Szabadidő

Meg is lehet simogatni a Szegedi Vadaspark legifjabb tatuját

Déli háromöves tatu, más néven matakó született a Szegedi Vadasparkban. Hozzászoktatták az emberekhez, nem fél, simogatni is szabad.

A Tisza-parti város állatkertjében 2011 óta nevelnek összegömbölyödve leginkább egy páncélozott labdára vagy rücskös sárgadinnyére hasonlító emlősöket. A tatufélék egy ősi, dél-amerikai emlőscsoportba, a vendégízületesek közé tartoznak, így a hasonlóan különös megjelenésű és a Szegedi Vadasparkban is látható sörényes hangyászok, valamint a kétujjú lajhárok rokonai.

A korábban Szegeden felcseperedett matakók más európai állatkertekbe kerültek. A gondozók úgy döntöttek, hogy a legutóbb, tavaly októberben született tatut, név szerint TankArit hozzászoktatják az emberi jelenléthez, hogy ne gömbölyödjön össze védekezésképpen, amikor megfogják. Az ifjú matakó kifejezetten bátor lett az emberek közelében, sőt örömmel fedez fel minden újdonságot. Sétái során a látogatók is találkozhatnak vele, sőt akár meg is simogathatják páncélját.

Fotó: zooszeged.hu – Endrédi Lajos

A 35-45 centiméter hosszú, 2-3 kilogrammos matakó jellegzetessége, hogy termetes, hegyes karmain jár. Kifejezetten mókás látvány nyújt, ahogy szedi a lábait, mintha egy rajzfilm szereplője lenne. A tatukat védő bőrcsontpáncél az övezettségének köszönhetően kevésbé merev, mint a teknősökáé. A háromöves tatuk tudnak a legzártabban összegömbölyödni veszély esetén, egy résnyi helyet sem hagyva a ragadozóknak, vagy éppen az állatorvosnak, aki megvizsgálná őket.

A matakó Dél-Amerika – Argentína, Bolívia, Brazília és Paraguay – száraz trópusi füves szavannáin él, mocsaras területek, száraz erdők mentén. Bár még gyakorinak számít, az élőhelyvesztés és a vadászat következtében az állomány folyamatosan csökken a természetes élőhelyén. Elsősorban rovarokkal, azon belül is hangyákkal és termeszekkel táplálkozik, így Szegeden a hangyászok különleges takarmányán él. Főként kiváló szaglása vezérli a zsákmány felkutatásában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top