Épp csak elkészült, máris kilyukadt a Duna Aréna padlója

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Pontosan egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy Hosszú Katinka átvette a Dagályból átépített csodaszép Duna Aréna kulcsát. Nos, úgy tűnik, hamar munka ritkán kész, mert az uszoda padlója máris kilyukadt.
2017. 03. 21. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Február 21-én vette át Hosszú Katinka a Duna Aréna kulcsát, ma pedig úgy tűnik, máris problémák akadtak a csodaszép uszodában.

Nos, az az Index egyik olvasója olyasmit látott a korábbi Dagályban, amit mindenképpen meg kellett örökítenie. Ezúttal nem a fák tűntek el, hanem „az történt, hogy az uszoda előcsarnokában – ahol jobb sorsra érdemes úszó- és pólóstanoncok várják, hogy edzésük kezdődjön, és mindenre elszánt szülők, hogy az véget érjen – egyszer csak keletkezett egy lyuk. Senki nem tudja, hogyan, csak mint minden rendes lik, egy ideig nem volt ott, aztán meg ott volt. A létezés sűrűre szőtt szövedéke fölfoszlott valahol, és helyén a semmi ült tort vidáman”.

A Duna Aréna padlóján tátongó lyukat aztán hamarosan szakértő szemek tömege vette körül, aztán hipp-hopp, már nyoma sem volt. Igényes munkával gyorsan betömték.

Lyuk tátongott a Duna Aréna padlóján
Lyuk tátongott a Duna Aréna padlóján – Fotó: Balogh Zoltán – MTI
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus