Szabadidő

Milliárdokat költenek a Balaton fejlesztésére

Több száz milliárdos fejlesztések valósulnak meg a Balatonnál. Elsőként a strandokat újítják fel, de számos más újdonságról is döntöttek.

Pontosan 367 milliárd forintot költenek a Balaton turisztikai fejlesztéseire. A Magyar Idők úgy tudja, már ezen a nyáron 56 strandot újítanak fel a tó körül. A hosszú távú tervek szerint pedig kizárólag elektromos motorral hajtott hajók közlekednek a Balatonon.

A Balatoni Regionális TDM Szövetség a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen önkormányzatok és turisztikai szakértők bevonásával kezdte meg a kiemelt üdülőkörzetben elérhető családbarát szolgáltatások feltérképezését. A tervek szerint a folyamatosan bővülő turistakalauz még az üdülési szezon előtt elkészül.

GDP közel 10 százalékát hozza, és mintegy 350 ezer embernek ad munkát a hazai turizmus, minden egyes beruházás számos új munkahelyet teremt. A balatoni térség fejlesztésében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a desztinációalapú szemlélet, ami azt jelenti, hogy a fejlesztések során a kiemelt úti célokon élménypontokat alakítanak ki.

Milliárdokat költenek a Balaton fejlesztésére

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top