Szabadidő

Fernando Miro – a Cirque du Soleil kitetovált művésze

Fernando Miro tizenötéves volt, amikor a tévé előtt ülve megbabonázta a Cirque du Soleil világa. Tíz év kemény munka és próbálkozás után a társulat tagja lett, majd megkapta az első főszerepét is a Varekai show-ban. Taylor Swift egykori táncosa most Budapest utcáin csavarog két fellépés között. Vele beszélgettünk.

Mi az a Varekai?

A Cirque du Soleil társulat Varekai show-ja Ikarus történetéről szól, aki túl közel repül a Naphoz. Amikor pedig lezuhan, egy varázslatos erdőben találja magát, ahol természetesen szerelembe esik, és választania kell a lány és a repülés csodája között…

Rólad minden cikkben megemlítik, hogy nagy szerepálmod volt Icarus bőrébe bújni. Mégis mi vonzott benne annyira?

A Varekai volt az első Cirque du Soleil-show, amit láttam. Persze nem ez a felújított változott, hanem a korábbi. Emlékszem, a tévében néztem Puerto Ricóban, az otthonunkban, és tátva maradt a szám. 15 éves voltam akkor. Ott eldöntöttem, hogy egyszer bizony Icarus leszek. Megannyi év, edzés és próba után teljesült az álmom. Puerto Ricóból Los Angelesbe költöztem, és szerepet kaptam a társulat, Michael Jackson: The Immortal World showjában. Aztán Taylor Swift táncosaként turnéztam a világban, majd 2015-ben megtalált Icarus szerepe. 27 évesen teljesült az álmom. Ez az első főszerepem a Cirque du Soleilnél. Ma is libabőrös leszek, ha belegondolok.

fotó:  Peter Kallo
fotó: Peter Kallo

Muszáj megkérdezem, van kedvenc Taylor Swift-dalod?

Azt hiszem, a Style, azért is, mert abban James Deanről is énekel, akit nagyon kedvelek.

Van néhány tetoválásod, mesélsz róluk?

Imádom őket, és ragaszkodom hozzájuk. Van egy vonalkód, amit még fiatalkoromban csináltattam, azt jelképezi, hogy elköteleztem magam a show-biznisznek. Van egy James Dean-arckép a karom felső részén, mert ahogyan említettem, imádom. Van egy Puerto Ricó-i motívum, amit talán ti pengének mondanátok. Egy japán motívum is díszíti a karomat. Elég sokat csináltattam már… 

New ink: my biggest idol #jamesdean ???? @jamesdean thank you again @jaclyngreb . Youre fantastic and the sweetest badass i know.

Fernando Miro (@fernando_miro) által megosztott bejegyzés,

Ha bárkit választhatnál a Varekai karakterei közül, akkor kivel töltenél el egy napot?

Nem karakteret mondok, hanem az őket megformáló társaim közül választok egyet. És az határozottan Emily lenne (Emily Carragher amerikai művész, a Cirque du Soleil egyik bohóca – a szerk.) Ő egy csodálatos színésznő, mindig lenyűgöz az, amit a színpadon művel. A legtehetségesebb nő bohóc, akit ismerek.

Rengeteget posztolsz az Instagram-oldaladra, ez azért van, mert a közösségi média engedhetetlen része a szórakoztatóiparnak?

Egyrészt igen, de inkább azért, mert a legtöbb barátommal és a családommal is ott tudok beszélni, ott látják, hogyha nem is érnek el telefonon, minden rendben van velem.

Először vagy Budapesten?

Bizony! Szóval rengeteget csavarogtam az elmúlt napokban. Voltam a Várban, a romkocsmákban, és elmentem a Gellért fürdőbe. Nagyon hangulatos fővárosotok van, már értem miért szeretik annyira a többiek.

A Cirque du Soleil Varekai előadását megnézhetitek május 13-án és 14-én is a Papp László Sportarénában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top