Szabadidő

Naponta kétszer látogatja szarvas barátja a 81 éves nőt

Az idős norvég asszony kedvessége három éve nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a bajba jutott szarvas életben maradhasson.

Bár az erdészek és a vadászok Norvégiában is szigorúan tiltják a vadállatok etetését, az idős Mette Kvam képtelen volt megállni, hogy enni adjon a szarvasnak, aki három éve jelent meg az udvarán. Akkor még nem tudhatta, hogy a néhány maroknyi étel nemhogy nem árt a patásnak, de egy több éves barátság kezdetét jelenti majd. Pedig így történt.

Flippen, ahogy az asszony elnevezte az élelmes szarvast, azóta minden egyes nap visszatér hozzá egy kis rágcsálnivalóért. Kétszer is. “Mette nem győzi hangsúlyozni, mennyire boldog, hogy ilyen szépen egymásra találtak Flippennel” – mesélte a 81 éves nő barátja, Britt Haugsevje Vangen.

A családi barát elárulta, Mette az utóbbi években nagyon magányos volt, hiszen sosem születtek gyermekei, férje pedig meghalt, így teljesen egyedül töltötte napjait az erdőszéli házban. Ez az elmúlt három évben változott meg, mióta Flippen rendszeresen látogatja őt.

A barátság ráadásul nemcsak az idős asszonynak, de a szarvasnak is kapóra jött: tekintettel az idős asszonyra és arra, hogy Mette ösztönösen jól tudja, mit adhat enni a patásnak, a vadászok úgy döntöttek, történjen bármi, megkímélik Flippen életét.

Olvass még több különleges állatbarátságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top