„Egy mai mesében pörögniük kell az eseményeknek” – Berg Judit mesélni tanít minket

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
12 év alatt 42 mesekönyv. Nagyon leegyszerűsítve ez Berg Judit eddigi mérlege, aki most a Lengemesékkel új területre tévedt: kicsiknek szóló mozifilmet készített a nádasok varázslatos világáról. Ennek apropóján beszélgettem vele a mesélés rejtelmeiről, a Rumini sorozat sorsáról, és arról, hogy jó-e nekünk, hogy a magyar mesekönyvek sokkal szövegorientáltabbak a külföldieknél.
TóCsa Írta: | Fotós: TóCsa | 2017. 04. 17. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Ugye jól gondolom, hogy négy gyerek mellett nem az a fajta író vagy, aki csak tökéletes csendben és nyugalomban képes alkotni?

A lakásunk kész átjáróház, állandóan jönnek-mennek a gyerekeim és a barátaik, ezért alapszabály nálam, hogy olyankor nem írok, amikor ők ott vannak. Az a halálom, amikor már nagyon írnék, és valamelyik gyerek beteg lesz. A könyvírás agymunka részében – amikor magamban kitalálom a történetet, a szereplőket és a világot – amúgy nem zavarnak, sőt néha jót is tesz, hogy látom, amint ott vannak körülöttem és beszélgetnek. A konkrét írást azonban már nem tudom úgy csinálni, hogy ott ülnek mellettem.

Amint egy gyerek megtanul olvasni, eltűnik az igény, hogy a szülei meséljenek neki?

Nem feltétlenül. A nagylányunk például elég hamar megtanult olvasni, és korán rászokott arra, hogy ő magának olvas, de az esti meséknek olyan hangulatuk van, hogy amikor a kisebbeknek meséltem, azért ő is odaült. A kisebb gyerekeim már nehezebben tanultak meg olvasni. A kilencéves fiamnak például máig nagyon sokat olvasok, mert nagyon fontos, hogyan viszonyul majd a könyvekhez meg a történetekhez. Amíg az olvasás nehéz, addig egy gyerek se fog magának mesét olvasni.

Nem félsz attól, hogy hamarosan mind megnőnek, és elveszted az otthoni tesztközönségedet?

42 könyv után már van annyi tapasztalatom, hogy nincs feltétlenül szükségem tesztközönségre. Már most is előfordul néha, hogy nem érnek rá, vagy nincs kedvük hozzá, ezért van olyan könyvem, amivel már csak akkor találkoztak, amikor megjelent.

Fotók: Hernád Géza
Fotók: Hernád Géza

Másképp reagálnak, amikor egy saját mesédet olvasod nekik, mint amikor egy másik szerzőét?

Sokkal kritikusabbak, de ki is szoktam kérni a véleményüket, ha a történetben elakadok valahol. Már háromévesen is nagyon tudják, hogy mit szeretnének, tinédzserként pedig végképp. Megkaptam már, hogy „Anya, szerinted tényleg így beszélnek a tinédzserek?”.

Egy mesekönyv esetében fontos, hogy ne csak a gyereknek, hanem a szülőnek is tessen?

Törekszem úgy írni, hogy ez így legyen. Ha a szülő felolvassa a könyvét a gyerekének, akkor az író részéről egy kedves gesztus, hogy közben ő is jól szórakozzon. Akadnak azonban szülők, akik csak a régit keresik, a hagyományost, ami az ő gyerekkorukban is volt. Ez esetben nem érdekel, ha nem tetszik a könyvem a szülőnek, ha közben a gyerek meg élvezi.

A régi mesék szerinted időt állóak?

A legtöbb igen, de vannak kivételek. Vannak olyan hatvanas–hetvenes évekbeli szerzők, akik akkoriban nagyon jókat írtak, de ma már túl lassúak a gyerekeknek. Ott van például a zseniális Bálint Ágnes, akinek a legtöbb könyve abszolút időtálló, de ott van a Tündér a vonaton című meséje, amiben annyira szelíden csordogál a történet, hogy az én gyerekeim például halálra unták. Ha megnézed, egy mai mesében sokkal több az ige, mint egy régiben. Szükség van rá, hogy pörögjenek az események. Nem feltétlenül akció kell nekik, de fel kell gyorsítani a cselekményt. A mai gyerekek másképp reagálnak a hosszú leírásokra. Ha részletesen elmesélem nekik, hogy milyen volt a virágoskert, akkor látom, hogy egyszerűen nem megy át.

Nem működnek a hosszú leírások?

Azok nem, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellenének leírások, sőt. Kell őket szoktatni arra, hogy ez is része az irodalomnak, de ügyesen és óvatosan kell adagolni.

Meseszerzőként fontos, hogy reflektálj arra a korra, amiben élünk?

Minél kisebb a gyerek, annál inkább azt igényli, hogy a mesében arra a világra ismerjen rá, amiben ő él. Ha például ráismer a sztoriban anya mobiltelefonjára, az számára hatalmas élmény. Egy hároméves még nem tud mit kezdeni egy sárkányos mesével. Ő azt szeretné hallani, hogy egy hároméves kiment a játszótérre, és elvették tőle a lapátját.

Egy mai mesében pörögnie kell az eseményeknek – Berg Judit mesélni tanít minket

Attól nem tartasz, hogy az általad írt mesék nem lesznek időtállóak?

Ez egy abszolút reális félelem bennem. Ezért sem szabad, hogy az események középpontjába mondjuk napi aktualitásokat, vagy egy olyan kütyüt tegyek, amiről tíz év múlva a gyerekek már azt se fogják tudni, hogy micsoda. És egyből ellent is mondok magamnak, mert most írok egy olyan ifjúsági regényt, amiben a szereplők ellenfele egy mesterséges intelligencia lesz, és rengeteget kutattam a témában, hogy nagyon up to date legyek. Mondjuk ez nem piciknek szól, hanem tízen felülieknek.

Szerinted jó vagy rossz fejlemény, hogy a hazai mesekönyvek jóval szövegközpontúbbak, mint a külföldiek, ahol gyakran az illusztrációk viszik a prímet?

Ennek van jó és rossz oldala is. A sok szöveg állatira bővíti a szókincset, és nagyon komoly intellektuális kihívás egy gyerek számára egy viszonylag hosszú mese meghallgatása. Másfelől viszont fantasztikusak azok a könyvek, amikben minden oldalon csodálatos illusztrációk vannak. Ilyen értelemben a magyar gyerekek vizuális kultúrája jóval a külföldiek alatt van.

Vannak írott vagy íratlan szabályai annak, hogy a különböző korosztályú gyerekek milyen meséket igényelnek?

Van ennek szakirodalma és pszichológiája, és az ember tapasztalata is rengeteget nyom a latban. Nagyon sokat vagyok gyerekekkel, kiismertem őket. Egy kétéveseknek írt könyvben például csak egyszerű szókincset és rövid mondatokat használok, nincsenek alárendelések, és nagyon életszerűnek kell hangzania. Kellenek bele a hangutánzó szavak, mint a hopp, csatt meg hasonlók, mert egy kisgyereknek szüksége van rájuk. Persze aztán eljön a kor, amikor megmondja a gyerek, hogy nem akar dedós hülyeséget olvasni, hanem fantasyt szeretne, vagy valami iskolai ügyekről szólót…

A mesekönyvekre rá szokták írni, hogy milyen korú gyerekeknek ajánlják. Erre szerinted szükség van?

Kiindulópontnak jó, de ez erősen gyerekfüggő. Nekem is van olyan tíz éven felülieknek szánt könyvem, amiről hallottam, hogy egy nyolcéves is szerette. Ez a ritkább, de előfordul.

Egy mai mesében pörögnie kell az eseményeknek – Berg Judit mesélni tanít minket

A fantasyelemek mikortól kezdik érdekelni a gyerekeket?

Nagyjából hatéves kortól jöhet a varázslat és jöhetnek a fantázialények. Az ilyen idős gyerekeket már nagyon érdekli, hogy milyen a mi világunkon túli világ átvitt értelemben is, de akár úgy is, hogy például egy másik földrész esetében.

A hat–tíz éves korosztályt a körülöttük lévő világ leírása már nem köti le?

Ha simán csak leírod a mindennapjaikat, akkor nem. Ha azonban azokat a problémákat járod körül, melyek őket is érintik – például nehéz beilleszkedni az iskolába, csúfolnak a szemüvegem miatt, vagy a barátom átment egy másik suliba… –, akkor abszolút érdekli őket. Egy két-három éves gyereknek jó esetben az a legnagyobb konfliktusa az életben, hogy elveszik a lapátját a homokozóban, netán anya nem vesz neki a boltban csokoládét, de egy hat év fölötti gyerek ennél már sokkal komplexebb konfliktusokat igényel. Ehhez egy nagyon egyszerű írói trükk, hogy a könyv főszereplője nagyjából egykorú legyen a célközönséggel.

Fogalmazásmódban mi a változás?

Egy hat–tíz éves gyereknek az ember nem lelkizik. Nem magyarázzuk, mi megy végbe a szereplők lelkében, hanem helyzetek vannak, és bízni kell az olvasóban, hogy a helyzetekből pontosan felismeri, ha valaki bunkó volt, vagy irigy, netán rosszul viselkedett. Nem kell a szájukba rágni. Egy nagyobb gyereket már jobban leköt, hogy mi megy végbe a szereplő fejében, de a hat–tíz éves korosztályt még nem. Egy kisebb gyereknek az ember megpróbál tiszta helyzeteket teremteni: jó vagy rossz, fekete vagy fehér. Tízéves kor felett egy gyerek már szembesülhet azzal, hogy bizonyos helyzetekben nincs jó döntés, és a világ nem csak fekete és fehér. Ekkor már meg lehet próbálni nyitva hagyni a dolgokat a történetben, és nem a szájukba rágni a megoldást.

Az illusztrációkat hány éves korig igénylik?

Szerintem egy tizenkét éves is örül, ha van a könyvben legalább néhány fekete-fehér rajz. Legyünk őszinték, sokszor még felnőttként is örülünk, ha a könyvben olvasás közben láthatunk egy-egy fotót.

A young adult irodalom sosem vonzott?

Vannak ez irányú terveim, de eddig annyira más korosztályúak voltak a saját gyerekeim, hogy nem ezek a témák foglalkoztattak. A témáim a gyerekeimmel együtt nőnek.

A young adult területre történő átnyergelésed azt jelenti, hogy most már tényleg nem lesz több Rumini-könyv?

Egy mai mesében pörögnie kell az eseményeknek – Berg Judit mesélni tanít minket

 

Annyi könyörgő levelet kaptam, és annyian kerestek meg, hogy valószínűleg lesz még egy. A gyerekektől konkrét számonkéréseket kaptam. „Kedves író néni! Ez és ez nem derült ki ebből a részből, ezért muszáj lesz írnod még egy részt.” (Nevet.) Úgy döntöttem, hogy ezentúl már óvatosabb leszek, és nem fogom semmire se mondani, hogy most írtam ilyet utoljára. Azt hittem, már elegem van Ruminiből, de rájöttem, hogy nagyon fájna elengedni, és szívesen írok még róla.

Úgy tudom, az egész idei és talán már a jövő évi naptárad is teli van közönségtalálkozókkal. Ilyenkor felolvasod a gyerekeknek a meséidet?

Nem hiszek abban, hogy odajön egy vadidegen néni, aztán felolvas egy mesét. Felolvasni az anyuka meg a tanító néni is tud, akikkel a gyerek mindennap találkozik. Én sokkal inkább beszélgetni szeretek a gyerekekkel. Sokszor hívnak olyan iskolákba, ahol valamelyik könyvemet olvasták, és akkor úgyis arról kérdezgetnek, ha pedig olyan helyre hívnak, ahol nem nagyon ismerik a könyveimet, akkor az a feladatom, hogy kedvet csináljak hozzájuk. A gyerekeket nagyon izgatja, hogyan születik meg egy könyv, és figyelek arra, hogy egy jó beszélgetés alakuljon ki a találkozókon. Bármit megkérdezhetnek, és meg is szoktak kérdezni, attól kezdve, hogy hány kiló vagyok, odáig, hogy mennyi pénzt keresek az írással. (Nevet.)

Minden hétvégén teli a naptárad közönségtalálkozókkal?

Próbálom úgy szervezni az életem, hogy hétvégét ne vállaljak, mert az a családomé, de ez nem mindig megy. Szerencsére iskolákba meg könyvtárakba hétköznap is mehetek. Törekszem arra, hogy havi kettő legyen az átlagom, de a valóság inkább három-négy körül jár. Ha túl sokat tartok, akkor futószalaggá válik, és azt nem szeretném. Nem szeretnék reggel úgy elindulni otthonról, hogy ne legyen kedvem ahhoz, hogy gyerekekkel beszélgessek a meséimről. A közönségtalálkozókat nem a pénzért csinálom, szóval fontos, hogy én is élvezzem a dolgot.

„A Lengemeséket eleve rajzfilmnek szántam”

Beszélgetésünk apropója Berg Judit Lengemesék című könyvsorozata, amiből április végén mutatják be a mozifilmes változatot. Már eleve azzal a szándékkal szerződött le a Central Média könyvkiadójához, hogy egy olyan mesét álmodjon meg, ami később a tévében és a mozikban is sikeressé válhat, netán lehet belőle bábszínházi előadás. „Egy tópart élővilágában, a nádasban játszódik a történet, ami mindenkinek ismerős lehet, de vannak benne olyan mesebeli lények, akiktől a sztori kap egy olyan csavart, hogy ne tűnjön természetfilmnek.” Judit szerint minél későbbi egy rész, annál jobban belejött a dologba: „Az ősz–télnél már kimondottan filmben gondolkodtam. Ez a két könyv már nagyon pörgős és nagyon fordulatos lett.” Az első filmnél még úgy dolgoztak, hogy a tévésorozat részeit alapul véve alkották meg a történetet úgy, hogy ne epizodikusnak hasson, a folytatásban azonban már a mozifilm az alap, és azt választják majd szét tévésorozat-epizódokká később. „Egy rettentő kedves, szerethető film lett a Lengemesék, ami nem a Disney-filmekkel akar konkurálni.”

Címkék: mese Berg Judit
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus