Szabadidő

70 éves a LEGO – egy asztalosműhelyben kezdődött minden

Egész pontosan a ma is ismert műanyag legó tölti be idén a hetedik X-et, 1947-ben kezdték ugyanis gyártani és árulni azt. Maga a legó története ennél is régebbi, 85 éves, és Dániában kezdődött egy asztalosműhelyben.

Áhh, csak egy átlagos család

Már ha annak lehet hívni Dánia leggazdagabb családját, a Christiansen famíliának ugyanis jelenleg 7,3 milliárd eurós vagyona van. Szép teljesítmény ez, ha azt nézzük, hogy a gyár alapítója, Ole Kirk Christiansen hétévesen már dolgozott, annyira szegény volt a család. Ole 1891-ben született egy tizenhárom gyermekes család 12. gyermekeként. Írni és olvasni sem tudott még, amikor asztalossegédnek állt, ám okos volt, gyorsan tanult, így 21 éves korára saját asztalosműhelye lett. Felesége, Kirstine négy gyermeket szült neki, egy lányt és három fiút. A családi boldogságnak akkor lett vége, amikor az asszony 1932-ben meghalt. Hogy gyermekeit eltartsa, elkezdett fa építőkockákat gyártani.

A Christiansen család első fajátékai (Fotó: Getty Images)
A Christiansen család első fajátékai (Fotó: Getty Images)

Ole Kirk kis házi versenyt rendezett az alkalmazottai között, hogy nevet találjanak a játéknak, nyereménynek pedig felajánlott egy palack házi bort. A választása végül saját ötletére, a “LEGO”-ra esett, hogy így önmagának ajánlotta-e fel a bort, vagy mégis odaadta alkalmazottjainak, arról nem tudni. A LEGO szót, a dán “leg godt” – “játssz jól” – kifejezésből alkotta meg. Eszébe sem jutott, hogy mindez latinul összerakni, megosztani, átadni szavakat is jelenti. Ez lett aztán nemcsak a játék, de a cég neve is, mely mind a mai napig családi tulajdonban van, a jelenlegi vezetője pedig az asztalosmester Ole Kirk unokája.

Az üzlet jól ment, főleg miután egyre több, kisebb-nagyobb kockát alkottak meg, melyeket mindet egymásba lehetett építeni ragasztó nélkül, majd újabb és újabb formákat lehetett belőlük építeni. A II. világháború alatt a nácik lerohanták a Dán Királyságot, az üzlet érthetően pangott, olyannyira, hogy a LEGO majdnem csődbe ment. A megmentő végül az alapító fia, Godtfred Kirk Christiansen volt. Számos új kutatást kezdett el támogatni, amelyek új megoldáshoz vezettek: a műanyag legóhoz.

1947-ben, azaz éppen hetven éve kezdték el műanyagból gyártani az építőkockákat, ennek anyagát aztán az ötvenes években továbbfejlesztették, a találmány pedig óriási sikert aratott – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a ma gyártott elemek a harminc, negyven, ötven évvel ezelőttiekhez is tökéletesen passzíthatóak. A cég ugyanis a mai napig az egyes elemeket két ezredmilliméteres pontossággal gyártja, hivatalos honlapjuk szerint így egymillió darabból mindössze 18 legóforma nem passzol a többihez.

Fotó: Tim Graham/Hulton
Fotó: Tim Graham/Hulton

Tragédiák sora

Ole Kirk a  gyárát a gyerekeire hagyta, az igazgatói tisztet harmadik gyerekére, a korábban már említett Godtfred Kirk Christiansenre bízta, aki már apja életében is alelnök volt. Godtfred kivásárolta a testvéreit, és egyedül vezette a céget. Szép családi életet élt, feleségével, Edithszel három gyermekük született: Gunhild, Hanne és a cég későbbi elnöke, Kjeld. A sors fintora, hogy akárcsak apja, Godtfred is idő előtt megözvegyült, feleségével éppen úton voltak, amikor autóbaleset érte őket, s Edith azonnal meghalt. Pár évre rá a frissen eljegyzett 19 éves Hanne és vőlegénye is autóbalesetben hunytak el. Godtfredet úgy megrázta a tragédia, hogy el akarta adni a LEGO-t, de nem tette, s haláláig, 1995-ig igazgatta azt.

Ole hatvanadik születésnapján - a három generáció: Ole (top), Godtfred (middle), and Kjeld
Ole hatvanadik születésnapján – a három generáció: Ole, Godtfred és Kjeld

A család jelenlegi feje, Kjeld szerencsésebb, a 69 éves férfi és felesége, Camilla két lányt és egy fiút nevelt fel, ma pedig már háromszoros nagyszülők. A kijelölt utód, Thomas ma még csak 38 éves, nős, de nem a LEGO-nál dolgozik, hanem feleségével, Signével együtt arab telivéreket tenyészt, jó barátja pedig maga a dán trónörökös, Frigyes herceg, aki feleségével együtt jelen volt a cégörökös esküvőjén is. A családból egyébként szinte mindenki abban a városban, Billundban lakik, ahol Ole megalapította a gyárát. Kjeld egy teljesen átlagos kertvárosi részben egy viszonylag kis házban él, ami igen furcsa Dánia leggazdagabb emberétől. Bár az is igaz, hogy Angliában van egy farmja és egy nagyobb háza.

Mennyi?

A hatvanas években jelentek meg az első tematikus készletek, ezekből többek között babaházakat, repülőket és hajókat lehetett építeni. 1978-tól pedig már legóembereket is gyártottak, akkor még csak egyfajta arckifejezéssel. De nemsokára megjelentek a kalózemberek, a gonosz és a jóságos figurák, majd pedig különböző munkaruhás figurák, mint a tűzoltó, orvos, földműves. Azonban bármilyen sikeresek is voltak ezek, a klasszikus legókockák máig megőrizték népszerűségüket, hiszen ezek építhetőek össze a legtöbb változatban, ehhez kell a legtöbb fantázia.

Évente körülbelül 20 milliárd kocka készül, ami óránként 2,3 millió kocka előállítását jelent. Egy ráérő matematikus kiszámolta, hogy hat darabot ezekből 915 millió módon lehet összekapcsolni egymással. De jöjjön a végére még egy hihetetlen adat: egyetlen legókocka 375 ezer másik kocka súlyát bírja el. Ha ezeket mindet egymás tetejére passzítanánk, akkor 3591 méter magas tornyot kapnánk. A létező legmagasabb legótorony persze messze elmarad ettől, “csak” 31 méter, ezt 6000 ember készítette négy nap alatt, közel félmillió építőelemből.

2014-ben miénk volt a legmagasabb LEGO torony. A pontosan 34,76 méter magas építmény a Bazilika előtt állt. (Fotó: Getty Images/Kisbenedek Attila)
2014-ben miénk volt a legmagasabb legótorony. A pontosan 34,76 méter magas építmény a Bazilika előtt állt. (Fotó: AFP/Kisbenedek Attila)

A műanyagiparban, kémiában jártas olvasók kedvéért íme, a legó anyagának receptje

Ez az anyag az akrilnitril-butadién-sztirol (ABS) nevű, polimerizált műanyag. A polimerizálás során egy telítetlen (kettős kötésű), kis molekulájú (monomer) vegyület azonos molekulái melléktermék keletkezése nélkül óriásmolekulává egyesülnek. Ez történik a sztirollal és az akrilnitrillel is, ha polibutadién gumi jelenlétében polimerizálják, miáltal a keletkezett anyag egyesíteni fogja az összetevői szilárdságát és erősségét a polibutadién rugalmasságával és szívósságával. Ezt a műanyagot egyébként a legó mellett több, könnyű és szilárd, fröccsöntéssel gyártott tárgyhoz, csövekhez, autóalkatrészekhez, szerszámos ládákhoz, egyéb játékokhoz használják.

Forrás: LEGO hivatalos oldal, Mi micsoda, József Attila Könyvtár Adattár, Forbes, BT.de – Berlingske Media,The Wall Street Journal, kirk-arabians.dk

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top