Szabadidő

Lábgörcs miatt lett világhírű énekesnő – 100 éve született Ella Fitzgerald

Ugyan Ella Fitzgerald már gyermekkorában megtapasztalta az élet nehézségeit, de a feladás nem szerepelt a szótárában. Inkább úgy döntött, hogy nagyot álmodik, és ő bizony hallatni fogja a hangját.

Az 1917. április 25-én született virginiai kislány, Ella Jane Fitzgerald eredetileg maga sem gondolta, hogy egyszer minden idők egyik legnagyobb jazzénekesnője válik majd belőle. Hányattatott gyermekkora volt, szülei nem sokkal a születése után elváltak, 15 évesen pedig elveszítette édesanyját. Ekkor már New Yorkban élt, és eleinte csak az iskolából maradt ki, majd végül otthonról is elmenekült. Ugyan csak a Harlemig jutott, ahol 17 évesen először lépett fel nagyobb nyilvánosság előtt egy tehetségkutató versenyen. Akkor még úgy gondolta, hogy tánctudását csillogtatja meg, hátha befut táncosnőként, de egy lábgörcs közbeszólt.

Ennek a szerencsétlen, vagy éppen nagyon is szerencsés helyzetnek köszönhetően a zsűri arra biztatta őt, hogy ha már táncolni nem tud, akkor inkább énekeljen valamit. És ő megtette. Nemcsak a harlemi közönség, hanem szinte rögtön az egész világ is megismerhette, mire volt képes egy szál mikrofonnal a kezében. Egy évvel később, 1935-ben már el is készült az első lemezfelvétele a Love and Kisses a híres Chick Webb zenekarával, majd 1938-ban, alig 21 évesen letarolta a világot az A-tisket, A-tasket című slágerével.

Mindig arról énekelt, ami a lelkében jelen volt

Ella 24 éves korától különböző zenekarokkal és zenészpartnerekkel járta a világot, többek között Louis Armstronggal. Rengeteg slágere született, de nagyon sikeresek voltak a feldolgozásai is, például Gershwin vagy Cole Porter műveié. Hangja és stílusa teljesen egyedülálló volt, amellyel igazán ki tudta fejezni önmagát. Az éneklésben találta meg ugyanis az igazi helyét a világban. Páratlan sikerű karrierjének titka talán éppen az volt, hogy mindig arról és úgy énekelt, amit és ahogyan érzett, ezért dalaiból mindent megtudhatunk az életéről anélkül, hogy bármilyen adatot is ismernénk az életrajzából.

Ella Fitzgerald (Fotó: Profimedia)
Ella Fitzgerald (Fotó: Profimedia)

Egyedülálló stílust teremtett egy különleges újítással

A második világháború ugyan közbeszólt, és kissé megakasztotta karrierjét, de Ella Fitzgerald 1945-ben egy újdonsággal dobbantott. Kidolgozott egy olyan éneklési stílust, amelyben nincs szöveg, csak szófoszlányokat hallat, mivel nem az értelmi, hanem az érzelmi rész a fontos. Ez a “scat”, amelynek lényege, hogy hangok segítségével érzelmi hangulatok fejeződjenek ki. “Ha énekelek, az érzelmek minden gátlás nélkül törnek elő belőlem, úgy, ahogy abban a pillanatban azzal kapcsolatban érzek, amiről éppen énekelek” – nyilatkozta egyszer az énekesnő.

A karrierje futott, de a magánéletben elkerülte a szerencse

Fitzgerald olyan karriert futott be, amilyet nem sokan a történelemben, de a magánéletben soha nem volt szerencséje. Kétszer ment férjez, de mindkét házassága zátonyra futott. Először 22 évesen kötötte össze az életét egy zenésszel, majd 29 évesen Ray Brown jazz-zenésszel házasodott össze, akitől 32 éves korában fia született, a szintén Ray névre hallgató, szülei nyomdokaiba lépő jazzénekes és zongorista. Házasságuk azonban nem volt tartós, hat év után elváltak, és többé nem is ment férjhez.

Soha nem változtatott szerény jellemén a hírnév

Ella Fitzgerald műfaját a rockzene térhódítása kissé háttérbe szorította, ennek ellenére még a 90-es évek elején is sikerekkel koronázva koncertezett szerte a világon. Többek között Magyarországon is fellépett két alkalommal. Több mint fél évszázados pályafutása alatt tizenháromszor zsebelte be a Grammy-díjat, több száz lemeze jelent meg, és megszámlálhatatlanul sok koncertet adott. Hírneve ellenére azonban mindig is úgy vélte róla a környezete, hogy szerény és őszinte ember tudott maradni. Idős korában számos betegséggel küzdött, köztük cukorbajjal, majdnem megvakult, lábát amputálni kellett, és szívműtéten is átesett. Végül 1996-ban 79 évesen meghalt, de különleges hangját a mai napig bárki egyből felismeri.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top