemberének, Tunyogi Péternek a lánya, valamint Kézdy Luca hegedűs és Somogyi Remig gitáros is.

Frenreisz Károly, a Skorpió vezetője, énekese, basszusgitárosa azt emelte ki, hogy először a Metróval lépett fel az Ifiparkban, és az itt rögzített felvétel látható Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjében. “Best of Skorpió felállásban fogunk most játszani, vagyis mellettem Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitározik, Pálvölgyi Géza a billentyűs, és Németh Gábor dobol” – mondta Frenreisz.

A Karthago zenekar konkrétan az Ifiparkban alakult meg 1979-ben, és azóta, immár 38 éve változatlan felállásban dolgozik. “1981-ben az Ifiparkban adtuk elő először a Requiemet, amit egy Fehérváron elhunyt fiú emlékére írtunk. A felvétel két évvel később kikerült Németországba, Kóbor János, az Omega énekese vitte ki, és lejátszották a Szabad Európa Rádióban” – mondta Szigeti Ferenc.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top