Szabadidő

Milliárdokat fizetnek be utólag az autópályákon bliccelők

Negyvenkét százalékkal több autóst büntettek meg bliccelés miatt 2016-ban, mint az azt megelőző évben. A szakértők szerint nem bliccelnek többen, hanem javul az ellenőrzési rendszer.

Tavaly 731 ezer autósnak küldött büntetést a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) érvényes jogosultság nélküli úthasználat miatt, ami 42 százalékos emelkedés 2015-höz képest. A növekedés hátterében főként a magyar autópályák forgalmának erősödése és az ellenőrzési rendszer hatékonyságának folyamatos javulása áll. A befizetett pótdíjak összege 2016-ban közel 5,8 milliárd forint volt, ami több mint kétszerese a 2014-es 2,6 milliárdnak, és 13 százalékkal haladja meg a 2015-ös értéket. 

Matrica? Minek az?! 

A megbüntetett autósok közel fele egyáltalán nem vesz e-matricát. A második legnagyobb csoportba 21,5 százalékkal azok az úthasználók tartoznak, akik csak a díjköteles gyorsforgalmi útra történő felhajtást követően vásárolnak jogosultságot. A lista harmadik helyén a díjkategória-tévesztők állnak.

Milliónyi ellenőrzés, fejlődő rendszerek 

Tavaly mintegy 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes mobilkamerás adatgyűjtő egységei és fix ellenőrző pontjai segítségével az e-matricákat a NÚSZ, a rendszereket folyamatosan korszerűsítik, akárcsak az ellenőrzések rendszerét. 

Magyarország, tranzitország 

A külföldi járművek továbbra is magas arányt képviselnek a pótdíjas eljárások között: 2016-ban a NÚSZ több mint 205 ezer esetben rótt ki büntetést külföldi autósok terhére, az általuk befizetett összeg meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A nemzetközi rangsort vizsgálva a legtöbbször német, román és osztrák járművekkel blicceltek a magyar utakon. 

M1–M7–M0 

A bliccelések földrajzi elhelyezkedését nézve a legtöbb pótdíjas eljárás, mintegy 157 ezer eset a legnagyobb forgalmat lebonyolító M1-es autópályához köthető, a második helyet az M7-es 132 ezer esettel, a harmadikat pedig az M0-s autóút foglalja el 122 ezer esettel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top