Szabadidő

Bezárhatnak a boltok vasárnap

Az áruházláncok hajlanának arra, hogy vasárnaponként újra bezárjanak.

Beleegyeznének az áruházláncok abba a kormányjavaslatba, mely szerint a munkavállalóknak havonta két szabad hétvégét kell biztosítaniuk. A Magyar Idők úgy tudja, a boltok inkább bezárnak vasárnap, mintsem hogy a duplájára emeljék a hét utolsó napján érvényes bérpótlékot. Valójában már annak sem olyan nagyon örvendeztek, amikor eltörölték a vasárnapi zárva tartást, mivel a munkaerőhiány olyan mértékűvé vált, hogy problémát okozott az állomány visszatöltése.

Már több áruházlánc is úgy döntött, nem nyitja ki valamennyi, korábban vasárnaponként is üzemelő boltját, másutt jellemzően részmunkaidős foglalkoztatottakkal, diákmunkásokkal, illetve a meglévő alkalmazottak túlóráztatásával oldották meg a működést a hét hetedik napján.

Egyébként jelenleg sem kötelező vasárnaponként kinyitni a boltokat, az áruházláncokat a piaci verseny kényszeríti erre. Így valójában nem jelentene terhet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség közös, fogyasztókat és munkavállalókat védő javaslatcsomagjában szereplő, pihenőidőre vonatkozó elképzelés, és nem bánnák, ha ismét bevezetnék a vasárnapi zárva tartást.

Ismét zárva tarthatnak a boltok vasárnap
Ismét zárva tarthatnak a boltok vasárnap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top