Szabadidő

Ilyen lesz a felújított Alagút és a Lánchíd

A budai Várhegy-alagút és a Lánchíd felújítása most már egészen biztosan megkezdődik. A több éves rekonstrukció tervrajzait is megnézhetitek.

Az NLCafé is beszámolt arról, hogy omladoznak a Lánchíd oroszlánjai. Azt is tudni lehetett többé-kevésbé, hogy sokáig már nem halogathatja a főváros a rekonstrukciót. Két héttel ezelőtt pedig az is kiderült, hogy a felújítás igencsak hosszú lesz, több mint két évre zárják le az Alagutat és a Lánchidat.

Látványtervet sajnos nem készítettek, így csupán tervrajzokon látható, milyen lesz a várhatóan ősszel kezdődő felújítást követően a budai Alagút és a Lánchíd.

444.hu információi szerint a biciklisek mindenképpen örülhetnek majd, hiszen a felújított Alagútban mindkét irányban külön sávot kapnak, így a nagy hangzavarban nem akadályozzák egymás közlekedését. Azt is tudni lehet, hogy a jellegzetes mozaikburkolatot visszabontják, az alapot megerősítik és új mozaikot építenek. A szellőzést ventilátorok segítik majd. A Lánchídon viszont már nem lehet bringázni a felújítást követően, az autósforgalmat ugyanakkor később sem korlátozzák.

A BKK a felújítással kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy a Lánchíd és az Alagút is UNESCO Világörökség oltalma alatt áll, ezért a látványon nem változtathatnak. Visszaépítik a világháború utáni helyreállításkor elhagyott láncdobokat, és eredeti helyére kerül Sina báró és gróf Széchenyi István címerpajzsa is. Az eredetileg háromágú kandeláberek is pontosan a világháború előtti pompájukban ragyognak majd.

Ilyen lesz a felújított Lánchíd és az alagút

A Széchenyi tér tervrajza (fotó: BKK galéria)
A Széchenyi tér tervrajza (fotó: BKK galéria)
A Lánchíd tervrajza (fotó: BKK galéria)
A Lánchíd tervrajza (fotó: BKK galéria)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top