Szabadidő

Mire rátaláltak, már a búcsúvideója is elkészült

Öt napon át nem találták a Grand Canyonban eltévedt texasi diáklányt, miután egy mobilos alkalmazás eltérítette a helyes útról.

Nagyon eltévedt egy 24 éves texasi egyetemista a Grand Canyonban, akit – miközben egy túraösvényt keresett – egy mobiltelefonos térképalkalmazása letérítette a helyes útról.

A hatóságok szerint a lány jól felszerelkezett a túrájára, és mindent helyesen tett, amikor ráébredt arra, hogy teljesen irányt vesztett. Senki nem jelentette eltűnését, mivel családjával nem kommunikált. Elveszett telefonjának térereje is. “Pánikba estem, sírtam, szipogtam” – mondta el Amber VanHecke az ABC televízió Good Morning America című műsorában.

A lány megpróbált olyan helyet találni, ahol tud telefonkapcsolatot létesíteni. Amerre ment, mindenütt nagy segítségjelet hagyott maga mögött, és jelzőtüzeket is gyújtott.Több kilométert barangolt, mire talált olyan helyet, ahol volt térerő, ám megszakadt a vonal, mire az arizonai hatóságok azonosítani tudták volna helyzetét.

via GIPHY

A mentőegységek azonban rátaláltak hátrahagyott autójára, amelyre ráírta, merre indult el, és a hátrahagyott nyomok vezették el őket a kétségbeesett lányhoz. Mire megtalálták, már egy búcsúvideót is készített a családjának.

Az Észak-texasi Egyetem diákja már ismét Texasban van. “Öt napja még azt gondoltam, hogy meg fogok halni a sivatagban, most pedig megpróbálok előadásra menni” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top