Szabadidő

Eddig az emoji vagy nő, vagy férfi volt, de ez most megváltozhat

Az év végére várható a három androgün emoji, melyek külső jegyeik alapján sem nőként, sem férfiként nem határozhatóak meg egyértelműen.

A telefonokban található emojikészletek próbálnak lépést tartani a PC-világgal – először a figurák bőrszíneit lehetett megválasztani viszonylag széles skálán, aztán jöttek az azonos neműekből álló családmodellek, most pedig megérkezhetnek az akár androgün, gendersemleges emojik is.

A három figurát – háromféle életkornak megfelelő gyereket, felnőttet és időset – úgy tervezték meg, hogy külső jegyeik alapján ne lehessen egyértelműen eldönteni, férfiakról vagy nőkről van-e szó.

Eddig az emoji vagy nő vagy férfi volt, de ez most megváltozhat 

Régebben már kitört a botrány amiatt, hogy az emojikat a klasszikus nemi szerepek szerint osztották le: szóval például a rendőr és a munkás férfi, a fodrászt és masszázst élvező figura pedig nő. A Google ezért minden egyes emberi lényként azonosított figurához kétféle nem-opciót adott, de most úgy érzik, ez nem elég, a bináris nemi megkülönböztetés helyett gendersemleges figurákkal is készülnek.

Az emojik az év végére készülhetnek el, az alkotók szerint a “különbözőségeinket és az azokon túli egységünket” szimbolizálják majd.

 

Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top