Szabadidő

5 év után ismét Budapestre jön Chris Rea

A máris legendának számító 66 éves Chris Rea öt év után ismét Budapestre érkezik. A koncert időpontját, a helyszínt és minden fontos információt megtudhattok cikkünkből.

Az olasz származású brit zenész legújabb albuma, a Road Songs For Lovers szeptemberben kerül a boltokba. Ennek kapcsán Chris Rea európai turnéra indul, amelynek egyik állomása Budapest lesz. A koncertsorozat október 7-én Amszterdamban kezdődik. 

A 66 éves zenész eddig 26 albumot készített, ezekből összesen több mint 30 millió példányt vásárolták meg világszerte. Az olasz bevándorló apa és ír származású anya gyermekeként az angliai Middlesbrough-ban született zenész-énekes 1973-ban csatlakozott a Magdalene nevű zenekarhoz, majd néhány évvel később szólókarrierbe kezdett.

Chris Rea első önálló nagylemeze, a Whatever Happened to Benny Santini 1978-ban jelent meg, a világhírt ugyanakkor az 1989-es The Road to Hell albummal szerezte meg. A két évvel később kiadott Auberge szintén óriási sikert aratott.

2000-ben rákkal diagnosztizálták, a betegségből szerencsésen felgyógyult, így felépülését követően visszatért a zenéhez. Budapesten 2012-ben lépett fel nagy sikerrel. Chris Rea, aki magát nem tartja rocksztárnak, november 6-án ismét a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.

5 év után ismét Budapesten koncertezik Chris Rea
5 év után ismét Budapesten koncertezik Chris Rea (fotó: Wiki)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top