Szabadidő

Az ajtajában bukkant fel a menhelyi kutya, akit néhány nappal korábban szalonnával etetett

Ez a menhelyi kutya nem bízta a véletlenre a gazdisodás kérdését: azt a nőt választotta, aki néhány nappal korábban szalonnával kínálta, szépen be is jelentkezett nála.

A Ted névre hallgató menhelyi kutya úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát. A nagyon félénk kutyus egyedül Abby Boyd gondozóval találta meg a közös hangot a menhelyen, aki először vette rá Tedet a sétára, és akitől először fogadott el ételt, néhány csík szalonnát. 

Az ajtajában bukkant fel a menhelyi kutya, akit néhány nappal korábban szalonnával etetett 

A menhelyi munka után Boyd hazatért, majd egy rövid alvás után hajnali háromkor felkelt, hogy elmenjen dolgozni a főállását jelentő reptérre. Ekkor vette észre az ajtaja előtt kuksoló német juhászt – egyből tudta, hogy Tedről van szó. A kutya valahogy kijutott a menhelyről, és sikerült megtalálnia Boyd házát, aki egyértelmű jelnek vette a gesztust, és azonnal az örökbefogadási papírokért szaladt.

Az ajtajában bukkant fel a menhelyi kutya, akit néhány nappal korábban szalonnával etetett 

Az asszony azt mondta, ezt a különleges kapcsot nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hiszen biztosan nem véletlen, hogy Ted az ő küszöbén bukkant fel – a kutya egyszerűen kiválasztotta őt.

 

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top