2017. Május 02.

“A gyerekek kicsik, de nem hülyék” – Gálvölgyi Dorkával, a Hatszín Teátrum igazgatójával beszélgettünk

Gálvölgyi Dorka színészcsaládban nőtt fel, és azt nagyon gyorsan megtanulta, hogy amikor felgördül a függöny, akkor kezdődik a varázslat. És nagyon nem mindegy, hogy mi játszódik le a nézőtéren, mert a színháznak kultúrát kell közvetítenie. Dorka édesapja Gálvölgyi János, anyai nagypapája Rodolfo, a híres bűvész volt. A Hatszín Teátrum pedig egy új gyerekszínház, ahol az a legfontosabb, hogy a kicsik és nagyok színvonalasan szórakozzanak.

Szarka Nóra

Fotó:Kováts Dániel

Mit szólt az édesapád ahhoz, hogy színházigazgató leszel?

Egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől. Féltett, mert tudja, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. A nyitó darabon viszont úgy láttam, hogy büszke rám, és nem kritizálta az előadást sem, vagyis tetszett neki, nem látott benne hibát. Ennek nagyon örülök, mert fontos a véleménye. Egy különleges Janikovszky Éva-ősbemutatóval nyitottunk, az írónő születésnapját megelőző napon. Több könyvből válogattuk össze a szövegeket Toller Mónika dramaturggal és Szilágyi Bálint rendezővel. Nagyon izgultam előtte, de most már megnyugodtam, mert azt hiszem, remekül sikerült.

Milyen volt művészcsaládban felnőni?

Nekünk teljesen természetes volt, hogy a húsvét nem húsvétkor van, és a szilveszter sem szilveszterkor. Sőt, a születésnapok megünneplése is apu fellépéseitől függött. Így szoktuk meg a nővéremmel, nekünk ez volt a normális. A nagypapám szuper nagyszülő volt, a kedvünkért legyőzte a tériszonyát is, ha az óriáskerékre akartunk felülni. Otthon egyébként nem volt olyan vicces, mint a színpadon, de az unokáiért bármire hajlandó volt. Természetesen gyakran ott voltunk a fellépésein, ahogyan az édesapám összes premierjén is. Mégsem voltunk klasszikus színházi gyerekek, mert napközben csináltuk a dolgunkat, nem lebzseltünk próbákon, mert a színház nem gyermekmegőrző. Egy kicsit félek is ettől, mert mióta színházat csinálok, azóta a kisebbik fiam is nagyon sokat van itt, az egész tavaszi szünetet a teátrumban töltötte. Ő többet ült bent a próbákon, mint én.

Úton a próbára (Fotó: Kováts Dani)

Mennyire szólsz bele a kollégáid munkájába?

Szándékosan nem megyek be a próbákra, csak néhány nappal a bemutató előtt néztem meg a nyitódarabot is. Megbízom a rendezőinkben, hiszen az ő felkérésük az én feladatom. Olyan embert igyekszem választani, aki jól csinálja a dolgát, és aztán szabad kezet kap. Folyamatosan járok más színházak előadásait is nézni, ismernem kell a repertoárt, figyelem, hogy mit kínálnak mások, ez is a munkám része. És persze ötleteket is merítek ezekből, meg leszűröm a hibákat, utána pedig vigyázok, hogy mi ne kövessük el ugyanazokat.

Mennyit dolgozol?

Hát, az utóbbi egy évben rengeteg munka volt, de nem baj, élvezem a kihívást. A Hatszínben én foglalkozom a kommunikációval, a marketinggel és a művészeti vezetéssel. A tulajdonostársaim teljesen szabad kezet adtak nekem, így pedig nagyon jó dolgozni. A gazdasági ügyekkel viszont nem én vesződöm, ahhoz nem is értek, ehhez vannak hozzáértő kollégáim szerencsére. Amikor nem itt vagyok, akkor pedig a családommal foglalkozom, Ádám 8 éves, Dani pedig 19. Reggel fél öt, öt körül kelek, megyek a kutyával sétálni, utána viszem Ádámot suliba, edzés végére igyekszem újra a fiamért odaérni. Otthon mosok, főzök, takarítok, ahogyan bárki más. Nekem nagyon fontos az anyaság, a mai napig, ha elmegyünk nyaralni vagy bárhová a kicsivel, akkor csak Ádám kívánságait lesem. Nagyon hasonlít rám, pont olyan szorongó és kötelességtudó, mint én, minden reggel mi vagyunk az elsők az iskolában, ehhez ragaszkodik, mert nem akar elkésni. Dani fiam egészen más, 19 éves, és már egy éve a barátnőjével lakik. Laza, belevaló srác. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok.

Vásárlás útközben

Azt mondtad, sosem gügyögtél a gyerekeidnek…

Nálunk otthon senki sem beszélt velünk kiskorunkban máshogy, mint egyébként bárkivel. A nővérem 2 éves korában már hibátlanul és folyékonyan beszélt, ez ennek tudható be. Én is így tettem az enyémekkel, és éppen ezért fontosnak tartom, hogy a színészek is érthetően, szépen beszéljenek a színpadon, ez az alap. A gyerekközönség nagyon érzékeny, azonnal reagál, ha rossz a darab, akkor látványosan unja. Egyébként is: a gyerekek azonnal reagálnak, bekiabálnak, sikítanak, kérdeznek előadás közben, nekik nem lehet nem interaktív színházat csinálni. Ez is nagyon szép ebben a műfajban.

Mit szólt a férjed az ötlethez, hogy gyerekszínházat csinálsz?

Támogatott, és segített mindenben. Simán beállt a ruhatárba a megnyitón és osztogatta a bilétákat, és kiírta a közösségi oldalára, hogy boldog és büszke attól, hogy a felesége valóra váltotta az ő álmait.

Milyen lesz a ti gyerekszínházatok?

Szeretném, ha végre megmutathatnánk azt, hogy igenis lehet és kell színvonalas gyerekszínházat csinálni. A gyerekek kicsik, de nem hülyék. Ha megnézed, egy gyerekdarabra általában sokkal olcsóbb egy jegy, mint egy felnőttdarabra ugyanabban a színházban. A színészek délelőtt játszanak, fáradtan az esti darab másnapján, és úgy gondolják, hogy jó lesz ez így is. Persze, nem akarok általánosítani, de ez a legjellemzőbb. Na, ezt a hozzáállást szeretnénk mi megváltoztatni, erre törekszem. Kiderül majd, hogy sikerül-e.

Nem kockázatos ma színházba fektetni? Hiszen ez egy magánvállalkozás, nulla állami támogatással.

De, az. Hiszek benne, dolgozunk rajta, és bízom benne, hogy sikerülni is fog. Abban végtelenül hiszek, hogy az értékes dolgoknak van jövőjük. Emellett befogadószínházként is működünk, de nagyon megválogatom, hogy a vendégelőadások is értékes darabok legyenek. Május 18-án lesz egy olyan előadásunk, ami egy kicsit eltér a megszokottól. Good day today! címmel a gyermekbántalmazás témáját tűzzük műsorra, ami a Genéziusz Színház vendégjátéka, majd “mini-konferenciát” tartunk a témáról. A gyermekbántalmazás az egyik legfontosabb téma, és erről nem beszélünk eleget, és nem is teszünk ellene annyit, mint kéne. További terveim között szerepel, hogy az Adrian Mole naplójából is csinálunk darabot, kicsit “magyarítva”, hiszen az igazi kamaszproblémákról szól, szerintem erre nagy szükség van, és ezenkívül még rengeteg ötletem van…

Gálvölgyi Dorka (Fotó: Kováts Dani)

Mi lesz ennyi munka mellett a második diplomáddal?

Szociális munkás szakot végzek, amit most halasztanom kellett, mert nem volt időm tanulni. Bízom benne, hogy egyszer majd befejezem. Önkéntes munkát vállalok rendszeresen több szervezetnél is, nagyon fontosnak tartom, erről nem mondok le. És ügyelek arra, hogy a gyerekeim is részt vegyenek ebben, Ádám már volt velem többször is ilyenen, legutóbb télen hátrányos helyzetű embereknek osztottunk együtt ételt. Ha egy hajléktalan pénzt kér az utcán, akkor én rendszerint adok, és fontosnak tartom a másokra való odafigyelést, ilyen mintát akarok nyújtani a gyerekeimnek, így beépül az életükbe, és természetessé válik felnőttkorukra. A munkáról is hasonlóan gondolkozom: szerintem a színház nevel, értéket kell hogy közvetítsen, és ez egyáltalán nem áll szemben azzal, hogy mondjuk egy vígjátékot tűz éppen műsorra vagy egy gyerekdarabot.

Az kevés, ha a királylány szép, a varázslatnak is meg kell történnie. Lesz egy operabeavató előadásunk is, amihez szintén nagy reményeket fűzök, hiszen ez az a műfaj, amit nagyon kevesen szeretnek, sokan utálnak, pedig nem is hallgattak még operát életükben. Én úgy gondolom, hogy gyerekkorban kell ezt is elkezdeni adagolni, és nagyon szép élmények köszönnek majd vissza felnőttkorban, de neki kell állni. Nem szeretem az ijesztő meséket, főként akkor, ha zavaros, érthetetlen, nem gyereknyelven íródott. Például egy Andersen mese halálra rémíti a gyerekeket, miközben érthetetlen is, ilyen darabok nálunk nem lesznek, az biztos. Ahogyan az Alice Csodaországbant is sokan elég rémisztően dolgozták fel, pedig lehetne másként is. Elárulom, hogy az Alice-t is elkezdtem már előkészíteni, nálunk kicsit más lesz, mint a megszokott, eddigi verziók, de erről majd akkor beszéljünk, ha elkészült. Vagy inkább gyertek, és nézzétek meg!