Szabadidő

2 magyar film is versenyez a fődíjakért Cannes-ban

Két magyar rendező filmje lesz ott a cannes-i filmfesztiválon: Mundruczó Kornél filmje az Arany Pálma díjáért, míg Kristóf György alkotása a második legjelentősebb díjért szállhat versenybe.

Május 17-e és 28-a között rendezik a 70. Cannes-i filmfesztivált, ahová két magyar rendező is meghívást kapott.

A hivatalos program során bemutatják Mundruczó Kornél legújabb filmjét, a Jupiter holdját, amely az Arany Pálma-díjat is megnyerheti, és levetítik Kristóf György szlovák–magyar–cseh–francia–lett koprodukcióban készült első játékfilmjét, az Out című alkotást, amely a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be.

Mundruczó Kornél rendező immár ötödik alkalommal utazhat Cannes-ba. A Jupiter holdja 17 játékfilmmel versenyezhet a fődíjért, a lista ugyanakkor még bővülhet. A filmfesztivál díjátadó ünnepségét május 28-án este bonyolítják le. A nemzetközi zsűri elnöke idén Pedro Almodóvar spanyol rendező.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top